Régi-új New York
ELSÉTÁLVA a Dohány utca felőli csillogó, nagy üvegablakok mellett, felrémlett bennem a régi Hungária koromtól, szmogtól szürkévé vált épülete, ahová nagynénémmel tértünk be hajdanán egy-egy színházi előadás után. Akkor még vidéki lévén a tanti úgy vélte – némi nevelő célzattal –: Lásson ilyet is a gyerek!

ÉS LÁTOTT. Egy valamikor szebb napokat megélt, ódon, füstös kávézót, megkopott aranyozású faragványokkal buján túldíszített palotát. Minden kicsit lelakott volt ugyan, de nekem mégis elbűvölő, hiszen megtöltötték az elmesélt legendák, híres írókról, költőkről, művészekről és pesti bohémekről, kik itt kártyáztak, vitatkoztak, mulattak és élték mindennapjaikat.

A NEW YORKOT nem véletlenül választotta törzshelyéül a tízes években Kosztolányi, Karinthy, Krúdy, Osvát és a többi jeles „nyugatos”, hiszen az írókat „kutyanyelv” (hosszú, keskeny kéziratpapír) várta, melyre feljegyezhették a múzsa csókja által sugallt sorokat, és „írótál”, amelyen sajt, sonka, felvágott tornyosult, hozzá számolatlanul zsömle, fillérekért. (Ez egészen bizonyosan másképp lesz majd az új intézményben!) De hagyjuk most a múltidézést, és lépjünk be a XXI. századi New Yorkba!

AZ ERZSÉBET körúti oldalbejáraton léptem át a luxusszálloda küszöbét, ahol szinte mellbe vágott az elém táruló nagyvilági szuperluxus. Hol korábban a New York-palota mohás, sötét udvara állt, most fényes, elegáns üveg-acél szerkezettel lefedett fantáziapalota emelkedett. A törtfehér márványpadló a szellősen elhelyezett barna ülőalkalmatosságokkal, a szintén világos színű, boltíves körfolyosó olasz reneszánsz paloták előkelő udvarát idézi. A régi, bájos Halászó fiúcska-szobor (Senyei László alkotása) viszont nem került vissza az elegáns aulába, mondván, nem illeszkedne szervesen a belső térbe, így a VII. kerületi Önkormányzathoz került megőrzésre.

A NEW YORK berendezését, bútorait már eddig is számos kritika érte, és lesznek még bőven, akik majd nemtetszésüknek hangot adnak. Ám az tagadhatatlan, hogy az olasz formatervezők olyan merészen eklektikus, néhol játékos iróniával fűszerezett dizájnt hoztak a nagykörúti palotába, amelyhez hasonlót még nem láttunk Magyarországon. Az aulából nyíló reggeliző terem hullámzó fehér szalagpultja kellemesen harmonizál a térben elhelyezett kiegészítőkkel. Ugyanígy kígyóznak a farburkolatba illesztett vékony, színes fénycsövek, és a reggeliző mögött felállított asztali fényforrások.

A királyi lakosztály
A MERÉSZ OLASZ dizájn a királyi lakosztály 350 négyzetméteres szobáiban jut a csúcsra, ahol a monumentális élénkpiros és királykék muránói üvegcsillárok, tűzpiros, túlméretezett támlájú bőrágy, a legváratlanabb helyekről előbukkanó szobor-kompozíciók, mintha Alice-zal együtt Csodaországba repítenének. (Kedvenceim: egy teltidomú, decensen elnyúló Vénusz-alak, s egy lábaival szekrénybe süllyesztett, nyerítő bronz lófigura.) Néhány percnyi döbbenet után elgondolkodtam, mi végre ez a már-már giccshatárt súroló eklektikus berendezés.

A PASZTELL és aranybarna színárnyalatú, selyem falburkolattal ellátott hatalmas térben az akklimatizálódást követően már nem is tűntek olyan idegennek ezek a furcsa tárgyak, hiszen jól megfértek egymás mellett a nagyméretű plazmatévékkel és a méregdrága anyagokból készített bútorokkal. Nem csak itt, a luxus főhadiszállásán, a királyi lakosztályban, de a szálloda többi részében is hódít a dekorativitás, a játékosság, a látványos igényesség.

A SZIVAR BÁR vörös textilekkel és sötétbarna faburkolattal megbolondított félhomályában az embernek szinte kedve támad egy jófajta kubai szivar elpöfékelésére. Az egykori „Mélyvízben” – amely ma a szálloda éttermének ad helyet – az olasz konyhaművészet remekeivel ismerkedhetünk. A legalsó szinten pedig a mindenki számára nyitott spa- és wellness-részleg kínálja szolgáltatásait. A jégbarlangnak kialakított zegzugos folyosók kékjében csupán apró mécsesek világítanak. A wellness-központban fitness-terem, törökfürdő, aromaterápiás fürdők és masszázsszobák követik egymást. A tervezők azon szándéka, hogy valami egészen egyedit alkossanak, sikerült.

Kávéillatú barokk
A KÁVÉHÁZRÓL vitán felül elmondható, hogy a kiváló restaurátori munkának köszönhetően régi fényében pompázik. Lecserélődtek a hetvenes években felrakott, anakronisztikus gömbcsillárok és visszakerültek a száz évvel ezelőttiek hű másai, pazar muránói üvegből. A mennyezetfreskók ismét élénk színűek, a csavart oszlopok és az erkélykorlátok bronzelemei gyönyörűek, a festés és az aranyozás szintén nagyszerűre sikeredett. A bejáratnál újból a régi szökőkút fogadja a betérőket. Egyedül a berendezés adhat okot némelyeknek a megrökönyödésre, hiszen a szögletes, krómacélvázas üvegasztalok popartos, retro hangulatot idéző világa nem biztos, hogy mindenkinek elnyeri a tetszését.

NEKEM AZONBAN tetszett ez a kis stíluskavalkád, és a meggypiros, kényelmes széken üldögélve úgy éreztem, hogy ez az egyszerű vonalvezetésű, letisztult formavilág könnyűséget és vidámságot vitt az egyébként súlyosan dübörgő barokk környezetbe.

AZ EGYETLEN furcsaság, amely előtt egy kicsit idegenkedve álldogáltam, az a kávéház körútra nyíló traktusában helyet kapó – az egykori „Hölgyterem” helyén álló – elegáns divatüzlet. Ha azonban ez az ára annak, hogy egy ilyen pazarul felújított New York-palotában kávézhassunk, ám
legyen.

KILÉPVE a körútra, búcsúzóul még felpillantottam az épület tetején magasodó amerikai Szabadság-szobor kicsinyített mására, mely eredetileg a New York Biztosítótársaságot volt hivatott hirdetni. Elhatároztam, megengedem magamnak azt a luxust, hogy maholnap beüljek unokahúgommal egy kávéra és egy briósra. Lásson ilyet is a gyerek!