Rio de Janeiro
BÁR BRAZÍLIA messze nem egyenlő Rio de Janeiro-val, mégsem beszélhetünk Brazíliáról Rio említése nélkül. Meghatározó világváros, és a nevéhez kötődik egy, az egész világon jól ismert életérzés. A Corcovado tetejéről – ahol a Krisztus szobor áll – lenézve szembesülünk azzal, hogy Rio de Janeiro majdnem kör alakú város, olyan, mintha egyenesen körénk építették volna. És a Természet játékos kedvében a Copacabana és az Ipanema strandjaihoz illőt alkotott. A hegyek változatos formái, az öblök, a szigetek, a tavak azt a benyomást keltik, mint egy népes gyermekcsapat által épített homokvár a strandon. Ugyan a város neve folyót sejtet, azt ne keressük: Rio névadói tévedtek, amikor annak idején az óceán felől érkezve folyótorkolatnak vélték valamelyik öblöt.

RIO DE JANEIRO-BAN jó lenni. Itt mindenkinek előbb-utóbb mosoly ül az arcára. Zavarba ejtő, sőt, sokszor érthetetlen is a helyiek (carioca – ahogy magukat nevezik) kedvessége, segítőkészsége és persze büszkesége is. Rio hegyek által szétszabdalt nagyváros, bejárásához a carioca tanácsokon kívül a helyi buszokra is szükségünk lesz – de így egyben meggyőződhetünk arról is, hogy a buszokat minden bizonnyal kizárólag Ayrton Senna rajongók vezetik.

RIO DE JANEIRO történelmi belvárosa, a Centro messze esik a Copacabana és Ipanema strandjaitól, de hamar világossá válik, hogy a város központja valójában messze nem a hétvégeken szinte teljesen kihalt Centro. A homokos strandokon és környékükön a nap 24 órájában megállás nélkül zajlik az élet. Ha lemegy a nap, előkerül a labda, és a kivilágított pályákon fociedzések és meccsek kezdődnek. Persze, ha valaki nem éri be a homokos pályán gyakorló fiatal tehetségekkel, az akár a világ legnagyobb stadionjával, a Maracana-val is vigasztalódhat.

Az arany és gazdagság nyomában
RIO-TÓL ÉSZAKRA, körülbelül 7 órányi autóútra fekszik az egykori főváros, Vila Rica de Ouro Preto (A fekete arany gazdag városa). Honnan ez a név? Onnan, hogy 1698-ban a nyugati félgömb legnagyobb aranykészletét fedezték itt fel. Magát a várost 1711-ben alapították, és az arany híre nagyon gyorsan terjedt. Ennek köszönhetően a XVIII. század közepén Ouro Preto lakossága már elérte a 110 ezret (összehasonlításul New York lakossága körülbelül 50 ezer volt akkoriban).

OURO PRETO 23 templomával ma talán Brazília legszebb koloniális városa. A templomok nagy száma nem feltétlenül az erős keresztény meggyőződésnek köszönhető. Sokkal inkább az adócsalás korai módszerének, ugyanis az arany egy részét szentképek és templomok díszítésére használták, így csökkentve a kibányászott arany súlya után fizetendő adóterheket. Ennek tudatában egyáltalán nem meglepő a templombelsők példátlanul gazdag aranyozása.

OURO PRETO-TÓL néhány tíz kilométerre található Congonhas városa. A kis ipari város közepén, a koloniális házak között, egy dombon áll a Basílica do Bom Jesus de Matosinhos, óriás pálmafákkal övezve. A hely különlegessége a bazilika előtt álló szoborcsoport, mely az Ótestamentum prófétáit ábrázolja. Alkotója, Aleijadinho lenyűgöző, különleges, szinte táncszerű mozdulatokat faragott – munkája végén már az alkarjára kötözött vésőkkel, ugyanis lepra következtében mindkét kézfejét elvesztette.

RIO DE JANEIRO-BÓL autópálya vezet a 800 méter magasan fekvő, meglepően európai hangulatú Petropolis-ba. Természetesen az autópálya használatát, más dél-amerikai országokhoz hasonlóan, itt is át kell értékelni. Ezeken az autópályákon készüljünk fel biciklisekre, átszaladó gyalogosokra, kutyákra és kivilágítatlan járművekre.

PETROPOLIS AZÉRT érdemel említést, mert magaslati fekvése miatt klímája sokkal kedvezőbb, az éves átlaghőmérséklet 18 °C fok körüli. Ezért választották nyaralóhelynek az igencsak tehetős carioca-k és a mindenkori uralkodó. Az európai vonások leginkább a főutca palotái között sétálva, vagy az Eiffel mérnökiroda által épített, vas és üveg „Kristálypalota” közelében fedezhetők fel. Petropolis-ban találjuk még Santos Dumont nyaralóját is, akiről a brazilok szerint méltánytalanul megfeledkezett a világ, hiszen a Wright fivéreket megelőzve építette meg az első utasszállításra alkalmas repülőgépét, és mindemellett a karóra feltalálója is.

BRAZÍLIÁBAN a távolsági közlekedés két hatékony eszköze az autóbusz és a repülőgép. Buszozni persze elég időigényes, két nagyobb város között akár egy egész napig is úton lehetünk. A repülőgépek hasonlítanak a buszokhoz: a helyi légitársaságok a belföldi járatokat úgy üzemeltetik, hogy egy útvonalra 6-8 nagyobb várost is felfűznek, így előfordulhat, hogy mire megérkezünk úti célunkhoz, már túl vagyunk 3-4 fel- és leszálláson.

Történelmi városok
RIO-BÓL ELINDULVA Salvador az első város, amit felkeresünk. Brazília „afrikai lelke” egyben Bahia állam fővárosa, és az egykori rabszolga-kereskedelem központja. Ez az a hely, ahol az itt lakók féltve és büszkén őrzik afrikai gyökereiket. A város történelme szinte egyidős az országéval. Az afrikai hatások lépten-nyomon jelen vannak errefelé, akár művészetről, akár ételekről vagy zenéről beszélünk. A kifogástalanul helyreállított belváros örök mementóként a Pelourinho nevet viseli, amely szó a rabszolgák korbácsoláskor a kikötözésükre szolgáló oszlopot jelöli.

SALVADOR AZ UTAZÓK szemében Brazília egyik gyöngyszeme. Sajátos hangulata, az egymást érő galériák és árusok, az egész éjszaka parádézó dobosok, a színes házak, a spontán capoeira bemutatók mind-mind nehezen felejthetővé teszik ezt a várost. A hatalmas felvonó, amely összeköti a „felső” és a közvetlenül a parton fekvő „alsóvárost”, Salvador jelképévé vált, s bár fárasztó gyaloglástól kíméli meg a helyieket és a turistákat, esztétikai értéke mindenképpen kétségbe vonható.

PERSZE AZT IS MEG KELL említeni, hogy mindezek mellett Salvador 2,4 millió lakosával az ország legszegényebb államának a fővárosa is. A Pelourinho-t elhagyva szembesülnünk kell a ténnyel, hogy az inkább csak a turistáknak szóló kirakat.

SALVADORTÓL ÉSZAKRA repülünk tovább, Pernambuco állam Olinda nevű kisvárosába. Olinda házainak nagy része a XVII. században épült, és annak ellenére, hogy a hollandok egy részüket 1631-ben felgyújtották, szinte eredeti állapotukban láthatók. A dombra épült kisváros gyalog is jól bejárható, remek kilátással az Atlanti-óceánra és a közeli iparvárosra, Recife-re. Olinda nem véletlenül közkedvelt a fiatalok körében: bohém, mozgalmas, élő város galériákkal, színes házakkal, kitűnő éttermekkel, és nem utolsó sorban azért, mert a helyiek szerint Olinda tartja messze a legjobb karneválokat egész Brazíliában. És ha már a pihenésnél és a szórakozásnál tartunk, azt is meg kell említeni, hogy Brazília legjobb strandjai is itt kezdődnek, és húzódnak észak felé, egészen Fortaleza-ig.

SAO LUIS az Egyenlítőhöz közel fekszik. Meleg és párás, a ruhák itt még napok alatt sem száradnak meg. A tenyérnyi, de hangulatos belváros fő látványossága a csempékkel (azulejo) burkolt házak sora a Portugál utcában. S valóban, ez az utca akár Porto-ban is lehetne. Salvador, Olinda és belvárosa, valamint Sao Luis egyébként a Világörökség része.

Brazília és a természet
UTUNK AZ EGYENLÍTŐ közelében folytatódik. Sao Luis-ból néhány órányi buszozással lehet megközelíteni a Preguica folyó partján fekvő Barreirinhas nevű várost. Ez a kiindulópontja minden, a teljes nevén „Parque Nacional dos Lencois Maranhenses” nemzeti parkba induló kirándulásnak. A parkot több órányi motorcsónakázással vagy terepjáróval lehet megközelíteni.

AZ EGÉSZEN az óceán partjáig elnyúló, 1 550 km2 területű parkban a fő szenzáció az óriási hófehér homokdűnék végtelensége, de néhány, a világtól teljesen elzárt halászfalu is van itt. Ezek a homokdűnék nemcsak színükben különböznek a sivatagtól, hanem abban is, hogy itt van víz, méghozzá nem is kevés. A dűnék között az esővíz gyűlik össze, kisebb-nagyobb azúrkék tavakat alkotva, és biztosítva a remek, melegvizű strandolási lehetőséget. Órákon át bolyonghatunk a dűnék között, és válogathatunk a szebbnél szebb tavak között, s csak visszatalálni nehéz. Az ég és víz kékje, a felhők és a homok fehérje, mintha tükörképei lennének egymásnak. Talán az egész világon nincs ehhez hasonló jelenség.

BARREIRINHAS-BÓL Sao Luis érintésével Belem mintegy 20 órányi buszozással érhető el. Ez már az Amazonas torkolata, ami természetesen egy meglehetősen felfoghatatlan fogalom, hiszen a túloldalt alig látni, és ami előttünk van, az még csak az Amazonas egyik mellékágának az egyik mellékága.

BELEM EGY IGAZI kereskedőváros, nyüzsgő kikötővel, és a kikötőben szúrós tekintetű halászokkal. Aki érez magában elég erőt, toleranciát és türelmet, az innen négy nap alatt felhajózhat az Amazonas szívébe, Manaus-ba – tipikus amazonasi fahajók zsúfolt fedélzetén, függőágyban. Mi inkább a repülőt választjuk, ami egyben keserű pirula is. A gépről sajnos nagyon jól látszanak a sokat emlegetett, és sok aggodalomra okot adó sebek a „Föld tüdején”: a kiirtott amazonasi esőerdők kopasz foltjai.

MANAUS-BÓL számtalan lehetőségünk van arra, hogy kisebb-nagyobb túrákat tegyünk az esőerdőbe, és ismerkedjünk az Amazonas vidékével. Az egynapos sétahajózástól kezdve a legkomolyabb expedíciókig, mindent megszerveznek az erre szakosodott helyi irodák. Persze, aki az igazán autentikus bennszülött falvak meglátogatására készül, az szánjon rá időt és pénzt, mert egy ilyen út heteket és vagyonokat igényel. Elgondolkodtató az adat, hogy napjainkban, az esőerdőkben élő, összesen mintegy 200 bennszülött indián törzs lélekszáma megközelítőleg 350 ezer fő. Becslések ezt 2 és 6 millió közé teszik az európai emberek megjelenése előtt.

AMAZÓNIA felfedezésére az egyetlen alkalmas jármű a hajó. A hajós utak többnyire a régi halászkikötőből indulnak, ide akkor is érdemes eljönni,
ha nem utazunk sehova. Ennél eredetibb képet nem kapunk sehol a helyiek életéről.

MANAUS, az Amazonas kereskedelmi és ipari központja a Rio Negro északi partján fekszik. A város Goodyear és Dunlop uraknak köszönheti felvirágzását, akik a XIX. század végén a gumiabroncs feltalálásában jeleskedtek. Az 1920-as évekig tartó kaucsuk kitermelési láznak köszönhetően Manaus már az első pillantásra kilóg a többi brazil város sorából. Lépten-nyomon látszanak a város hajdani gazdagságának nyomai: az angol mérnökök által épített kikötő, mely az Amazonas akár 10 méteres vízszintingadozását is követi, vagy az Operaház, aminek építéséhez szinte minden nemes anyagot és szakembert Európából hoztak – s ahol egyébként a mai napig fellépnek a világ legnevesebb művészei.

A RIO NEGRO és a Rio Solimoes Manaus-tól keletre ömlik egymásba. A Rio Negro sötét, hordalékos és a Solimoes kékes vize hosszú kilométereken keresztül folyik párhuzamosan egymás mellett, míg végül összekeveredik. S bár még mintegy 1 500 kilométerre vagyunk az Atlanti-óceántól, a folyón nem ritka az óceánjáró hajók látványa. Miközben a Rio Negro-n hajózunk felfelé, útközben rózsaszín édesvízi delfinek vadászatát figyeljük. Több napot töltünk a folyón és az esőerdőben piranha horgászattal, madárrajok, aligátorok és majmok megfigyelésével. Be kell látni: pár nap itt csak arra elég, hogy valamiféle benyomásunk legyen az amazonasi flóráról és faunáról, és megtapasztaljuk, milyen az élet a folyón, ahol nincs közmű, nincsenek utak, csak a folyó és az erdő.

SZÉP LASSAN össze is áll a tökéletes brazil caipirinha (azaz a híres brazil koktél) receptje: Gyalogolj egész nap az esőerdőben, nézd meg a nyílt vízről, egy halászladikból az amazonasi naplementét, majd térj be egy caipirinha-ra egy vízen úszó kocsmába. Kizárólag függőágyban fogyasztandó! Ja, egyébként magához a caipirinha-hoz cukornádpálinka (cachaca), nádcukor, lime és sok jég kell!