 |
 |
 |
|
 |
|
Díjat
kapott a Vidám Park
|
Nyolc
év után újabb jelentős nemzetközi elismerést kapott a fővárosi
Vidám Park: az intézmény elnyerte az olasz kezdeményezésre
megalapított Golden Pony-díjat, melyet idén harmadik alkalommal
osztottak ki. Az olasz díjalapító hivatalos indoklása így
hangzott: „A modernizálási képességért, miközben őrzi a
hagyományokat, a múlt vonzerejét, és gondosan ápolja azokat
a játékokat, amelyek történelmének egy-egy darabját képezik”.
A Pony-díjak alapítója, Danilo Tosetto maga is többször
járt a városligeti Vidám Parkban. A kitüntetést azok az
intézmények kapják, amelyek különös lelkesedéssel és érdemekkel
dolgoznak a szórakoztatás ezen műfajában. A parkok közül
az eredetiség, a történelmi múlt, a sikeres menedzsment
és az egyes attrakciók szépsége alapján válogatják ki a
díjra esélyes jelölteket. A díjakat 2005-ben harmadik alkalommal
osztották ki, három fő kategóriában: a legjobb vidámparkoknak,
a családi szórakoztató központoknak és a legjobb utazó showman-eknek.
|
|
Megújulhatnak
a műemlék fürdők
|
| Már
tavasszal megkezdődhet több magyarországi műemlék gyógyfürdő
felújítása és korszerűsítése. A fejlesztésekre összesen 2,5
milliárd forintos pályázatot írtak ki. A budapesti fürdők
közül a Gellért, a Széchenyi és a Lukács fürdő indul a pályázaton. |
|
Újabb
pécsi sírkamra és szarkofág
|
| A
pécsi Sétatéren újabb régészeti emlékre bukkantak. A sorszám
szerinti XX. sírkamra és a IV. században épült mészkő szarkofág
látszólag épségben maradt. A sírkamra falait freskók díszítették,
melyeket a restaurátorok megpróbálnak újra építeni a meglévő
elemekből. A Cella Septichora régészeti munkálatai során eddig
30 sírkamrát és hasonló számú Árpád-kori sírt találtak. |
|
Szépségverseny a turizmusért
|
Különleges
szépségverseny döntőjén vesz részt 2006 februárjában, immár
második alkalommal Magyarország. A Miss Tourism World elnevezésű
szépségverseny célja a lányok szépségének értékelésén túl
a világ országainak turisztikai célú bemutatása is. A versenybírák
a szépség mellett azt is díjazzák, hogy a versenyzők hogyan
mutatják be hazájuk nemzeti értékeit, milyen eszközökkel
tudják felhívni a világ figyelmét országuk turisztikai jellemzőre.
A zsűri arra is kíváncsi, hogy ki hogyan látja a turizmus
szerepét, és ki lehet alkalmas arra, hogy a jövőben az idegenforgalom
szakmai porondján is képviselje hazáját.
A verseny szervezője a brit székhelyű Miss Tourism World
Organization nevű világcég, amely a döntő helyszínének kiválasztásával
is segíteni kívánja az adott ország turizmusának fellendítését.
Eddig többek között Kína, Kolumbia, Ghána, Litvánia, Románia,
Törökország, Venezuela adott otthont a világversenynek.
A tavalyi évben Magyarország is részt vett a versenyen,
amelyet 86 ország részvételével Zimbabwe-ban rendeztek meg.
A 20 éves magyar lány (Bokor Jutka) a legszebb fürdőruha
díját hozhatta haza. Az, hogy idén ki képviselheti Magyarországot,
január 14-én, a nemzeti döntőn dől majd el. A nemzetközi
verseny döntőjét idén is Zimbabwe-ban, a Viktória-vízesés
partjainál rendezik meg. (Jelentkezés és további információ:
www.misstourismworld.hu)
|
|
Felhőkarcoló
Isztambulban
|
| Európa
legmagasabb, 300 méteres felhőkarcolóját tervezi megépíttetni
Isztambulban a dubai koronaherceg. Az 5 milliárd dollár értékű
projekt egy török beruházás-ösztönzési program eredményeként
valósulhat meg. |
|
Új
sportcsarnok Budapesten
|
| Várhatóan
májusban átadják a Syma Sport- és Rendezvényközpontot, amely
a Papp László Budapest Sportarénával együtt Közép-Európa legnagyobb
egybefüggő sportrendezvény-helyszíne lesz. A három csarnok
akár tízezer ember befogadására is alkalmas lesz. A központ
hárommilliárdos magántőkéből épül, a tulajdonjog 30 év elteltével
száll az államra. A háromszintes nagycsarnok alapterülete
8 000 négyzetméter. |
|
Fegyverkiállítás
és konferenciaterem
|
A
több mint két évtizeden át tartó, 637 millió forintos beruházással
két kiállítótermet, százötven fős konferenciatermet és egy
konyhát alakítottak ki az 1 300 négyzetméter hasznos alapterületű,
négyszintes épületben. Az átadással egy időben öt kontinens
hatvanegy országának több mint hatszáz fegyverét bemutató
állandó kiállítás nyílt a Dobó-bástya épületében.
Az 1548-ban felépített bástya a vár 1552. évi török ostromakor
erősen megrongálódott, majd 1976-ban össze is omlott. A
több szakaszban elvégzett rekonstrukció 1982-ben kezdődött,
majd az elmúlt öt évben – a különböző pályázatokon elnyert
pénzeknek köszönhetően – felgyorsult. Az egri vár az ország
egyik leglátogatottabb múzeuma, évente mintegy hatszázezer
érdeklődő keresi fel a műemléket. A konferenciaterem elkészülésével
a vár tudományos üléseknek, továbbképzéseknek, oktatási
kurzusoknak is otthont adhat.
|
|
Új
fejezet a Beethoven kutatásban
|
| Egy
kaliforniai üzletember bejelentette, hogy a birtokában vannak
Ludwig van Beethoven csontjai. A San Jose Állami Egyetem Beethoven
központja már rendelkezik a neves zeneszerző hajszálával is,
melynek vizsgálata kimutatta, hogy Beethoven ólommérgezéstől
és egyéb betegségektől szenvedett. Ha a csontok tényleg valódiak,
akkor segíthetnek kideríteni, ólommérgezésben halt-e meg a
zeneszerző. |
|
Lépcsős
piramis Boszniában
|
| Lépcsős
piramist találtak Boszniában, 30 kilométerre Szarajevótól.
Az elmélet szerint a jelenleg hegy formájában álló 100 méter
magas Nap-piramishoz tartozik egy Hold-piramis is, melyet
még nem azonosítottak, de azt gyanítják, hogy a szomszédos
Kriz hegy alatt található. A bosnyák régész felfedezését sem
a szakmai, sem a laikus közvélemény nem veszi komolyan. Ennek
oka, hogy a régész a piramis keletkezési idejét 12 000 évvel
ezelőttre teszi, s ez átírná az emberiség eddigi történelmét. |
|
Római villa Horvátországban
|
|
Régészeti
lelőhely Pula központjában
|
Értékes
régészeti lelőhelyeket tártak fel az isztriai Pula város
központjában, ahol már hat hónapja folynak az archeológiai
ásatások. Eddig csupán a Városi Könyvtár és Olvasóterem
körüli területet térképezték fel, ahol a kutatások alátámasztották,
hogy Pula ezen része már a Kr. e. I. században lakott volt.
A régi Szent Teodóra templomban, amely mellett egy XV. századi
kolostor is található, számos késő antik, kora keresztény,
valamint kora román (VI-IX. század) korból származó, különlegesen
megmunkált kőre, oszlopfőre, kehelyre és baldachinra bukkantak.
A lelőhelyen feltártak egy kora középkori, valamint egy
újkori temetőt is, a jelenlegi legértékesebb lelőhely azonban
kétségtelenül a Domus, a Római Köztársaság kori pazar villa,
amely valószínűleg egy gazdag római polgár tulajdonában
volt. Az egykori épületeken belül egy 1 400 amforát számláló
lelőhelyet tártak fel, melynek köszönhetően Pula a szárazföldön
feltárt amforák mennyisége tekintetében Torino, Karthágó
és Padova nyomdokaiban lépett.
|
|
Nincs
utazási tilalom
|
| Egyelőre
nincs utazási tilalom a madárinfluenza miatt. Az illetékes
hivatalok, bár állat-egészségügyi problémának minősítik a
helyzetet, azért óvatosságra intik az utazókat. A veszélyeztetett
területek közé tartozik Törökország, Románia, Kambodzsa, Kína,
Hongkong, Indonézia, Kazahsztán, Laosz, Malajzia, Észak-Korea,
Pakisztán, Oroszország, Thaiföld és Vietnam. Ezeken a helyeken
érdemes elkerülni a baromfipiacokat, illetve a baromfival
és egyéb madarakkal történő közvetlen érintkezést. |
|
Elsüllyedt
város nyomában
|
| Kr.
e. I. századi fahorgonyt találtak a horvátországi Pag-sziget
keleti partjainál. Tengerben fából készült horgony-részeket
ritkán találnak, az első hasonló leletre az olaszországi Nemi-tóban
bukkantak rá. További két fahorgony maradványt találtak Olaszországban
és Németországban, míg két régebbi horgonyt a Holt-tengerben
fedeztek fel. A jelenlegi kutatásoknak köszönhetően rekonstruálni
tudják az egykoron virágzó települést. |
Ugrás
az oldal tetejére
|
 |
|
 |
 |
|