A vizes játszóház
MÁR A MÚZEUMBA való belépéskor megtapasztaljuk, hogy itt minden mozog, csobog, csöpög, csattog és egészen biztosan vizes, hiszen közvetlenül a bejárat mellett egy tetszetős faszerkezet, az „Aquamobil-2001” fogadja a látogatókat. A jobbára középkori malmok szerkezetét idéző masina számos lapátkerékkel és jókora robajjal mutatja be, mi mindent lehet a víz erejével elvégezni a puszta vízemelésen túl a múzeumi belépők lepecsételéséig. (A kedves teremőrök készségesen bekapcsolják a búvárszivattyút, ami felpumpálja a vizet a több méter magas gépezet tetejébe, hogy annak működését szemügyre vehessük.)

A FÖLDSZINTI termek időszaki kiállításoknak adnak helyet, az állandó kiállítás megtekintéséhez az emeletre kell felmennünk. Itt érdemes a folyosó falait jobbról és balról is figyelmesen végigböngészni: míg az egyik oldalon színes, „hullámzó” tablókból álló, rövid időrendi áttekintést kapunk a hazai vízi munkálatok történetéről, addig a szemközti falon nyolc magyar mérnök – többek között Beszédes József, Vásárhelyi Pál és Zsigmondy Vilmos – szakmai munkásságát ismerhetjük meg.


INNEN kísérőmmel betérünk a múzeumi dolgozók által csak „pancsolónak” elkeresztelt játszószobába, ahol valóban nem mindennapi élmény várja a látogatót. A terem fő attrakciója az a különféle csavarokkal, kallantyúkkal és szelepekkel ellátott hatalmas, amőba alakú fém medence, amelyben nemcsak megtekinthetjük, de elő is idézhetjük a víz hasznosításának különböző lehetőségeit. Bevallom, bár már régen nem tartozom az általános iskolás korosztályhoz, mégis önfeledten zsilipeltem, buzgárt „csináltam”, hullámokat és örvényt keltettem vízhatlan mellénybe bújva..

MIKÖZBEN elmerülünk a víz titkaiba, addig az itt szolgálatot teljesítő teremőr készségesen elmondja nekünk a kutak, malmok, szivattyúk és más vízi szerkezetek működésének fizikai elvét. A középiskolások a terem egy távolabbi részében, a „mini laboratóriumban” egyszerűbb fizikai és kémiai kísérleteket végezhetnek, ám ha kedvük tartja, akár muzsikálhatnak is az eltérő nagyságú, vízzel töltött üvegeken.

„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj”
AZ ÁRVIZEK és a folyószabályozások szobájában komolyabb téma következik. A XIX. század közepén hazánkban végzett nagyszabású folyószabályozási munkálatoknak – amely Európában is páratlan méretű vállalkozásnak számított – állítanak emléket a vitrinekben őrzött tárgyak, dokumentumok. Ezután helikopter-szimulátorban ülve, rotorok magnózaja mellett, ablak-képernyőkön keresztül, madártávlatból szemlélhetjük a 2001-es tiszai árvizet, a tarpai gátszakadás megrázó képeit, az elöntött falvakat, s azt, hogy „Mint az őrült, ki letépte láncát, / Vágtatott a Tisza a rónán át.”

A TÉRKÉPTEREMBE lépve mamuszt húz a kíváncsi vendég, kezébe nagyítót vesz, majd rátérdepel a hatalmas üvegpadlóra, amely alatt Magyarország 1:100 000 méretarányú űrfelvétele látható, hogy megkeressen egy-egy szívének kedves vidéket, települést. A falakon elhelyezett vízrajzi térképek között olyan ritkaságszámba menő mappát is találunk, mint Wolfgang Lazius 1552-es ábrázolása, melyen a Duna szinte nyílegyenesen fut végig az országon, a Tihanyi félsziget körvonala pedig tévesen a Balaton déli partján rajzolódik ki.

Boldog békeidők
KICSIT ODÉBB, az ötletesen berendezett vízellátás és csatornázás szobájában egy XIX. század végi utcán találjuk magunkat, hirdetőoszloppal, kandeláberrel, korabeli tűzcsappal és öntöttvas csatorna-fedőlappal. Egészen elvarázsol a háttérből beszüremkedő utcazaj: lovak patáinak kopogása, emberek lépteinek tompa neszezése a városi forgatagban. Majd végigkövethetjük a víz útját a föld alatt húzódó csatornahálózaton keresztül egészen a lakások fürdőszobájáig. (A múzeum munkatársainak szellemességét jelzi a részletekben megbújó humor, mint például a csatorna-karbantartó figurájával szemközt vigyorgó, kitömött patkány.) A terem másik szegletében bepillanthatunk egy századfordulós pesti bérház úri lakásának fürdőszobájába, ahol az előkelő porcelán mosdótállal, a vörösrézkád és a réz fürdőszobakályhával szemben lévő mosókonyhában diszkréten húzódik meg a mára már csak múzeumokban fellelhető, fából készült hordóra emlékeztető „ősmosógép”.

A SÉTA VÉGÉN, mintegy levezetésképpen a vetítőteremben folyóinkkal, árvizeinkkel kapcsolatos filmeket tekinthetünk meg. Sőt, egy izgalmas kisfilmet is láthatunk arról, hogyan is üzemelhetett a rejtélyes esztergomi reneszánsz kori „vízgép”, amely az érseki palotát és a jelenlegi Bazilika helyén tornyosuló fellegvárat is ellátta friss forrásvízzel. A bámulatos masina különlegessége, hogy az 1660-as évekből származó, Cselebi-féle leírás szerint 60 méteres magasságba emelte fel a vizet, amire a XVIII. századig nem volt példa. S ha netán elfáradtunk volna a sok látnivalótól, az emeleti folyosón, a pihenőpadon vizekről hallgathatunk verset és zenét. (Strauss, Smetana művein kívül hallható három, hazai vizeinkről szóló népdal is, melyet Sebestyén Márta kifejezetten a Duna Múzeum kérésére énekelt fel.)

NEM TAGADOM, hogy jómagam kicsit elpilledtem a tömérdek vizes eseménytől, ám igen kellemes volt megtapasztalni, hogy van az országban olyan múzeum, amely egyszerre szórakoztat és játszik velünk, sőt, még műveltebbé is tesz. Az esztergomi Duna Múzeum egy igazi családbarát intézmény, hiszen a sok-sok játékos,mozgatható szerkentyűn túl a múzeum felkészült a kisgyerekekkel érkező családok fogadására is. Mi több, mindez ingyen látogatható.