OKTÓBER VÉGÉN, a kemény tél beállta előtti utolsó menetrendszerinti járattal repülök Lhászába. Kathmanduból felszállva a Himalája jól ismert képe fogad, majd a kapitány bedönti a gépet, így a baloldalon ülők közvetlen közelről csodálhatják az Everestet és a Cho Oyut. Innentől a Tibeti-fennsík felett repülünk. Alattunk lakatlan, végtelen vadon. Tökéletes jeti élőhely. Hamarosan egy völgyben landolunk, a Gongkar repülőtér ugyanis a várostól 95 kilométerre, egy másik völgy rejtekében található.

A REPÜLŐTÉR ÚJ, szakadt buszok, makulátlan egyenruhában feszítő kiskatonák – a kommunizmus utolsó végvára. Az egységesített kínai időzóna mindenkit összezavar egy kicsit, óráinkat a több ezer kilométerre fekvő Pekinghez igazítjuk. A kathmandui Thamel negyedben összeszedett, és a nagy magasság miatt szédelgő „csoportok” itt még együtt járulnak a tisztviselőhöz, hogy megkapják a tibeti beutazásra szóló engedélyt. Formaság az egész, de az útlevélbe még kérésre sem pecsételnek. Van, aki innen egyedül próbál továbbjutni, van, aki biciklire pattan, és 1 000 kilométer múlva Kathmanduban száll le a nyeregből. Én is ez utóbbi útvonalon haladok, de terepjáróval.

Lhásza
MÁSNAP REGGEL MÁR a szálloda tetejéről fotózom a felkelő nap sugarai által megvilágított Potala Palotát, majd gyalog indulok a kisvárosnak tűnő Lhásza felderítésére. A Potala megtekintésével még várok, előbb a sokkal autentikusabb Barkhor Bazár környékén bolyongok. Mindenhol zarándokok, a Jokhang templom előtti teret az 1998-as véres tömegoszlatás óta kamerák figyelik. Tibet egész területéről érkeznek ide a különböző nomád törzsek képviselői, hogy megtegyék Lhásza környéki zarándokútjukat, melynek egyik legfontosabb állomása a VII. században épült templom. Tiszta vadkelet: jakpásztorok cowboy kalapban, rókakucsmát árusító prémvadászok és kegytárgyakat kínáló kínai kereskedők bódésora keveredik a templom körüli zarándokút mentén.

LHÁSZA KÖRNYÉKÉN két kolostort érdemes felkeresni, de ebből csak az egyik látogatás lesz vidám és érdekes. Ez a Szera Kolostor, ahol az itt élő szerzetesek az udvaron vitatkoznak, azaz közösen fejlesztik eme képességüket. A buddhista bölcseletről vitáznak szigorú szabályok szerint, szinte versenyszerűen. A gondolatmenet befejezése után a beszélő rögtön tapsol, és ha a vitapartner nem válaszol azonnal, akkor veszít. Az 1419-ben alapított kolostor a legnagyobb tibeti buddhista hagyományvonal, a dge-lugsz-pa (erényelvűek, erényesek, más néven sárga süvegesek) rendjének egyik legnagyobb, legjelentősebb kolostora volt.

SAJNOS A KÖVETKEZŐ látványosság nem ennyire vidám. A Drepung Kolostor, a Szerához hasonlóan a Lhászát körülölelő hegyoldalban fekszik, és a kulturális forradalom előtt itt élő mintegy hétezer szerzetessel a világ legnagyobb működő kolostoraként tartották számon. Jelenleg mindössze 600-an lakják. Valódi kísértetvárosi a hangulat, szinte menekülök innen.

A DALAI LÁMA NYÁRI rezidenciájául szolgáló Norbulingka Palota felé veszem az irányt, itt található ugyanis Tibet egyetlen állatkertje, mely nem több, mint bármely más kínai börtön-állatkert, de a tibeti fennsíkon egykoron nagy számban élt, ám mára kivadászott állatok képviselőit csak itt vehetjük szemügyre. A Nyugat-Európa méretű tartomány pusztaságain valaha több ezres csordákban legelésztek az antilopok, a vadjakok és a vadszamarak, de az 1959 óta tartó kínai megszállás őket sem kímélte. A katonaság gépfegyverrel lőtte az antilopokat, hogy értékes bundájukat a szomszédos országokban értékesítse. Jelenleg egész Tibet területén egyedül az északi platón található Changtang Rezervátumban élnek nagyobb számban ezek az állatok, melyek életét az orvvadászok fenyegetik. A ritka tibeti antilop bundája többet ér, mint az élő állat, így az állatkertben nem mutogatják, de egy betonozott kifutóban meglepően sok tibeti medvét láthatunk.

REGGEL VÉGRE BEJUTOK a híres Potala Palotába, amit nemrég felújítottak és modernizáltak. A hatalmas épületbe hátulról megyünk be, és órákig bolyongunk az egykoron a Dalai Lámák székhelyéül szolgáló palota-együttesben. A „Nagy Ötödik”-ként tisztelt V. dalai láma, Ngag-dbang blo-bzang rgja-mcho (1617-1682) kezdte meg az építését, a világi és a vallási hatalom jelképeként. Az épületet a dalai láma eltitkolt halála után az erőskezű régens, Szangsz-rgjasz rgja-mcho fejezte be.

A SÖTÉT FOLYOSÓKON ellentétes irányban haladunk a zarándokok tömegével, akik a turisták vad hordáival mit sem törődve, imákat mormolva helyezik a szentélyekbe adománynak szánt papírpénzeiket. Az épület méreteit jól érzékelteti, hogy a Potalában mintegy ezer szoba és tízezer szentély található. Az épület felső szintjét uraló Fehér Palota előtti tetőteraszon is kiskatona posztol. A város látképét szemlélve hamar kiszúrom a városszéli Drapchi börtönt, ahol számos politikai fogoly tengeti életét.

Barátság Autópálya
MÁSNAP HAJNALBAN elindulunk, hogy körülbelül egy hét alatt megtegyük a Kathmanduig ránk váró 1 000 kilométeres távot a híres Barátság Autópályán (Friendship Highway). November eleje van, de ezt még csak a csípős hideg jelzi, a képtelen nevű utat egyelőre nem borítja hó. Szerencsére a repülőtér felé vezető műútról hamar leterelnek bennünket, így úttalan utakon autózhatunk a Yamdrok-Tso felé. Az első magasabb, 4 740 méteres hágó, a Panchu-la után leereszkedünk a Tibetiek egyik szent tavához, a Yamdrok-Tsohoz. Távolban feltűnik az első magasabb csúcs, az 5 925 méteres Ghangri Pelkye. Most még minden hegy érdekes.

NANGARTSE TELEPÜLÉS (4 500 m) után újabb hágó, a Karo-la (5 045 m) következik, mögötte a Nojin Kangtsang (7 191 m) és gleccsere magasodik. A látvány mindenkivel feledteti a nagy magasságból adódó fejfájást. Szerencsére én elég jól akklimatizálódtam, semmi bajom, de a terepjárókból kiszálló utasok némi mozgás után már levegő után kapkodnak, és remegő lábakkal huppannak vissza az ülésbe. Ezután a 4 330 méteres Simi-la hágón való átkelés már meg sem kottyan, s lassan beérünk Gyantsébe.

ITT TALÁLHATÓ a XIV. századi Dzong erőd kastély és a Pelkor Chöde Kolostor, ahol szintén a zarándokúton lévő nomádokkal találkozunk, de immár az Amdo törzs tagjaival, akik könynyen felismerhetők az érdekesen fonott hajú nőkről. A kolostor arról nevezetes, hogy a tibeti buddhizmus három különböző rendjének ad otthont, ezzel is kifejezve vallási toleranciáját. Az udvaron magasodó Gyantse Kumbum 35 méteres, többszintes „chörten”, (a sztúpa helyi megfelelője), valójában temetkezési hely, amelynek szentélyei számtalan festményt rejtenek.

Shigatse
A KÖVETKEZŐ NAPON már Shigatse városában járunk, amely inkább modern kínai város, mint a pancsen lámák egykori székhelye. Az 1414-ben alapított Tashilhunpo Kolostor előtti West Quingdao úton céllövöldék és bóvliárusok sorakoznak. A Tashilhunpo volt az első dge-lugsz-pa kolostor a lhászai körzeten kívül, és a későbbiekben is az egyik legjelentősebb maradt. Első apátja volt az első pan-cshen rin-po-cshe (pancsen láma), Amitábhának, a Határtalan Fény Buddhájának megtestesülése. A pancsen lámák anyakolosotra (székhelye) és temetkezési helye a kínai megszállás óta a tibeti ellenállás központja. Már az útikönyv is említi, hogy ne álljunk szóba az angolul jól beszélő, álruhás szerzetesekkel, ne beszéljünk senkivel politikáról, és a helyi idegenvezetőknél se feszegessük, hogy hol is van a világ legfiatalabb politikai foglyának tekintett, alig 16 éves Gedun Choekyi Nyima, a tibetiek által választott XI. pancsen láma.

EGY JÓSLAT SZERINT a dalai láma (Tibet védelmezőjének, Avalókitesvara bódhiszattvának megtestesülése) és a pancsen láma egymás tanítójaként fognak reinkarnálódni. A lámák sírhelye lenyűgöző és némi adomány fejében természetesen fotózható is. Gyönyörűen megmunkált arany Buddha szobrok és selyembe csomagolt régi könyvek mindenhol, körülöttünk nomád zarándokok, kezükben az adománynak szánt aprópénzzel. A hátsó kapunál fiatal szerzetesek éppen a szent ételek elkészítésével foglalatoskodnak.

A SZÁLLODÁBAN nincs fűtés, ez azonban tipikus kínai sajátosság. A legjobb szállodákban is a takarókra bízzák az elfagyott végtagok felmelegítését. Akkor vajon hová megy a Tibeti-fennsíkon megtermelt rengeteg energia? Nappal tűz a nap, egész jó idő van, de a pekingi időszámítás szerint korán beálló sötétség miatt hamar eljön a pillanat, amikor muszáj hálózsákba bújni, és ebben átvészelni a szállodai szobában uralkodó fagypont körüli hőmérsékletet.

Irány az Everest vidéke!
A YULONG-LA hágón (4 520 m) átkelve megpillantjuk a hatalmas Langtang-hegységet, mely 7-8 000 méterrel emelkedik a tengerszint fölé. Szemből kanadai biciklisek érkeznek, nyelik a teherautók által felvert port. Az értelmetlenül gyors száguldásnak köszönhetően már kora délután megérkezünk Lhatse városába, mely 4 050 méteres magasságával szinte alig emelkedik ki a Tibeti-platóból. A kisvárosban nincs mit tenni, Internet sehol, kínai katonák, kurvák és telepesek mindenhol. A Tibetan Farmers Adventure Hotel előtt félrészeg, városba letelepített nomád zenél nekünk, sofőreink kártya mellett söröznek. Csak remélem, hogy a másnap érdekesebb lesz.

UTUNK LEGMAGASABB hágói várnak ránk, aki eddig nem esett össze, az ma még megteheti. Az 5 220 méteres Lhakpa-la a Barátság Autópálya legmagasabb pontja, egyben a Qomolangma Rezervátum kapuja is. A helyiek még itt is lovaskocsikkal vagy traktorokkal oldják meg a tömegközlekedést, hiszen Lhásza óta csak a városok környékén találkoztunk aszfalttal. Igaz, mindenhol gőzerővel folyik az autópálya építése. A hatalmas, gigászi beruházásokkal egész Tibet területén találkozhatunk: vízerőművek, atomtemetők, rakétasilók, fakitermelés, bányászat. Ezek a szavak jellemzik ezt a tájat, melyet Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai láma és a tibeti emigráns kormány Tibet autonómiájának elérése esetén azonnal nemzeti parkká nyilvánítana, hogy létrehozza a világ legnagyobb védett területét. Ha ugyan még nem késő!

TINGRI A HEGYMÁSZÓ EXPEDÍCIÓK kiindulópontja, ahonnan könnyedén elérhető az Everest (Qomolangma) alaptábor és a Cho Oyu is. A kisváros nem sokban különbözik az eddigiektől, az utcán együtt biliárdoznak a helyiek és a kínai katonák. Ebédre a jól bevált „momot” fogyasztjuk, ami hússal és zöldségekkel töltött lepény, és elég tápláló. Hozzá az elmaradhatatlan jakvajas teát isszuk, mely sós, zsíros, de a nagy magasságban és hidegben nélkülözhetetlen, és korántsem olyan rossz, mint egyes kényes hegymászók terjesztik. Megkóstoljuk a tibeti forró sört is, amely különösen érdekes: a mini boroshordóra emlékeztető korsót színültig töltik maláta szemekkel, majd ezt kell felöntenünk egy termoszból forró vízzel, és egy alul laposra kalapált alumínium szívószál segítségével már fogyaszthatjuk is az előttünk felforrt nedűt. A La Lung-la már csak 5 124 méteres, az itt pihenő biciklisek szerint nem rosszabb, mint a közeli Tong-la (5 120 m) hágó.

Nyalam
ELÉRJÜK A KÍNA-NEPÁLI határvárost, Nyalamot. Másnap leautózunk a hídhoz és átkelünk a lelki béke szigetének tartott Nepálba. Az átmenő gépjárműforgalom egyelőre tilos, így a rakományt és az utasokat mindkét oldalon átpakolják. A jó kapcsolat és az üzlet reményében állítólag hamarosan beindul a távolsági buszforgalom is a két nagyváros, azaz Lhásza és Kathmandu között, de ismerve az utat, ez nem lesz egy leányálom. A Tibeti-fennsíkról a Kath-mandu-völgybe leereszkedő szakaszt az esős évszakban rendszeresen elmossa az áradás, ilyenkor a hegymászó expedíciók felszerelését is kézben kell átvinni.

A TÚRÁNKAT SZERVEZŐ cég nepáli főnöke a határon vár minket, elmeséli, hogy a legutóbbi Cho Oyu hegymászó expedíció teherautói is elakadtak egy hegyomlásnál, és ő több ezer dollár bukott csak ezen a pár kilométeres szakaszon. Gyalogos teherhordókat kellett fogadnia, majd a másik oldalon újabb teherautókat bérelni, ami ilyen esetben nem olcsó mulatság.

AZ ELSŐ NEPÁLI VÁROS, Zhangmu óta gyorsabban haladunk, és pár óra múlva már a kedvenc kocsmámban, a Rum Doodle-ben iszom a sört, és elmélkedem a látottakon. Másnap nem bírom tovább, és betérek Kathmandu talán egyetlen, autentikus tibeti éttermébe, a Jak-ba, ahol némi nosztalgiával zöldséges momo-t, jakvajas teát és tibeti forró sört rendelek.