vilagjaro




DESIGN TERMINÁL

Az Erzsébet téri buszpályaudvar

Szöveg és fotó: Joó Annamária

Budapest egyik legforgalmasabb csomópontjában, a Deák tér szomszédságában található a korábbi Erzsébet, Sztálin, Engels, majd újra Erzsébet téri buszpályaudvar. A rendszerváltás után szánták turisztikai központnak, múzeumnak, vendéglőnek, mígnem 2003-ban, a műemléki védettség alatt álló épület sorsa végleg eldőlt: rövidesen a Magyar Design Központ kap benne helyet. A felújítás műszaki okok miatt jelenleg ugyan szünetel, de ha minden jól megy, az egykori pályaudvar épületében jövőre megnyílik a hazai formatervezés háza.

Nemzeti Gödör
AZ EGYKORI Erzsébet téri buszpályaudvarra ma már csupán a tér közepén található Bauhaus stílusban épült, hosszan elnyúló, szürke vasbeton épületegyüttes emlékeztet. Körülötte szépen rendezett, parkosított terület fogadja az erre sétálókat fákkal, ücsörgésre csábító padokkal, színes, helyenként meglepő formájú köztéri szobrokkal.


A FELSZÍN ALATT pedig – a fel nem épített Nemzeti Színháznak kiásott gödör helyén – a kulturális programoknak, kiállításoknak helyet adó Gödör Klub húzódik, ahol szinte minden hétvégén történik valami: koncertek, színházi előadások és fesztiválok váltják egymást. A márvány és üveg kombinációjával kialakított, föld alatti épület kiállítótermének mennyezete a felszínen vízzel töltött medence, melynek tükrében a környező épületek sziluettjei rajzolódnak ki.

A GÖDÖR KLUB – hivatalosan Erzsébet téri Kulturális Park és Központ – épületének 2002-es „fogantatása” nem volt szeplőtelen, hiszen a Bán Ferenc tervezte Nemzeti Színház építésének leállításával jött létre, és a rendszerváltás utáni évek egyik leghangosabb társadalmi vitájának jelképe lett.


AZONBAN A GÖDÖR-PROBLÉMA jelenleg is továbbgyűrűzik a közéletben, miután a Kormány 2005-ben úgy határozott, hogy a Főváros, illetve a Petőfi Csarnok intézménye átveszi az egész Erzsébet teret a Kulturális Minisztériumtól. A sajtóban tett ígéretek szerint a Gödör működése a jövőben is ugyanúgy fog folytatódni az Erzsébet téren, mint eddig, csak jobban.


Buszpályaudvarból Design Központ
ELNÉZVE AZ EGYSZERŰ vonalvezetésű, minden díszítést mellőző, funkcionalista formavilágú buszpályaudvari építményt, aligha gondolnánk, hogy fővárosunk egyik műemléki védettségű Bauhaus épülete előtt állunk. Maga a tervező, Nyíri István sem gondolhatta, hogy az évek során milyen építészeti viták kereszttűzébe keveredik buszpályaudvara miatt.


MÁR AZ ÁTADÁS ÉVÉBEN, 1949-ben „kozmopolita formalizmussal” és a célszerűség mellőzésével vádolták meg a szocialista realizmus hívei. Úgy vélték, semmi értelme többféle követ beépíteni egy egyszerű pályaudvarba, és felesleges fényűzésnek ítélték a hatalmas üveg- és luxferfelületeket. A várócsarnok délkeleti sarkában elhelyezett tágas lépcsőház kissé döntött üvegfalát pedig egyenesen funkciótlannak bélyegezték.


A HELYZET FURCSASÁGA, hogy 1990 után viszont éppen azért bontották volna le könynyű szívvel, mert szocreálnak látták. Az épület azonban 1977 óta műemlék, így „eltűntetése” szóba sem jöhet. A kissé anakronisztikus épület a körülötte lévő luxusszállodák és nagypolgári házak gyűrűjében még mai is hordoz valamit a fél évszázaddal ezelőtti mindennapokból.

A KOCSIBEÁLLÓK fölött végigfutó terasz arra emlékeztet, hogy a ’40-’50-es években a csomagok még a buszok tetején utaztak, így a rakodást csak felülről lehetett megoldani. A váróterem vaskos oszlopaiban pedig hajdan egy kezdetleges klímaberendezés biztosította a friss levegőt a várakozó utasoknak, melyhez az épület alatti kutakból vezették föl a hűtésre szolgáló vizet.


JELENLEG MÉG nem sok látszik a leendő Design Terminálból, hiszen a többszintes épület belsejében is folynak műszaki átalakítások, de a tervek szerint a design centrum egy sajátos kiállítótér lesz, amely formatervezési kiállításoknak és rendezvényeknek ad otthont. Ezen kívül a poggyászterasz emeleti szintjén helyet kap majd design-shop, könyvesbolt, konferenciaterem és egy nyilvános szakkönyvtár, ahol folyóiratokat, év- és szakkönyveket, katalógusokat böngészhetnek a dizájnra éhes látogatók.


SŐT, A VILÁGHÁLÓN keresztül más intézmények állományát is elérhetik. Az előadóterem pedig a szakmai fórumoknak, termékbemutatóknak, tanfolyamoknak és filmvetítéseknek kínál teret. Az épület kisebbik részében kiülős kávézót és éttermet alakítanak ki a vendégek részére.


A KÖZPONT MEGÁLMODÓI szerint a Design Terminál elkészültével az Erzsébet tér évek óta rendezetlen kialakítása lassan befejeződhet, és a szomszédos Gödör Klubbal karöltve a tér egy nagy területű szórakozó-, pihenő parkká válik a belváros szívében. Az idén ugyan műszaki és technikai problémákra hivatkozva kétszer is elmaradt az ünnepélyes átadás, ám ha a kivitelezési tervek a mostani ütemben folytatódnak, akkor jövőre megnyithat a Magyar Design Központ, mely új kulturális és turisztikai színfoltja lehet fővárosunknak. A dizájncenter nem titkolt célja, hogy programjaival felhívja az emberek figyelmét a formatervezés fontosságára és a hazai dizájnerek nemzetközi, illetve itthoni sikereire.


Forma a végeken
MIKÖZBEN ÚJUL és szépül a magyar formatervezés fellegvára a volt Volánbusz-pályudvar főépületében, addig a József Attila utcai végeken egy másfajta világ dizájnkellékei láthatóak. A Gödör oldal rendezett, zöld területeinek éles kontrasztjaként a másik oldalon, a betonoszlopok mellett lepukkant lakókocsi áll magányosan, a bokrok szélén hajléktalanok „otthonosan” berendezett, szakadt paplanos, kacatokkal teli kuckói húzódnak meg. Elhaladva a nagyvárosi enklávé mellett, az Erzsébet tér nyugati oldalán már ismét szép, felújított park – lombos fákkal, csobogó szökőkúttal, színes virágokkal, játszótérrel – kínálja padjait nyugodt szemlélődésre.


Gödör Klub program

November 18. 20 óra
I. Hangvető Fesztivál - „Aki hangot vet, zenét arat”

November 19-ig
Aranyrajzszög kiállítás tervezőgrafikai tárlat

November 23. 21 óra
I. Nemzetközi Kreton Fesztivál

November 29. 21 óra
Jazzgödör - Trio Yengibarjan koncert

Web: www.godorklub.hu


A Volánbusz-pályaudvar

Az Erzsébet téri pályaudvar építését annak idején az tette szükségessé, hogy az Oktogonon működő korábbi autóbusz-pályaudvar az 1940-es évek végére a növekvő utas forgalom miatt már nem tudta ellátni feladatát. A tervezési megbízást Nyíri Tibor kapta meg. Az építkezéshez 1949-ben kezdtek hozzá, s még az év szeptemberében át is adták. Az épületegyüttest 1977-ben védett műemlékké nyilvánították.

Egy Design Központ létesítésének ötlete a buszpályaudvar épületében 2002-ben merült fel először, amikor a politika végleg elvetette az épülő Nemzeti Színház Erzsébet téri helyszínét. Ekkoriban már épült a Volán új távolsági buszpályaudvara a Népligetben, így a Bauhaus stílusú létesítmény funkcióját vesztve üresen maradt.

A helyszín tehát adta magát, ami a központ tervezői szerint sima, letisztult, funkcionális formavilágával, szellemiségével ideális teret biztosít a korszerű dizájnt népszerűsítő Centrumnak.

A 2003-as Európa-terv keretében, Golda János és Madzin Attila tervei alapján 2006 januárjában megkezdődött az egykori buszpályaudvar átalakítása. A munkálatok napjainkban is tartanak. A Design Terminál nyitásának tervezett időpontja 2007 tavasza.



Ugrás az oldal tetejére