Majdnem minden út a Vadasparkba vezet
A 22-ES AUTÓBUSZRÓL a Szanatórium utcánál népes és vidám gyereksereg kíséretében szálltam le, akik nyári vakációjuk első napját stílusosan a természetben, egy vadasparki kirándulással készültek megünnepelni. Kezdeti határozott lépéseimet a Vadasparkot jelölő tábla torpantotta meg, melynek iránymutatója, ha akarom a Szanatórium melletti murvás ösvény felé, ha akarom, egy betonozott autóút irányába mutat. A múlt homályából azonban egy hangulatos erdei gyalogtúrára emlékezve, a tábla előtt tanácstalanul tébláboló gyerekcsapatot is a murvás útra invitáltam. Ők pedig, „ha kirándulás, hát legyen kirándulás” felkiáltással velem együtt az autók által használt forgalmasabb főút helyett a kalandosabbnak ígérkező erdei csapást választották.

ÚGY HÚSZPERCNYI bandukolás után az erdő romantikus csendjét egy szembejövő munkagép zaja törte meg, melynek vezetője visszafordulásra szólította fel kis csapatunkat, mondván, hogy ez az út nem a Vadasparkba, hanem egy lovardához vezet. Alapos helyismeret hiányában, az esetleges eltévedés lehetőségét mérlegelve jobbnak láttuk, ha visszatérünk az útjelző táblához, és újra elindulunk, de most már a széles, betonozott úton a park felé. Ám a kis kitérő nem szegte kedvünket, hiszen a séta magával ragadó volt: meleg napfény szikrázott át a leveleken és pettyekkel borította a földet, a fák susogtak, sűrű, zöld lombjaik szinte táncoltak körülöttünk a szélben.

A holló meg a varjú
FÉLÚTON A VADASPARKHOZ, a Szilfa-tisztásnál kis útitársaimmal búcsút intettünk egymásnak, hisz’ az ő számukra a rönkjátszótér ügyességet igénylő játékai csábító időtöltést kínáltak. Nekem viszont szaporázni kellett lépteimet, mert a kerülő okozta félórás késés miatt a Vadaspark munkatársa már meglehetősen izgatottan várt a főbejáratnál. A park lakóinak bemutatását kísérőm az erdei madarakkal kezdte. A tavaly előtt elkészült varjúfélék röpdéjében egy különös szerelem gyümölcsei láthatók. Az egész akkor kezdődött, meséli, amikor egy hollópár mellé egy varjúlány érkezett, s a holló meglepő módon nem fajtársát választotta párjának, hanem a kissé csúnyácska varjút. A furcsa pár szerelméből tavaszra négy „hollóvarjú” utód kelt ki, s ma is boldogan élnek így együtt, idilli családként: a két holló, a varjú meg a négy fióka.

DE AZT IS MEGTUDOM, hogy az ittlakó szarkák, szajkók és csókák között igen sok a sérült: kiestek a fészekből, belegabalyodtak a kerítésekbe, vagy ablakoknak repültek neki. Hivatalosan a Vadaspark ugyan nem működik állatmenhelyként, de kivételes esetekben, amíg van helyük, befogadják a sebesült állatokat, hiszen, ha már fogságban kell tartaniuk madarakat, akkor inkább a repülni nem tudó, esetleg félig vak, természetben már életképtelen egyedeket zárják be, mint az egészségeseket. Azokat a példányokat pedig, amelyek már teljesen felépültek, minden esetben visszaengedik a szabadba.

Vadasparki vadlesen
MIUTÁN MAGUNK MÖGÖTT hagytuk a kisragadozók kifutóit a mindig tevékenykedő borzokkal és a kotorékaikban megbújó rókákkal, elérkeztünk a park legérdekesebb látnivalóihoz, a nagyvadakhoz. Előtte azonban híres magyar természetvédők, írók és tudósok – Herman Ottó, Fekete István, Kittenberger Kálmán – szobrait tekinthetjük meg a vadregényes tanösvényen. Itt, a fenti részen, természetes élőhelyükön, erdőből lekerített karámokban figyelhetjük meg a vadon élő állatok életét.

HA KEDVÜNK TARTJA, akár hársfalevelekkel és tölgyfaágakkal meg is etethetjük az őzeket, szarvasokat. A három, tavasszal született muflonbárány, a hat csíkos kismalac, és a pár hetes őzike mind arról tanúskodnak, hogy a vadak a rácsos kerítések ellenére is kitűnően érzik magukat.

A JÁVORSZARVASOK melletti karámban találjuk a Vadaspark egyetlen kakukktojását, az amerikai bölényt, a park ugyanis kizárólag Európában őshonos vadfajoknak ad otthont. A hatalmas, fél tonnás szelíd kérődzők csupán megőrzésre vannak itt, s amint sikerül az intézménynek európai bölényeket beszerezni Lengyelországból, a ritka példányokat egy állatkertbe szállítják át. Az erdő másik büszkesége a Svédországból érkezett jávorszarvas pár, melyek egyedeit fogságban Magyarországon sokáig csak itt csodálhattuk meg.

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV fejlesztéseinek köszönhetően a 25 éves Vadaspark mind vadállományában, mind kifutók tekintetében látványosan megújult. Mára befejeződött a nagyvadbemutatók teljes rekonstrukciója, valamint az új ismeretterjesztő, információs táblák kihelyezése, melyekről könnyűszerrel megtudhatjuk, milyen rendszertani csoportba tartozik a bemutatott állat, mivel táplálkozik, s hol fordul elő leggyakrabban a természetben. A nyár végén pedig átadják a szigorú uniós előírásoknak megfelelő, modern üvegfalú apróvadkifutót.

A parasztudvar lakói
ERDEI SÉTÁNK UTOLSÓ ELŐTTI állomásaként elérkeztünk a kilátóhoz, ahonnan körpanorámaként tárult elénk a környező hegyek madárzajos, végtelen zöldje. A kirándulás befejezéseként a Park közelében létesített parasztudvar háziállatait látogattuk meg. Lónyerítés, „szamár-iákolás” fogadja az ide betérőt, s a gyerekek legnagyobb örömére szamarat, kecskéket, lovat lehet simogatni. A Hortobágyról ideköltözött magyar szürke ökrös szekérre pedig fel is ülhetnek az apróságok, s ami még hitelesebbé teszi a látogató előtt a vidéki portát, hogy az állatokat hagyományos eszközökkel, módszerekkel gondozzák.

DE A BUDAKESZI VADASPARK nem csak a tanév ideje alatt tartogat meglepetéseket, érdekes programokat a nebulóknak, hanem nyári táborokat is szervez az unatkozó csemetéknek, akik izgalmas élmények részesei lehetnek, ha kipróbálják az ökörfogatozást, a pónilovaglást, a békászást, vagy a madárgyűrűzést. Míg a gyerekek figyelő tekintetek között, a természetben múlatják idejüket, addig a szülők nyugodtan előkészíthetik a közös családi nyaralást.