vilagjaro




Mamutpark Szibériában
Észak-Szibériában „Pleisztocén Park” készül, ahol kutatók és tudósok újra alkothatják az egykori mamutok ökorendszerét. A parkban a mamutok mellett találhatunk majd rénszarvasokat, jávorszarvasokat, valamint kisebb növényevőket is, melyek számának növekedésével jelent meg a kanadai bölény, valamint több ragadozó állat is, például a szibériai tigris. A 17 000 hektáros területen az orosz kutatók az éghajlatváltozás szerepét tanulmányozzák a jégkori mamutok kihalásában, s egyidejűleg megoldást találhatnak a globális felmelegedés késleltetésére is.

A világ legnagyobb repülő hotelje
Elkészültek az első repülő luxushotel tervei. A két futballpálya nagyságú hotel 250 utas szállítására alkalmas, 14 millió köbméter hélium emeli függőlegesen a levegőbe, és sebessége elérheti az óránkénti 280 kilométert is. Az Aeroscraft névre hallgató hotel 18 óra alatt szelné át az Egyesül Államokat. A feltaláló szerint a jármű legnagyobb előnye, hogy függőlegesen képes a fel- és leszállásra, így nincs szüksége kifutópályára. Számos világcég érdeklődik a tervek iránt, sikeres üzlet létrejötte esetén a repülő hotel akár 2010-re forgalomba is állhatna – állítja a feltaláló.

Kelet-Magyarország legnagyobb kulturális központja
Debrecenben közel 13 000 m2 alapterületű, múzeum és galéria funkciójú
intézmény nyitotta meg kapuit. A Kölcsey Konferencia Központ Kelet-Magyarország legnagyobb, legmodernebb konferencia központja. Az épületben rendezvénytermek, bálterem és egy kiállítóterem is helyet kapott. A tágas előcsarnok megfelelő helyszínt biztosít kiállításoknak, vásároknak. A központhoz 2006 nyarától közvetlen átjárási lehetőséggel kapcsolódik egy modern, 4 csillagos szálloda, továbbá egy Modern Művészeti Múzeum is.

„Nagy Ízutazás 2006”
Országos kampányt indít a Magyar Turizmus Zrt., melynek célja, hogy a hazai lakosság a gasztronómián keresztül fedezzen fel magyarországi tájakat, ismerje meg a különböző régiók hagyományos ételeit, italait, valamint a tradicionális népszokásokat. Húsvétkor Budapest és a Közép-Dunavidék mutatkozik be Szentendrén, májusban a Balaton környéke, júniusban az Észak-Alföld lesz soron a Hortobágyi Pásztornapokon. A Tisza-tó és környéke júliusban várja az érdeklődőket a Cseresznyefesztiválra, augusztusban viszont már Észak-Magyarország ünnepli az egri bort Szent Donát napján. A Nyugat-Dunántúl októberben várja az érdeklődőket az őriszentpéteri Tök Fesztiválra, de a novemberi Márton-napi borünnep is tartogat meglepetéseket a közép-dunántúli Neszmélyen. A „Nagy Ízutazás” decemberben zárul Lajosmizsén, a dél-alföldi régió étel- és italkülönlegességeivel. A kampányév során a MÁV Intercity járatainak étkezőkocsijaiban tájjellegű ételeket kínálnak a vendégeknek. Az utazó belföldieket pecsétgyűjtő akcióval ösztönözik fogyasztásra a békebeli, otthonos éttermekben. Legalább hat különböző, az akcióban részt vevő étteremben kell pecsétet szerezni, majd a betelt kártyákat a Magyar Turizmus Zrt.-hez beküldeni. A nyereménysorsolásokon wellness hétvégéket és éttermi felajánlásokat is lehet nyerni.

2005 legnépszerűbb magyar városai
A KSH előzetes adatai szerint a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján 2005-ben is Budapest volt a legnépszerűbb magyarországi úti cél mind a külföldi, mind a magyar turisták körében. A 2004-es évhez hasonlóan az ezüstérmet Hévíz, a bronzérmet Hajdúszoboszló szerezte meg. Siófok a dobogóról mindössze 1 500 vendégéjszakával maradt le. A tíz legnépszerűbb város 2004. évi rangsorához képest 2005-ben Bük és Balatonfüred helyet cserélt. Zalakaros, Eger és Szeged pedig a TOP 10 utolsó három helyére lépett – Pécset, Debrecent és Győrt kiszorítva.

Net-tv utazóknak
Újabb segítséget nyújt a magyar utazóknak az internet. A www.touristtv.hu internetes honlapon ötperces rövidfilmek, fotók, valamint a külföldi és hazai úti célok helyszíneiről készült felvételek láthatók. A hasonló szolgáltatásokat nyújtó honlapokhoz képest a Tourist TV olyan amatőr felvételeket is közzétesz internetes honlapján, melyeket az adott helyszínt korábban felkereső turisták készítettek. A honlap filmes eszközeinek segítségével az utazási irodák által meghirdetett számtalan ajánlat között segít eligazodni.

Horvátország 2006-ban is sláger
A tavaly rekordforgalmat bonyolító horvát turizmus 2006-ban valószínűleg tovább folytatja a diadalmenetet. Az optimizmus külföldi piacokról történő visszajelzéseken és foglalásszámokon alapul. A horvát idegenforgalom 2006. évi célkitűzése az elmúlt években jól bevált „Békés, vonzó és biztonságos idegenforgalmi célország” imázs további sikeres ápolása. A növekvő zöldmezős beruházásoknak köszönhetően új, minőségi szálláshelyek kialakítását, valamint a már meglévő létesítmények rendbetételét tervezik. A törvényi szabályozások idei módosításával és további fejlesztésekkel a turisták új szolgáltatásokra is számíthatnak.

Hotel Aquarell Cegléden
Új, négycsillagos szálloda épül Cegléden. A Hotel Aquarell nevet viselő szálloda az új élményfürdő és a kemping közelében épül fel. Az ötszintes, 93 szobás épület várhatóan augusztusra készül el. A házban a 300 fős étterem mellett kávézó, cukrászda, valamint gyógy-, wellness- és beauty részleg is működik majd. A hotel belső tereit fiatalos, vidám stílusban alakítják ki.

50%-os árengedmény az easyJetnél
A tavasz közeledtével az easyJet február 10 és május 31 között történetének legnagyobb tavaszi akcióját hirdeti meg. Az összes easyJet járatra és útvonalra vonatkozó promóció során az utazni vágyók akár 50%-os kedvezménnyel foglalhatnak helyet a kiválasztott járatra. Az easyJet akciója 7 millió kedvezményes repülőjegyet jelent, és egyúttal szálláshelyekre, gépkocsi parkolókra is kiterjed, melynek keretében a különböző kategóriájú hotelekben összesen 50 ezer akciós vendégéjszakát tölthetnek el az utazók.

Megújul az Ezüstpart
Siófokon az Ezüstpart Management Kft. vette át a vezetést az ország legnagyobb szállodájában (850 szoba). Az ismert névhez, az Ezüstparthoz csatlakozik a Retro Hotels név is. A különböző épületekben elkezdődtek az átalakítások, továbbá egy kilométernyi part, kültéri nagy medence, nagyobb beltéri fedett medence, szauna, jacuzzi, bowling-pálya, új stégek, bárok épülnek. A jövőben új konferencia-szervezési lehetőségek, wellness- és sportolási programok várják a vendégeket kedvező árakon.


Ugrás az oldal tetejére