 |
 |
 |
|
 |
Október
közepén meghívott szakértői közönség, lehetséges vásárlók
számára állították ki a máig tisztázatlan tulajdonú Seuso-kincset
a Bonhams aukciós ház londoni központjában. A késő római
kori ezüstkollekció 14 darabját 1976-ban találták Magyarországon,
illegálisan értékesítették, az 1980-as évek elején került
Londonba, ahol Lord Northampton angol márki vásárolta meg.
Értékesíteni azonban nem tudta, mivel Magyarország, Libanon
és – az akkori – Jugoszlávia is bejelentette tulajdoni igényét.
A nemzetközi perben a magyarok igényét megalapozatlannak
találták, a brit márki korlátozott tulajdonjogát meghagyták,
az ezüsttárgyak értékesítését viszont megtiltották. Idén
a márki újfent bejelentette eladási szándékát. A Magyar
Oktatási és Kulturális Minisztérium tájékoztatta a londoni
aukciós ház elnökét arról, hogy a magyar jogszabályok értelmében
a 16 milliárd forintra értékelt kincs a Magyar Állam tulajdonát
képezi, s Magyarország minden lehetséges jogi lépést megtesz
visszaszerzéséért.
|
|
Természetismeret vakoknak
|
Erdészlakból
kialakított természetismereti ház nyílt Salgóbányán a vakok
és gyengén látók számára. Az Erdők házába látogatókat braile-írású
feliratok, megtapogatható, preparált nagyvadak, és különböző
helyszíneken felvett hangfelvételek segítik a természet
megismerésében. A Cserhát keleti nyúlványának és a Karancs-Medves
vidék gazdag állat- és növényvilágának rejtelmeiről a videószobában,
jeltolmács segítségével tájékozódhatnak az érdeklődők. A
látogatóközpont minden helyisége kerekes székkel is megközelíthető.
|
|
London a bevásárlókosárban
|
Míg
két évvel ezelőtt az utazók 65 %-a csak az úti célok kiválasztásához,
és az árak összehasonlításához használta a világhálót, addig
ma 23 %-uk kiválasztja, 27 %-uk pedig ki is fizeti ugyanitt
az utazását – derül ki a British Airways és a hg.hu portál
felméréséből. A magyar utazók körében a repülőjegy a negyedik
legnépszerűbb Interneten vásárolt árucikk, s a foglalók
többsége London felé vált jegyet. A British Airways honlapján,
a ba.com-on az
online bevásárlókosarat a repülőjegy mellett szállás-, bérautó-
és programfoglalással tolhatják a kasszához a XXI. század
utazói.
|
|
Biztosítás hóban és vízben
|
Újított
biztosítási kínálatán az UNIQA Zrt. A piacon egyedülálló
Szuper G+ sí- és Gyöngyhalász Extra búvárbiztosítás egy
meglévő biztosítás továbbfejlesztett, kibővített változata
– de az eddigi áron. A megemelt orvosi szolgáltatások limitjén
felül mindkét termék tartalmaz autós assistance szolgáltatást,
ami baleset esetén autót vagy sofőrt biztosít a károsultnak.
A biztosítások online megköthetők a www.uniqa.hu,
a www.sibiztosítas.hu
és a www.buvarbiztosítas.hu
weboldalról elindulva.
|
|
Interaktív természetvédelem
|
Az
Őrségi Nemzeti Park 540 m2-es, egyedi koncepciójú Természetvédelmi
Látogatóközpontot létesített Kőszegen, háromnyelvű, interaktív,
érzékekre (látás, hallás, tapintás) alapozó kiállítással,
multimédiás előadó és foglalkoztató teremmel, natúrbolttal,
élményösvénnyel. Mindez kiegészül a már meglévő 3 hektáros
arborétummal, a védett növényeket bemutató tanösvénnyel
és a sérült ragadozó madarakat gondozó és bemutató központtal.
Az épület akadálymentesített, a kiállításokat hangosított
formában a látásfogyatékosok is élvezhetik.
|
|
Közvetlen járat Új-Zélandra
|
Az
Air New Zealand október végén indította meg első, közvetlen
járatát Londonból Új-Zélandra (Hong-Kong-on keresztül).
A teljes arculati változáson keresztülment légitársaság
így (a már meglévő) Los Angeles-i járatával együtt már Amerika
és Ázsia felől is megközelíthető Új-Zéland, s ezzel akár
már egyetlen repülőjegy áráért világkörüli utat tehetünk.
|
|
Feketelistás légitársaságok
|
2005
novemberében az Európai Parlament megszavazta, hogy az európai
biztonsági szabályoknak nem megfelelő légitársaságok feketelistája
nyilvánosságra kerüljön. A Európai Bizottság idén októberben
új weboldalt indított www.air-ban.euopa.eu
címen, ahol naprakész adatok találhatók az Unión belül működési
tilalom alá eső légitársaságokról. Egy társaság akkor kerül
a listára, amennyiben „bizonyítottan komoly biztonsági hiányosságai
vannak, ha nem képes, vagy nem kívánja azokat megszűntetni,
és ha a légitársaságot felügyelő hatóság nem akarja vagy
nem képes a hiányosságokat megállapítani, a szükséges biztonsági
színvonalat kikényszeríteni, vagy a repülőgépet felügyelni”.
|
|
Visszakapjuk a Táncsics börtönt?
|
Fél
éven belül magyar kézbe kerülhet a Budai Vár területén található
Táncsics börtön, erről írt alá szándéknyilatkozatot Göncz
Kinga külügyminiszter és April H. Foley budapesti amerikai
nagykövet október végén. A magyar kormány egy Szabadság
téri és több más egyeztetés alatt álló ingatlan fejében
juthatna hozzá az 1948-ban háborús jóvátételként amerikai
tulajdonba került épülethez. A börtönt 1985-ben Magyarország
visszakapta ugyan, de mivel csak amerikai tulajdonon keresztül
lehetett megközelíteni, birtokba venni nem tudta. Ezért
a magyar állam egy jelképes összegért 33 évre bérbe adta
az egykori börtönépületet az Egyesült Államoknak, ami jelenleg
tengerészgyalogosok lakhelyéül szolgál illetve amerikai
nemzeti ünnepeken fogadások színtere. Az udvaron részben
feltárt középkori épületek, és a még föld alatt lévő pénzverő
bemutatása további műemlék-turisztikai látványossággal gazdagítaná
a vár építészeti örökségét.
|
|
Új téli menetrend Ferihegyen
|
Budapestről
immár 52 légitársaság kínál menetrendszerinti járatokat
a világ 100 városába. A Smart Wings piacralépésével a Wizzair,
a Skyeurope, az SN Brussels és az easyJet is sűrítette járatait.
A Malév a téli menetrendben átlagosan napi 56 és heti 456
járatot indít Ferihegyről. Novembertől újra járnak a magyar
légitársaság gépei Bangkok és Budapest között, decembertől
pedig a Malév charter járatával átszállás nélkül lehet eljutni
a fővárosból Mexikóba.
|
|
Tengeralattjáró a Moszkva folyón
|
Bár
a moszkvai orosz hadiflotta-múzeumot még csak tervezik,
fő attrakciója, a B-396-os tengeralattjáró már látogatható,
méghozzá egyelőre ingyen. A 90 méter hosszú fémkasztniban
egy szint járható be (megtekinthető a kapitány kabinja,
az étkezőfülke, a konyha), de ajánlatos szótárt vinni, mert
az információk csak oroszul vannak feltűntetve. A bejáratnál
betárazásra váró torpedók várják az érdeklődőket. A 9 méter
széles, 14 méter magas múzeumhajó a Szhodnyenszkaja metróállomástól
10 perc sétára található.
|
|
Újabb ‘legrégebbi’ írásjegyek
|
A
közép-kínai Honan tartományban több mint 4 500 éves írásjegyeket
fedeztek fel a kínai régészek. A Pingliangtaj-hegységben
feltárt cserépdarabokon látható írásjegyek régebbiek, mint
az eddig legősibbnek hitt, a 3 000 éve uralkodott Sang-dinasztia
temetkezési helyéről származó, teknőchéjakon fellelt ’jiaguwen’
karakterek. A régészek szerint az ötcentis kerámiákon talált
írás nagyon hasonlít a vallási ceremóniákra használt teknőchéjon
látható betűkezdeményekhez.
|
Új
kilátóból gyönyörködhetünk Budapest pazar látképében a Budai-hegység
legmagasabb csúcsán. A Páty, Nagykovácsi és Telki hármas
határán emelkedő Csergezán Pál kilátó felső szintje 18 méter
magas, a különleges lécborítás pedig lehetővé teszi, hogy
tériszony nélkül tegyük meg a 100 felfelé vezető lépcsőfokot.
Az építményből tiszta időben akár a Mátra, a Pilis, a Zsámbéki-medence
és a Velencei-hegység szépségét is megcsodálhatjuk. 
|
Ugrás
az oldal tetejére
|
 |
|
 |
 |
|