BELÉPVE KÉT nagyméretű fekete-vörös gránittömb tornyosul előttünk, rajtuk nyilaskereszt és ötágú csillag, két önkényuralmi rendszer jelképe. Egy ház, amely szörnyű bűntettek, kínzások és gyilkosságok színtere volt. Történelemkönyvekből olvasott embertelenség, szülőktől, nagyszülőktől félmondatokban elsuttogott történetek munkatáborokról, deportálásokról, malenkij robotról, koncepciós perekről. A későn születettek történelmi puzzle-öröksége. Hogyan lehet mindezt a szavakkal kifejezhetetlen emberi szenvedést és kegyetlenséget elmondani, bemutatni?

A TERROR HÁZA képekben, szimbolikus jelzésekkel, szürreális effektekkel próbál meg beszélni az alig elmondható borzalmakról, erős érzelmi hatást gyakorolva a látogatóra. Olajtócsában álló tank a gangos udvar szűk terében, mögötte több ezer áldozat arcképes fényképe. Falra akasztott verőszerszámok a kínvallató szoba rideg ürességében, akasztófa a pincebörtön egyik cellájában, a terem közepén piros béléses fekete autó átlátszó függöny mögött, időről időre sejtelmesen megvilágítva, fröccsöntött műanyag zsírtégla-labirintus a Beszolgáltatások termében, vagy a magyar ezüst, az alumínium kéken és talmin csillogó terme – hogy csak néhányat említsünk az irrealitást súroló hatáskeltés eszközeiből.

A MÚZEUM MÁS termeiben is a látvány hatása dominál az írott, olvasott szöveggel szemben. A falakon és a kiállítási tárgyak mellett alig találunk hagyományos értelemben vett múzeumi feliratokat, képaláírásokat, pontos tárgymegjelöléseket, értelmező magyarázatokat, helyettük komplex fény-, látvány- és hanghatások szerepelnek. A Kettős megszállás termében az egyik oldalon a Náci Németország által megszállt Magyarországot, a másikon az ezt követő szovjet uralom képeit láthatjuk archív filmfelvételekről, miközben régi tárcsás telefonokon lehet meghallgatni egy válogatást korabeli hanganyagokból, például a Magyar Rádió légiriadóját, egy részletet Horthy Miklós kolozsvári beszédéből, vagy a Moszkvai Rádió adásából.

HASONLÓ MULTIMÉDIÁS sokkhatás éri a látogatót az Átöltözések sarokszobájában: szürke, bádog öltözőszekrények, fémes ajtócsapódások nyomasztó zaja, egy próbababán nyilas és ávós egyenruha forog egymásnak háttal, szakadatlanul körbe-körbe. Hatásos érzéki képbe rögzített történelmi tudnivaló: a kisnyilasok integrálása a kommunista pártba. Mialatt a monitoron emberek jönnek, leveszik ruhájukat, felveszik az odakészített ruhadarabokat, majd továbbmennek.

A GULÁG TEREMBE lépve egy zakatoló vagonban találjuk magunkat, melynek ablakai képernyők, ahol az elsuhanó tajga képeit, majd elhurcolt emberek tanúvallomásait láthatjuk. Lábunk alatt szibériai lágerhelyszínekkel megjelölt, Szovjetuniót ábrázoló szőnyegtérkép feszül. Az ’50-es évek vörösen díszlő kulisszái mögött egy asztalon monstrum lehallgató berendezések sorakoznak, a monitorokon ’50-es évekbeli híradórészletek peregnek, a fejhallgatókból pedig az akkori politikai vezetők (Farkas, Révai, Gerő) beszédei szólnak.

AZ ’56-OS FORRADALOM eseményeit felidéző teremben a képernyőkön bemutatott dokumentumfilm-részletek fölött átlőtt kabát (Gieber Katalin mosonmagyaróvári sebesült lódenkabátja), bicikli, kivágott zászló függ. Két oldalon üvegvitrinek, bennük rozsdás biciklivilla-rész és Molotov-koktél illusztráció.

HASONLÓAN KOMPLEX ötlet alapján építették ki a Propaganda, a Mindennapi élet, vagy az egyházak üldöztetését megjelenítő Felekezetek termét, míg a Kínzószoba, a pincebörtön cellái és a rettegett ávós vezető, Péter Gábor szobája – mint kísérőmtől megtudtam – korhű rekonstrukció inkább.

A PINCÉBEN KÍNZÓAN lassú lifttel juthatunk le, amelyben aprólékos részletességgel elmondott beszámolóból értesülünk az akasztás technológiai folyamatáról, majd a Tettesek fala mellett elsétálva rekonstruált börtöncellákban érezhetjük át a borzalmakat, melyeket a hajdani fogva tartottak elszenvedtek. A borzongást fokozzák a hanghatások: például a kínzókamrában őrjítő monotonitással csöpögő víz kopogása, vagy a megőrződött, mindenfelé terjengő dohos pinceszag. A cellák falain egykori áldozatok fotói.

A TERROR HÁZA Múzeum történelmi emlékhely is egyben, hiszen kivételes módón kétféle terror rémtetteinek volt színhelye. Élnek még közöttünk olyanok, kik nem tankönyvekből olvasták, hogy „mi történt” az Andrássy út. 60-ban 1944 és 1956 között, hanem zsigereikben tanulták meg az állami terror hatalmát. Nekik egész mást jelent a pincefolyosók ridegsége, a lépcsőház szobrokkal zsúfolt tere. Az 1956 után született nemzedékeknek maradt a múzeum, mely a maga nemében egyedülálló kiállítási anyagával és termeivel a történelmi feledékenység ellenében a múltunkkal való szembenézést segítheti elő.