vilagjaro




A kártérítés mindenkinek jár!

Új uniós jogszabályok

Aligha van dühítőbb érzés, mint lekésni egy reptéri csatlakozást a gép késése miatt, vagy lemaradni a járatról, mert a légitársaság esetleg „túlfoglalta” a repülőgépet. De az sem kellemes, ha csomagunk nem, vagy csak késve, illetve sérülten érkezik meg. Ez ugyan még előfordulhat velünk utazásaink alatt, de február 17-től egy új európai uniós rendeletnek köszönhetően közös jogok illetik meg a tagállamok légiutasait. A jogszabály a túlfoglalások mellett szigorúan szabályozza a járattörléseket és késéseket, valamint a kártérítések összegét is megemeli.

A megváltozott előírások a menetrendszerű és a charterjáratok utasaira egyaránt érvényesek. Ennek értelmében az 1 500 kilométerig közlekedő járatokon 250 euró, a hosszabbakon 400-600 euró kártérítés jár, ha az utas a légitársaság hibájából nem fér fel a gépre. Ilyen esetben a társaság köteles visszatéríteni a jegy árát, és ingyenes hazautazást kell felajánlania, vagy alternatív útvonalon, másik géppel kell az utast célba juttatnia. Ha a járat indulása késik, a társaság köteles ellátást biztosítani a várakozó utasoknak, illetve – legalább ötórás késésnél – lehetővé kell tenni számukra, hogy jegyük árának visszatérítése mellett visszalépjenek a repülőúttól. Az érdeklődők a Europe Direct ingyenes telefonvonalán (0080067891011) kaphatnak tájékoztatást arról, milyen kártérítés jár akkor, ha egy légitársaság nem teljesíti vállalt kötelezettségét.


Kedvezményes üdül(tet)és
2005-től az üdülési csekk adómentessége személyenként 57 ezer forintra emelkedik. Így egy négytagú család esetében mintegy 360 ezer forintot tudnak megtakarítani a munkaadók, ha kedvezményes üdülési csekket adnak dolgozóiknak. Az idei évtől a csekkel már nemcsak a szállás és a kapcsolódó szolgáltatások (étkezés, gyógykezelés, sport) fizethetők, hanem a távolsági tömegközlekedés költsége is. Összesen 2 700 belföldi elfogadóhely várja a kikapcsolódni vágyó vendégeket.

Több járat Hannoverbe
Az Air Berlin légitársaság tovább bővíti City Shuttle járatait Németországból. Március 19-től április végéig heti négy (kedd, csütörtök, szombat, vasárnap) direkt járattal bővül fővárosunk elérhetősége Alsó-szászországból. Májustól a járatsűrűség tovább növelésével napi egy gép indul Budapestről Hannoverbe. A repülési idő 1 óra 40 perc lesz. Jegyek már kaphatók az interneten, 29 eurótól egy irányba, beleértve az adókat és az illetéket is.

Don Quijote faluja
A legújabb kutatási eredmények szerint Don Quijote nem az új-kasztíliai Argamasilában élt, hanem a közelében lévő Villanueva de los Infantes-ben. A kutatók Cervantes helységnevekkel és utazási időkkel kapcsolatos utalásai alapján végezték el a számításokat. Az útvonal rekonstrukciójánál a búsképű lovag és fegyverhordozója eltérő testalkatát, Don Quijote paripája és Sancho Panza szamara gyorsaságának különbségét, illetve az évszakonként és napszakonként eltérő menet-teljesítményeket egyaránt figyelembe vették.

Új-Zélandi Stonehenge
Csillagászati ismeretek őseinktől

Február 12-én megnyitották Új-Zélandon a Stonehenge Aotearoát, az angliai Salisbury síkságon található ősi építmény pontos mását. A létesítmény megalkotásának célja elsősorban nem egy újabb turisztikai látványosság létrehozása volt, hanem az, hogy segítsen az embereknek újra felfedezni a csillagászat alapjait. Az új Stonehenge egyik nagy előnye, hogy a látogatók teljes egészében bejárhatják, és így könnyebben megérthetik a Nap és Hold tevékenységével, az évszakok előrejelzésével kapcsolatos évezredes asztronómiai ismereteket.

A fővárostól, Wellingtontól alig egy órányi autóútra található új-Zélandi Stonehenge 18 hónapig épült. A végeredmény egy 24 függőleges pillérből és összekötő elemből álló építmény, ami 30 méter átmérőjű és megközelítőleg 4 méter magas. A középpontban egy 5 méteres obeliszk áll, ami a déli égi sarkpont felé mutat. Innen kiindulva a délkör mentén egy hatalmas analemma (nyolcas alakú görbe) húzódik, amelyen a Nap éves útvonala követhető nyomon. Az épület körén kívül hat sarokkő áll, ezek a Nap felkelési és lenyugvási pontját jelölik napfordulókor és napéjegyenlőségkor.

Évtizedes turistarekord
Másfél évtized után először, 2004-ben ismét meghaladta a hatmilliót a budapesti kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma. A siker egyik kovácsa az alapos város-marketing, valamint a fapados légitársaságok tavalyi előretörése volt, de nem mellékes az sem, hogy a szállodák öt éve nem emeltek árat. A fővárosba érkezők derékhada továbbra is német, utánuk a britek következtek, a harmadik helyen pedig az olaszok állnak.

A norvég fjordok Európa kedvence
A National Geographic Traveller Magazin elemzése szerint ma Európában a norvég fjordok vidéke a leginkább ajánlott úti cél. A szakértők szerint a tájegység gyönyörű természeti környezettel és ősi, máig élő kultúrával büszkélkedhet, ráadásul nincs tömeges turizmus sem. A turisztikai lista második helyén a skót Felföld, harmadik helyén Heidelberg áll. A legjobbak között kapott helyet Dubrovnik és Krakkó történelmi belvárosa, az utolsó helyen pedig a spanyolországi „Betonpart”, a Costa del Sol végzett. Magyar tájakat a szakemberek nem vizsgáltak.

Rezgő vekkerpárna
Két chilei mérnökhallgató elsősorban halláskárosultak számára fejlesztette ki a speciális ébresztőpárnát. De a „Jó ébredés” névre keresztelt terméket bárki használhatja, akár pontosságot igénylő utazásokhoz is. Az éles csörgőóra hangjával ellentétben a rezgő vekkerpárna jelzésként felfújódik kissé, majd leereszt, így gyengéd rázással keltegeti a rajta fekvőt. A feltalálók találmányukkal mindenekelőtt a hallássérülteket szeretnék hozzásegíteni egy önállóbb élet kialakításához.

Malév újdonságai
Járatbővítés és mediterrán akció
A Malév tavasszal és nyár elején három városba, Göteborgba, Oslóba, illetve Malagára új, menetrend szerint közlekedő járatokat indít. Az első göteborgi járat március 29-én indul Ferihegyről, heti öt, júniustól heti hat alkalommal. Az oslói járat május 2-tól közlekedik szezonális jelleggel a nyári időszakban, a malagai pedig június 10-től szeptember végéig heti két alkalommal közlekedik majd.

A légitársaság emellett kedvezményes hétvégi városlátogatásokat is kínál az utazni vágyóknak. Az akciós árak tartalmazzák egy fő részére az oda-vissza útra szóló repülőjegyet, két éjszakára szóló szállást 3 csillagos szállodában reggelivel és biztosítással. A csomag ára 49 000 Ft az isztambuli, római és theszaloniki útra, és 54 000 Ft az athéni, madridi, bejrúti, damaszkuszi, kairói, larnakai és tel-avivi útra. A kedvezményes csomag március 15-ig váltható meg, s nem tartalmazza a repülőtéri adót és illetéket.
Középkori emlékek Miskolcon
Árpád-kori emlékek a mozi alatt
Mészárszék, két kút és egy Árpád-kori kőboltozatú kemence romjaira bukkantak a régészek az egykori miskolci Béke mozi nézőtere alatt. A mozi helyén egy új kulturális központ létesül, s ezt megelőzően február elején régészeti ásatások kezdődtek a helyszínen. A szakemberek számítottak a leletekre, hiszen korábban már találtak középkori településre utaló leletanyagot. A feltárás egyik legérdekesebb régészeti emléke az 1781-es tűzvész után épült mészárszék maradványa, amely egy „L” alakú épület volt, s belső udvarából két kút, illetve egy Árpád-kori kemence részletei kerültek elő. Ezenkívül egy 1700-as évekbeli piac nyomai is felfedezhetők, melynek létezését elsősorban a lelőhelyen talált kerámiák bizonyítják.
71 nap alatt a Föld körül!
A brit vitorlázónő rekordot döntött
Megdöntötte az egyszemélyes vitorlázás világcsúcsát egy brit sportolónő, Ellen MacArthur, aki 71 nap és 13 óra alatt hajózta körül a Földet, és ezzel megdöntötte a Francis Joyon tartotta (72 nap, 22 óra, 54 perc) eddigi legjobb eredményt. A brit sportolónő a résztávok rekordját is megdöntötte, így ő volt a leggyorsabb, aki vitorlással egyedül hajózva elérte az Egyenlítőt, a Jóreménység fokát Dél-Afrikánál, a Leeuwin-fokot Ausztráliában és a Horn-fokot Dél-Amerikában. Az angol miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy a 28 éves skót vitorlázónőt felterjesztik a hölgyeknek adható legmagasabb királyi kitüntetésre, a „Dame” címre, ami a „Sir” lovagi előnév női változata. MacArthur nevét egyébként 2001-ben ismerte meg a vitorlásvilág, amikor a Vendée Globe egyéni földkörüli versenyen másodikként – nőként elsőként – ért célba.


Ugrás az oldal tetejére