Muscat, a főváros
ÉJSZAKA ÉRKEZÜNK Muscatba, a fővárosba, ahol először a tengerparton található Grand Hyatt szállodába visz minket vendéglátónk, Gábor, aki maga is magyar, és csak nemrég költözött „melegebb éghajlatra”. Jelen esetben ez a meleg 36 °C-ot jelent, pedig már éjfél is elmúlt. Persze nem muszáj augusztusban ideutazni, ősztől tavaszig sokkal kellemesebb a klíma.

SZÁLLODÁNKBA lépve úgy érezzük, mintha az Ezeregyéjszaka meséinek valamelyik palotájába csöppentünk volna. Reggel első utunk a Sultan Qaboos Nagymecsethez vezet. A városnézések kötelező programja ez, nem véletlenül. Az impozáns épületet a szultán emeltette 1992-2001 között. A világ harmadik legnagyobb mecsetjének öt minaretje az iszlám öt pillérét szimbolizálja. Az óriási épület körbejárása nem könnyű feladat, hisz napközben már 40 °C feletti a hőmérséklet, ráadásul a mecsetbe csak hosszúnadrágban, hölgyek pedig csak fedett vállal és fejjel léphetnek be.

A GRANDIÓZUS épületben található a világ legnagyobb kézzel szőtt perzsaszőnyege, amely természetesen Iránban készült. Az óriási kupola alatt egy pazar Swarovski aranycsillár kápráztatja el a látogatót. A mecset idegenvezetője kérdésünkre, hogy mennyibe kerülhetett ez a lámpa, csak mosolyog, majd hozzáteszi, nem az ára a fontos, hanem, hogy Allah tiszteletére készült.

A MECSETET elhagyva elindulunk felfedezni a várost. Muscat több, egymástól jól elkülönülő városrészből áll, ezek korábban önállóak voltak. A távolságok nagyok, elkél ide az autó. Egy-egy városrész teljesen eltérő képet mutat: a reptérhez közeli Al Khwair lapos vidékét elhagyva egyszer csak kopár, magas hegyek közé visz az út, hogy aztán végül a Muttrah kerületben elérjük a tengert. A tengerparton sétányokat, jacht-kikötőt, az egyik dombon egy repülő csészealj formájú építményt látunk. E furcsa épület - mely a helyieket inkább füstölőre emlékezteti - szép parkban áll, és étterem található benne, amit éjszaka gyönyörűen kivilágítanak. XXI. századi Ezeregyéjszaka.

LASSAN BEÉRÜNK az igazi városközpontba. A part melletti dombokon két vár áll: a Jalali és a Mirani erődök még a portugál időkben épültek, a XVI. században. Mivel a mai napig katonai objektumok, látogatni nem, kívülről fotózni viszont szabad őket. Ugyanez a helyzet a Szultáni palotával is, melyet tisztes távolból vehetünk szemügyre.

A PALOTÁTÓL nem messze, a halpiacon egész más élményeket gyűjthetünk. Ha nem vagyunk finnyásak, és megszokjuk az irtózatos halszagot, betekinthetünk a helyi vizek halainak gazdag választékába. Van itt minden: kardhal, muréna, cápa és még ki tudja milyen tengeri herkentyű. Egy biztos, az ÁNTSZ helyi képviselői erre még nem jártak...

DÉLUTÁN MÁR nagy a hőség, ezért a legjobb a tengerpartra menekülni. Ezt megtehetjük itt, a városban is, hiszen nem meszsze a központtól több strand is vár. Mi mégis a kicsit távolabbi Jissah strandot választjuk. A helyiek által is népszerű (csütörtökön és pénteken, az itteni hétvégén zsúfolt) parton most nincsenek sokan. Néhány halászhajó várakozik, hátha akad valaki, akit körbevihetnek a különös formájú homoksziklák között. Ez a partszakasz természet alkotta szikláival, öbleivel, lagúnáival a hajókirándulások kedvelt célpontja, amelyeken búvárkodhatunk, sőt, a nyugodt öblökben még delfinekkel is találkozhatunk.

Irány Sur!
A FŐVÁROST ELHAGYVA először tankolunk, és feltöltjük üdítőkkel Land Cruiser-ünk jégládáját. Az árak igazán alacsonyak, és ez nemcsak a benzinre vonatkozik, ami egyébként kevesebb, mint 50 Ft-ba kerül literenként. Délre tartunk a part mentén. A négykerekes gépet Faysal vezeti, aki egy helyi utazási iroda vezetője, és Gábor barátunk főnöke. Első, hivatalos találkozásunkkor a helyiek által viselt hosszú fehér ‘dishdashá’-t és sapkát viselt, a kirándulásra viszont baseball sapkát és tréningruhát vett fel.

FAYSAL MINDENT és mindenkit ismer, ráadásul úgy vezet, mint Schumacher. Nem sokkal azután, hogy elhagyjuk a fővárost, elfogy a betonút. Pontosabban elkanyarodik, de Faysal rövidebb utat választ. Na nem az erdőn át, mert az itt nincs, hanem a kősivatagon keresztül. Kezdjük értékelni, hogy terepjáróval vagyunk. Pedig ez még csak a kezdet. Hegyen-völgyön keresztül hajtunk, a kisebb falvakban megállunk fotózni. Az egyik tengerparti városkában mintha megállt volna az idő: néhány kecske jön ki az egyik házból, az utcán két kisfiú biciklizik, a távolban halászok indulnak a tenger felé.

ÖT PERC UTÁN kinyit az egyetlen bolt, hátha veszünk valamit. Nem sok turista jár erre. Nem messze innen megállunk gyönyörködni a tengerpartban: a Fins Beach sziklás partszakaszt finom homokos öblök szakítják meg. Utunkat Tiwi oázisa felé folytatjuk, odaérve gyalog megyünk tovább a Wadi Shab-ba, azaz a Shab-völgybe. A tengertől a hegyek irányába indulunk, végig a káprázatosan szép, vadregényes folyóvölgyön, melyet pálmák, banánültetvények és sziklák szegélyeznek. Néhány kilométer után már bent vagyunk a szurdokban, és csak kapkodjuk a fejünket.

AZ EGYIK TERMÉSZETES medencében fürdőzünk egyet, a körülbelül nyolc méteres sziklafalról még ugrálni is lehet a vízbe. Az adrenalin-túra után jólesik az ebéd Tiwi kisváros egyik indiai éttermében. A menü currys csirke rizzsel, friss zöldséggel. Ha egyedül lennék, biztosan nem mernék ilyen helyen enni. De lám-lám, ez is csak előítélet! Az étel finom, a hely meglepően tiszta, a vendéglős barátságos, a számla alacsony. És ez nemcsak erre az étteremre jellemző. Bárhol, bármilyen kis eldugott helyen ugyanezt tapasztaljuk.

SUR VÁROSÁNÁL a hajókészítők miatt állunk meg. Itt a mai napig kézzel építik a dhow-okat, a kereskedőhajókat, amelyekkel akár Afrikáig, Indiáig is elhajóznak. A hajók a parton készülnek, a háttérben Sur régi fehér épületei világítanak, a környező dombok mindegyikén egy-egy régi őrtorony látszik. A legenda szerint ebből a városból származott Sinbad, az Ezeregyéjszaka meséinek főhőse.

Teknősles
KÖTVETKEZŐ állomásunk Ras al Had tengerpartja. Itt több olyan partszakasz is található, ahol az óriásteknősök fészkelnek. Persze a fészkelés szó nem túl pontos. A teknősök délután öt óra után úsznak ki a vastag homokfövenyre, éjszaka rakják le a tojásaikat, melyeket gondosan betemetnek, hogy óvják őket a ragadozóktól, majd kora reggel visszamásznak a tengerbe.

TÁBORHELYÜNK faházakból áll egy gyönyörű, homokos parton. Miután a nap lement, innen indulunk a teknőslesre. A nemzeti park területén több tucat dzsip áll, helyi családok és néhány külföldi turista várja a helybéli vezetőket. Mindenki zseblámpával közlekedik, mi valahogy bekerülünk egy arab csoportba, egy mukkot sem értünk, de botladozunk a többiekkel együtt a homokban.

EGYSZER CSAK egy nagyobb kőbe botlok, ami megmozdul alattam. Megvan, itt egy teknős! Szegény éppen a tojásait rakná le, ha nem zavarnánk a lámpáinkkal. A több-száz méter hosszú partszakaszon sok teknős munkálkodik, de a vaksötétben nehéz megtalálni őket. Elhatározzuk, hogy visszajövünk megnézni őket reggel, világosban.

IGEN ÁM, DE A TEKNŐS korán kelő állat, fél öt körül útnak indul. Öt óra fele mi is megérkezünk, és a felkelő nap sugarai között szemünket dörzsölgetve keressük a páncélosokat. A homok telis-tele lábnyomokkal, a teknősök nagy része már vízre szállt. Elkéstünk. Még egy család bóklászik a homokdűnék között, teknőst keresve. Egyszer csak megmozdul egy bucka, valaki elaludt.

SZERENCSÉRE több példány is álomszuszék, így megfigyelhetjük, ahogy kikecmeregnek a saját maguk által vájt lyukból, és szó szerint elbukdácsolnak a tengerig. Óriásiak, némelyik egy méteres, páncéljuk zöldes. Néha megállnak, de szép lassan elhúzzák magukat a kiforduló hullámokig, aztán eltűnnek a habokban. Most vesszük észre, milyen jó ízlésük van a teknősöknek: egy csodálatos parton vagyunk, amely mindkét oldalát sziklafal határolja. A Nap is felkelt, ideje továbbmennünk.

Várak az oázisokban
MUSCATTÓL DÉLNYUGATRA fekszik Nakhl városa. Az óriási hegyek lábánál elterülő oázisvárosban a megszokott házak közül egyszer csak előbújik a vár, amelyet még az iszlám előtti időkben kezdtek építeni. Mai formáját Imam Said bin Sultan uralkodása alatt kapta, 1834-ben. Bástyáiról gyönyörű a kilátás a pálmaligetben elterülő városra és a hegyekre. De a város nemcsak váráról, hanem melegvizű forrásáról is ismert. A hegyekből lefolyó forró vízben családok dagonyáznak, néhányan a vízben piknikeznek. Rustaq-ban már kevésbé lepődünk meg azon, hogy itt, az arab világban ilyen épen megmaradt várakban bolyonghatunk.

A KULTURÁLIS emlékek után bevetjük magunkat a hegyek közé. A Wadi Sahtan egy közel 20 kilométeres szurdok, amelyben ha nincs sok víz, négykerék-hajtással „könynyedén” végigmehetünk. Faysal itt igazán elemében van, Land Cruiser-ünk szeli a kilométereket, kövön, sziklán, vízátfolyáson át. Közben sokszor változik a táj, gyakran kell megállnunk fényképezni.

VÉGÜL A KANYON – és úgy érezzük, a világ – végén, egy körbekerített terület kapujához érkezünk. Itt találjuk „A második otthonod” fantázianevű turistapihenőt. Egyszerű épületben alhatunk, de a hely szolgál még meglepetéssel. Tulajdonosa például egy világlátott beduin, aki többek között Lengyelországban járt egyetemre, és ódákat zeng a magyar lányok szépségéről. A kertben egy kör alakú medencét találunk, melynek kellemes vizét reggel csak a mi tiszteletünkre töltötték fel. Még a forró éjszakában is fürdünk egyet, lubickolásunkat békák brekegése kíséri.

A WADI BANDI AWF kanyonban autózni már önmagában is lenyűgöző. A kétezer méteres hegyek között kanyarog a Snake (azaz Kígyó) Gorge Canyon, ahová csakis gyalogszerrel mehetünk be, de számítsunk rá, hogy mire a végére érünk, mindenünk vizes lesz. A leírhatatlanul szép kanyont elhagyva egy újabb meglepetés vár ránk. A hegyoldalba épült Bilayat Seet városa. A teraszosan épült homokkő házak látványa lenyűgöző. Hihetetlen, hogy a XXI. században, itt, az ománi hegyek között még létezik ilyen érintetlen, igazi arab település. A szűk utcákon egy darabig elkísérnek a kíváncsi helyi fiúk, míg végül csak a leglelkesebb marad velünk önkéntes idegenvezetőnek.

AHOGY A VÁROS FELETT magasodó várrom felé tartunk, belátunk a helyi házakba is. Mindegyiknek van egy tetőterasza, ahol a tiszta ruhák és a datolyák száradnak. Az egyik terasz előtt egy idős bácsika támaszkodik faragott botjára. Kíváncsi tekintetünk láttán meghív a házába. Beduin szokás szerint kávéval és friss datolyával kínál. Visszautasítani udvariatlanság, de a beszélgetés inkább mutogatásból áll, a mi arabunk ugyanolyan gyenge, mint az ő angolja.

Nizwa és környéke
NIZWA OÁZISVÁROS 165 kilométerre található Muscattól. Az egykori főváros a mai napig megőrizte egyedi hangulatát. A város központja az óriási vár vagy erőd, amely a XVII. században épült, Imam Sultan Bin Saif Al Ya’ri uralkodása alatt. A vár kör alakú központi épületének tetejéről pazar kilátás nyílik a környező pálmaligetekre, az alant elterülő piacra és a csodás mecsetre. Az erőd mellett találjuk Omán legizgalmasabb ‘souk’-ját (bazárját), ahol a kézműves termékek, ezüst edények, vászonruhák mellett szinte mindent megtalálunk. Ha igazi helyi specialitásra vágyunk, vegyünk egy ezüstből vagy aranyból készült ‘khanjar’-t, azaz díszes tőrt, vagy válasszunk egy jellegzetes formájú bronz kávés csészét.

PÉNTEKEN REGGEL a városkapun kívül állatvásárt tartanak. Ilyenkor a környékbeli gazdák elhozzák kecskéiket, marháikat, hogy azoknak új gazdát keressenek. A piac közepén egy bácsika lajstromozza az állatokat, az üzletek gyorsan megköttetnek, itt nincs zsákbamacska.

NIZWÁTÓL NEM MESSZE található Misfah al Abriyeen, a helyiek által kedvelt fürdőhely. A pálmaligetben épült oázisvárosban, a fák között több száz éves csatornák szállítják a vizet. Faysal barátunk magunkra hagy, és a helyiek által kedvelt sötét, barlangszerű fürdőbe megy. Mi felfedezzük a városkát. A víz útját követve eljutunk egy kis medencéhez, amelyben éppen egy helyi ember fürdik. Rövid hezitálás után mi is az oázis természetes medencéjében pancsolunk. A „feszített” víztükörről páratlan kilátás nyílik a hegyekre és a pálmaligetre.

TÚRÁNK LASSAN véget ér, búcsúzóul a muscati bazárban vásárolunk. A bazár főbejárata a tengerpartról nyílik, a parti sétány tele van helyiekkel. Még egy utolsó ‘shawrma’, vagyis helyi gyros, és lassan elbúcsúzunk a fővárostól is. Még útba ejtem a szállodánk melletti, tengerparton álló kis kávézót. Itt minden este vízipipáznak a helyiek, és néha a szálló vendégei. Még csak harmadik alkalommal jövök ide füstölni, de a pincér már tudja, hogy cseresznyés ‘shishá’-t, azaz pipát kérek. Nemrég érkeztem ebbe az idegen világba, mégis, máris otthonosan mozgok benne, és nem érzem magam idegennek. Az Ezeregyéjszaka meséi… Ki tudja, lehet, hogy nem is mese?