A Kelet kapuja
AZ EGYÓRÁS aleppói várakozásnak köszönhetően, az immár öt órányira duzzadt repülőút után csak még nagyobb izgalommal vártam a damaszkuszi megérkezést. Vajon milyen lesz ez a képzeletemben már hatalmassá növesztett, sokszínű keleti világ, ahol az emberiség kultúrájának áruházában isteneket, vallásokat, művészeteket cseréltek és továbbítottak évezredeken át Kelet és Nyugat felé? Ahol a keresztényeket üldöző Saul végigmenve a damaszkuszi úton evangéliumot hirdető Pállá vált.

VAKÍTÓ NAPSÜTÉS, 30 °C árnyékban, és „ráérős” útlevélellenőrzés fogadott a repülőtéren. Útitársaimmal már itt ízelítőt kaptunk az arab országokra jellemző, európai ember számára kicsit lassúnak tűnő mentalitásból. Felvéve a keleti ritmust, helyi idegenvezetőnkkel nekivágtunk hát a szír fővárosnak.

ÉS DAMASZKUSZBAN nem csalatkoztam. Van itt minden, ami egy ötmilliós nagyvárosra jellemző: dudáló autókkal zsúfolt többsávos utak, sokemeletes, szürke betonépületek. De ahogy egyre közeledtünk az óvároshoz, változott az utcakép. Feltűntek az ide-oda kanyargó szűk utcák apró keleti boltokkal, a vízipipa mellett backgammont játszó kávéházi vendégek és a komótosan fel-alá sétáló emberek. A Souq al-Hamadiyyeh, az ország egyik legnagyobb bazárja, hat kilométer hosszan kígyózik Damaszkusz szívében. Mindenfelé mosolygós kereskedők árulják színes portékáikat a bámészkodó népeknek. Teaárusok zsonglőri ügyességgel varázsolják elő a frissítő innivalót a hátukon hordott díszes „teáskannáikból”. Hamisítatlan keleti világ, tevékeny lustaság, mely egész nap sürög-forog, hogy el ne árulja üde tétlenségét.

A PIAC NYÜZSGÉSE az Omayyad-nagymecset fenséges építményébe torkollik, amely római kori romok szomszédságában tanúskodik a különböző kultúrák több ezer éves egymásra épüléséről. Eredetileg egy antik templom alapjaira épült, amelyben a rómaiak Jupitert imádták. A bizánciak lerombolták a pogány kegyhelyet, és helyére a Keresztelő Szent János katedrálist emelték, amely ma mecsetté alakítva várja a híveket. A vallási változások ellenére máig a templomban őrzik Keresztelő János relikviáit, akit a muzulmánok szintén szentként tisztelnek, és a nagy arab vezér, Saladdin síremlékét.

A MECSET POMPÁS, zöldarany virágmintás mozaikjai lenyűgöző látványt nyújtanak. A bejáratnál kapott talpig érő, kapucnis vászonlepelben, mint egy különös zarándok, óvatosan lépdeltem, hogy cipő hiányában el ne csússzak a tükörsima kőpadlón, miközben körülöttem vidám gyerekek futkároztak, felnőttek sétáltak, bent pedig a keleti szőnyegeken muzulmán hívők imádkoztak és hallgatták az imám szavait.

A MECSET NYUGALMAT árasztó, meghitt légköréből kísérőnk a keresztény negyed emberektől nyüzsgő, keskeny sikátoraiba vezetett, ahol az egyik árnyékos mellékutcában Ananiás házához érkeztünk. Ő volt Damaszkusz első püspöke, s a keresztény hagyomány szerint e helyen adta vissza Ananiás isteni közreműködéssel Pál elveszített szeme világát. A csodás esemény színes képek formájában jelenik meg a kápolna falain.

A NAPKÖZBENI tikkasztó forróságot estefelé kellemes hűvösség váltotta fel, a spalettás ablakok fatáblái kinyíltak, a lépcsős ajtók előtt elegáns ruhájú férfiak beszélgettek, s ha lehet, még nagyobb tömeg hömpölygött az utcákon. Az est fényei színnel és mozgással töltötték meg még az óváros helyenként omladozó házainak kopár díszleteit is. A szír étkek ínycsiklandozó illatának és nem kevésbé hívogató látványának nehéz ellenállni egy egész napos városnézés után, így hát, sutba dobva minden európai óvatosságot, egy helyi étterem több fogásos vacsorájával fejeztük be damaszkuszi látogatásunkat.

A Kelet, az Kelet
MÁSNAP, MINT a Selyemút Fesztivál vendégei, Dél-Szíria két történelmileg és építészetileg jelentős városát, Shahbát és Bosrát kerestük fel. Meglepetésemre a szíriai táj errefelé nem a várt aranysárga homoksivatag képével ajándékozott meg, hanem a környék vulkanikus eredetű, szürke köveinek és bazaltszikláinak köszönhetően egy komorabb hangulatú, kietlen vidékkel.

AZ ORSZÁGÚT mentén időnként emberek álldogáltak csomagjaikkal, szemlátomást céltalanul, de mint kísérőnktől megtudtam, nem is annyira céltalanul, hiszen a helyi „menetrendszerinti” buszra vártak, amely általában naponta csak egyszer jár, s ha azt lekésik, várhatnak másnapig a következőre.

SHAHBÁBAN II. századból való korinthoszi oszlopfők, viszonylag épen maradt amfiteátrum és nagyszerű római mozaikok várják az idevetődő turistát. A színes kődarabkák oly’ plasztikusan jelenítik meg a különböző mitológiai jeleneteket, hogy sokáig nézve szőnyegként hatnak a múzeum erkélyéről. De Shahba római kori emlékei mind eltörpülnek Bosra pompás kőbirodalmához képest, ahol fürdők, templomok maradványain kívül megcsodálhatjuk a Közel-Kelet egyik legnagyobb – 15 000 nézőt befogadó – és legépebb római színházát. Ez az ősi karavánutak metszéspontjában álló település a II. században élte virágkorát, amikor a rómaiak gazdasági és kereskedelmi jelentősége miatt az Arábiai tartomány fővárosává tették meg. Ma műemlékeinek köszönheti, hogy a Világörökség része.

SZÍRAI UTUNK egyik nagy meglepetése volt számomra Maalula. A kisváros 50 kilométerre fekszik Damaszkusztól északra, 1 600 méter magasan a hegyek között. A település neve arámi eredetű, jelentése kapu, ami utal Maaula különleges földrajzi elhelyezkedésére: kis kockaházai egy meredek sziklafalakkal határolt szurdokra épültek. A városka a szír maronita keresztények egyik központja, ahol az itt élők még ma is a Krisztus korabeli arámi dialektust beszélik, és itt található a világ egyik legrégebbi görög-keleti ortodox temploma. Felemelő élmény volt a Szent Sergios templomban gyönyörű ikonok és IV. században épült ódon falak között hallani a Miatyánkot arámi nyelven. De a kutatások szerint a Szent Sergios helyén már a kereszténység előtti időkben pogány szentély, valószínűleg Apollón-templom állhatott.

A TELEPÜLÉS másik nevezetessége Pál apostol tanítványának, Szent Teklának a barlangsírja, és a mellette magasodó, sziklapárkányra épült női kolostor. Jelenleg iskola is működik a klastromban, ahol 1 300 gyerekre vigyáznak az apácák. Említésre méltó az itteni görög-keleti templomok tetején lévő maronita kereszt, amely hatágú, vagyis a nálunk használt kereszthez elöl és hátul még egy-egy ág csatlakozik.

UTAZÁSUNK következő állomása a korai középkor véres csatározásainak idejébe vezetett vissza. A Crac des Chevaliers a világ talán egyik legnagyobb kereszteslovag-vára városnyi kiterjedésével egész napos programként is megállja a helyét. A 670 méter magasan fekvő, XII. századi erődítményben hajdanán 4-5 000 kereszteslovag lakott, és öt évre elegendő élelmiszertartalék tárolására volt alkalmas. Több őrtornya épen megmaradt, és a számos étkezőn, kápolnán, hálótermen túl külön érdekessége, hogy a lovagterem ablakai és kapubejáratai gótikusak. Minél több ideig bolyongtunk a 8,5 méter vastag falakkal körülvett várkastély homályos termeiben, annál inkább magával ragadott a keresztesek, templomosok titokzatos világa.

Földbe temetett évezredek üzenete
ÉSZAK-SZÍRIA legnagyobb városától, Aleppótól 40 kilométerre a szíriai sivatag kőágyában 4-5 000 éves kincsek rejlenek. Itt bukkantak rá olasz régészek 1974-ben annak az akkád királyságnak a maradványaira, amely a Kr. e. III. évezredben vezető gazdasági, politikai és kulturális szerepet játszhatott a környék életében. Az eblai ásatások során több ezer ékírásos tábla, finom faragású szobrok, királyi paloták és Istár-templomrészletek kerültek elő a sivatag kavicsos homokja alól. A kutatások napjainkban is folytatódnak, a feltárt romok között sétálva angol archeológusokra bukkantunk, akik arab segítőikkel, a tűző napsütés ellenére is végezték fáradságos munkájukat. A barnás-vöröses színű falmaradványok és oszloptöredékek önmagukért beszélnek: egy 5 000 éves nagy és letűnt civilizáció földbe temetett emlékei.

KORA DÉLUTÁN néhány órára egy népes beduin család páratlan vendégszeretetét élvezhettük, ahová helyi kísérőnk jóvoltából jutottunk el. Üdvözlésünkre nyugodt tekintetű, idős, burnuszba öltözött férfi érkezett, barátságos kézszorítással fogadott bennünket, s mint családfő bemutatta időközben megérkezett családtagjait: feleségét, otthon levő négy fiát és azok feleségeit is. Szívélyesen behívta kis csoportunkat a házába, ahol pillanatok alatt 10-15 vidám kisgyerek sereglett a tisztaszobába. Az érdeklődő ébenfekete gyerekszemek kereszttüzétől kicsit megilletődve kortyolgattuk a tiszteletünkre felszolgált ízletes teát.

A SZÜLŐK MEGMUTATTÁK a család legfiatalabb tagjait is: a párhetes ikrek békésen szunyókáltak pólyáikban. Aztán a következő fiú otthonát is megnéztük, majd a negyedikét. Itt mindenki büszke arra, amije van: feleségére, gyerekeire, otthonára. A csadorba öltözött asszonyok pedig asszonyi birodalmuk ékességét, a konyhát mutatták meg, ahol a modern tűzhely és a mikrohullámú sütő ugyanúgy mindennapi használati eszköz, mint nálunk. Búcsúzóul meleg öleléseket és puszikat kaptunk beduin vendéglátóinktól, és még valamit, amely igazi kincse az itt élő embereknek, kis hazánkban azonban sajnos meglehetősen nagy hiánycikk: egyszerű, őszinte mosolyt.

BEDUIN VENDÉGLÁTÓINKTÓL az ősi szír nagyvárosba, Aleppóba utaztunk tovább, amely egyesek szerint még a hétezer éves Damaszkusznál is idősebb. Meglátogattuk lélegzetelállítóan szép citadelláját, mely egy hettita akropoliszra épült. Monumentális méretei, jól megtervezett termeinek védelmet szolgáló elrendezése az iszlám arab katonai építészet remekművévé avatja a fellegvárat.

AZ ALEPPÓI SOUKBAN hasonló keleti kavalkád fogadja a turistát, mint a damaszkuszi bazárban: kelmék, szőnyegek, fűszerek, arany-, ezüstékszerek minden mennyisében és minőségben. Kevésbé köztudott, hogy a város falai között halt meg Bem József, az 1848-as szabadságharc híres tábornoka, akit annyira elbűvölt ez a mesés keleti világ, hogy még az iszlám vallást is felvette. De van egy másik, ugyancsak magyar vonatkozású emléke a városnak: a piacon, egy kis mellékutcában magyar nyelvű tábla hirdeti, hogy útja során itt szállt meg nagy Kelet-kutatónk, Kőrösi Csoma Sándor.

ELHAGYVA ALEPPÓT, nyugat felé indultunk, hogy 35 kilométerre a várostól megcsodáljuk a késő antik Szíria legnagyobb templomegyüttesét. Oszlopos Simeonról, a híres csodatévő szír remetéről elnevezett Szent Simeon bazilika a IV-V. században épült, s mai maradványai négy templomot, baptisztériumot, szerzetesi kriptákat és kolostorépületeket foglalnak magukba. A templom falait a szent helyek békés nyugalma járja át, a szellő kellemesen fújdogál a hegygerincen, s a háttérből az ég világoskékje ömlik szét a boltívek, kapuk, oszlopok között. Ebben a környezetben nem is tűnik annyira hihetetlennek a legenda, mely szerint Simeon 42 évet töltött egy oszlop tetején, böjtölve, imádkozva és prédikálva a messze földről idesereglő tömegeknek.

A sivatag ékköve
PALMYRA KIHAGYGATATLAN látványossága Szíriának. Ókori romvárosának mozdulatlanságba merevedett építészeti emlékei ámulatba ejtik a grandiózus díszletek között sétáló látogatót. A legfontosabb épületeket egy oszlopsorral övezett széles út mentén találjuk, mely útvonal a Baál-templomnál ér véget. Palmyra virágzásának csúcspontját a Kr. u. II. században, Zenóbia királynő uralkodásának idején érte el, ennek a céltudatos, erőskezű amazonnak a vezetése alatt, aki egyszerre két nagyhatalom, a Perzsa és a Római Birodalom ellen is harcolt. Palmyra lakói az evilági pompa mellett a halottkultusznak is hódoltak. Ennek nyomait a város körüli nekropolisz sírkamrái őrzik. Kétféleképpen temetkeztek: föld alatti kriptákba és többszintes „toronysírokba”, melyek még mai, romos állapotukban is elérik a 30 méteres magasságot.

SZÍRIA TARTÓZKODÁSUNK keresve se érhetett volna szebben véget, mint egy nagy, össznépi színházi előadással. A Selyemút Fesztivál alkalmából különböző nemzetek előadóművészei és néptáncegyüttesei léptek fel a palmyrai amfiteátrumban. Grúzok, belgák, bolgárok, magyarok, szírek, irakiak zenéltek, táncoltak egy ókori színpadon, ezzel emlékezve és emlékeztetve a ma emberét a Selyemút Keletet és Nyugatot összekötő, kultúrákon átívelő szerepére.