 |
 |
 |
|
 |
|
Eu-s
támogatást nyert a Pannonhalmi Főapátság
|
A
világörökség részeként nyilvántartott Pannonhalmi Bencés
Főapátság több mint 300 millió forint vissza nem térítendő
támogatást nyert a monostor környezetének rendezésére. A
támogatásból felújítják az apátság előtti teret, a belső
udvart, továbbá a várat övező körsétányt. Megújul a csatornázási
rendszer, új burkolatot raknak le, és a környezettel harmonizáló
növényeket is telepítenek majd. A tervek szerint legkésőbb
2013-ig rendezik az arborétum környezetét, ahol gyógynövényes
bemutatóház és lelkigyakorlatos ház is helyet kap.
Az apátságnak egyelőre minden része látogatható, ráadásul
április elejétől november 11-ig egy új térképtörténeti kiállítás
is megtekinthető „Szent helyek a térképeken” címmel. A kiállításon
bemutatott anyag nagyobb részét a korábbi évszázadokban
nyomtatott könyvekben megőrzött térképek és metszetek alkotják.
Ezt egészíti ki a bécsi bencés apátságból (Schottenstift)
kölcsönzött anyag, mely gyűjtemény régi és ritka térképeket
tartalmaz. Mintegy hatezer lap az 1815 előtti időkből származik.
|
|
Leonardo-kiállítás
vasárnap is
|
| A
nagy érdeklődésre való tekintettel vasárnap is látogatható
a „Leonardo da Vinci Budapesten”, a Hoepli Kiadó 1894-1904-es
„Leonardo da Vinci – Codex Atlanticus” nemzetközi kiállítása
a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. Az új nyitva tartás szerint
a kiállítás keddtől vasárnapig 10-18 óráig tekinthető meg,
hétfőn zárva tart. A „Codex Atlanticus” című, május 29-ig
látogatható tárlat több mint hatvan eredeti táblaképet mutat
be, köztük a reneszánsz művész számos technikai találmányát
és magánlevelét is. |
|
Megújuló
Nemzeti Parkjaink
|
| Nemrégiben
elkészült a Balaton-felvidéki Nemzeti Park új bemutatóhelye,
a felújított Kotsy-vízimalom Zalaszántón. Nem ez az egyetlen
beruházás, amely nemzeti parkjaink felújítását célozza, idén
több mint 300 millió forint jut további fejlesztésekre: a
már folyamatban lévő Baradla-barlang rekonstrukciójára, az
élőhelyek – például a kardoskúti Fehér-tó – felújítására,
és világbanki támogatással még az idén munkálatok kezdődnek
a Duna-Dráva Nemzeti Parkban is. |
|
Őslénypanoptikum
a fővárosi állatkertben
|
A
fővárosi állatkert most megnyílt kiállítása az őslények
világába enged bepillantást: a földtörténeti ókor különleges
hüllőit, a dinoszauruszok korának letűnt képviselőit mutatja
be, és a jégkorszak állatóriásaival ismerteti meg a látogatót.
A többségükben kicsinyített modellek a panoptikumoknál is
használt viasz-technikával készültek. Bár az állatkert leginkább
a mai élővilág sokféleségét igyekszik bemutatni, fontosnak
tartja felhívni a figyelmet arra is, hogy a jelenkori sokféleség
a földtörténet folyamán, rendkívül hosszú idő alatt alakult
ki. Ez azért is figyelemre méltó, mert egy-egy veszélyeztetett
faj – szemben a kialakulásához szükséges hosszú-hosszú idővel
– néhány év alatt eltűnhet a Földről.
Az állatkerti „Őslénypanoptikum” a Pálmaház alatt, az Akvárium
szomszédságában látható. Az állatkerti belépőn felül a gyermekek,
a diákok és a nyugdíjasok 200, a felnőttek 300 forint ellenében
tekinthetik meg a kiállítást.
|
|
Repülőjegyet
a Tesco-ból!
|
| Április
közepétől az ország 42 Tesco hipermarketjében lehet repülőjegyet
vásárolni a Wizz Air járataira. A repülőjegyeket – adókkal
és illetékkel együtt – egységesen 19 990 forintos bevezető
áron kínálják oda-vissza útra. Az ajánlat Stockholmba, Malmőbe,
Londonba, Brüsszelbe, Párizsba, Frankfurtba, Milánóba, Rómába
és Katowicébe érvényes. A Wizz Air fapados légitársaság ezzel
a vásárlási lehetőséggel új utat kíván nyitni a repülőjegy
értékesítés területén. |
|
Önkiszolgáló
hotelek
|
| Ötcsillagos
szállodák önkiszolgáló szobafoglalási rendszerrel próbálkoznak
több országban is. A rendszer lehetővé teszi, hogy a vendég
hitelkártyája lehúzása után egy monitoron jelölje ki azt a
szobát, amelyet le kíván foglalni, és már kapja is a kulcsokat.
A kijelentkezés ugyanígy történik, és a számlát is a gép állítja
ki. A Hyatt, a Radisson és a Hilton-hálózat is sikerrel alkalmazza
az önkiszolgáló szobafoglalás módszerét. |
A
Malév 2005. június 1-én indítja harmadik romániai járatát
a Fekete-tenger partján fekvő Konstancába. A magyar nemzeti
légitársaság hetente kétszer közlekedik Románia negyedik
legnagyobb városába. Az új desztinációt a térségbe irányuló
megélénkült forgalom hívta életre. A konstancai vonzáskörzet
Románia jelentős ipari és turisztikai régiója. A körzet
jelenleg nem rendelkezik nemzetközi menetrendszerű légi
összeköttetéssel, így a Malév egyedülálló lesz ezen a vonalon.
A légitársaság bízik a járat sikeres bevezetésében, hiszen
hasonló fekete-tengeri járatnyitásai (Odessza, Várna) az
utóbbi években eredményesnek bizonyultak. A légitársaság
bukaresti járata szintén átlagon felüli telítettséggel üzemel.
A forgalom nagy része elsősorban a Malév nyugat- és kelet-európai
hálózatáról várható. A Malév új romániai járatán egyaránt
számít az üzleti célból utazókra és a turistákra, főként,
mert Konstanca a Fekete-tenger romániai partvidékének egyik
legnagyobb és régóta népszerű nyaralóvárosa is.
|
|
Újabb
fapados Budapesten
|
| Júniustól
egy újabb fapados (diszkont-légitársaság), a finn FlyNordic
is beindítja budapesti járatát. A FlyNordic gépe hetente kétszer
vagy háromszor közlekedik majd Stockholm és Budapest között.
A Snowflake eltűnése után a FlyNordic a harmadik olyan észak-európai
diszkont-légitársaság (a Norwegian és a dán Sterling mellett),
amely a magyar fővárost is felvette desz-tinációi közé. A
céget 2003-ban vásárolta fel a Finnair. |
|
kincstár
Fraknó várában
|
| Az
Esterházy család kincstárának XVII. századi termei április
23-tól október 31-ig tekinthetők meg a burgenlandi Fraknó
várában. A kincstár Európa-szerte művészeti és művészettörténeti
ritkaságnak számít, mivel termei és berendezései eredeti állapotukban
maradtak fenn. A kincstár darabjainak többsége épen maradt,
amelyeknek egy része azokban a barokk stílusú szekrényekben
csodálható meg, amelyekbe I. Esterházy Pál herceg, a kincstár
alapítója helyezte őket. A műemlékvédelmi előírások miatt
az Esterházy család kincstára csak 10-15 fős csoportokban
látogatható. |
A
külügyminisztérium fokozott óvatosságra inti a Dél-Egyiptomba
utazókat, miután április 7-én, egy forgalmas kairói bazárban
merényletet követtek el az ott tartózkodó turisták ellen.
A merényletnek négy halálos áldozata és tizennyolc sebesültje
volt. A Külügyminisztérium közleményében azt tanácsolja
a magyar utazóknak, hogy lehetőség szerint kerüljék a túlzsúfolt
helyeket, fordítsanak nagyobb figyelmet a diszkrét öltözködésre,
és fontolják meg a dél-egyiptomi térségbe történő egyéni
utazásokat.
Ugyanakkor hozzáteszik, hogy az utazási irodák által szervezett,
csoportos turistautakon a résztvevők biztonsága nincs veszélyben.
Az utazási irodák felmérései szerint a magyarok körében
idén nyáron várhatóan az egyik legnépszerűbb úti cél Egyiptom
lesz, így az oda induló repülőjáratok továbbra is a szokásos
telítettséggel közlekednek majd.
|
Ugrás
az oldal tetejére
|
 |
|
 |
 |
|