EGY PADON ücsörögve, a tér nyugalmát és csendjét élvezve figyelem, ahogy néha egy-egy járókelő komótosan baktatva felbukkan, majd a tér másik végén szép lassan eltűnik. A gondolataikba merülő sétálók szerintem nem is sejtik, hogy a panelházak között szerényen meghúzódó tér már az ókorban is létezett. Akkoriban ez a hely kulcsfontosságú volt a rómaiak számára, mivel az általuk létrehozott aquincumi tábor két főútvonala – az É-D irányú Via Principalis és a K-NY irányú Via Praetoria – itt keresztezte egymást.

VALÓSZÍNŰSÍTHETŐ, hogy a tér a következő évszázadok során is fontos szerepet játszott, amit az itt feltárt, Nagy Lajos és Erzsébet királynő által építetett prépostsági templom maradványai bizonyítanak. Bár Óbudát a török hódoltság pusztításai után újjáépítették, a tér központi szerepét így sem vesztette el. Itt találkozott a város három főútvonala: a Szentendre felé vezető Harrer Pál utca, a Buda felé vezető Lajos utca és a Kórház utca. A XVIII. században felépült az új városháza, és több olyan polgári ház, melynek építéséhez az itt talált római kori köveket is felhasználtak. A tér évszázadok elteltével is megtartotta különös hangulatát, annak ellenére, hogy az Árpád híd megépítése óta elvesztette a közlekedésben betöltött fontos szerepét.

Egy rossz sorsú kastély
MINDEN BIZONNYAL az 1659-ben Óbudát birtokba vevő Zichy István gróf fiát, Zichy Pétert is lenyűgözte a Fő tér hangulata, mivel annak keleti oldalán egy kastély építésébe kezdett. Az épületet azonban valószínűleg nem fejezték be. Az újabb és egyben a jelenlegi kastély terveit az óbudai Zichy-ek harmadik generációjához tartozó Zichy Miklós készítette el 1746-ban Jäger János Henrik budai kőfaragómesterrel együtt. Az eredeti terveket nézegetve kicsit fáj a szívem, hogy a Jäger által megálmodott, madárházakkal, pavilonokkal és szobrokkal díszített barokk kert soha nem jött létre. Több módosítással ugyan, de a kastély végre megépült, ám annak pompáját Zichy Miklós már csak 10 évig élvezhette.

A MÁRIA TERÉZIA által is meglátogatott épület sorsa 1774-ben fordult rosszra, amikor a Kamara életjáradék ellenében átvette a kastélyt Zichy Miklós özvegyétől. Ezután még egy jó ideig megtartották eredeti jellegét, a XVIII. század utolsó évtizedeiben azonban megkezdték átalakítását. A kastély addig nyitott részeit raktárépületekkel építették be, a földszintre még egy emeletet húztak, a díszes kapukat lebontották. Eredeti jellegét így ma már csupán a főépület tükrözi, bár annak is eltüntették egy részét, falfestéseit pedig valószínűleg lemeszelték.

EZEK UTÁN talán már nem is kellene annyira sajnálnom, hogy az eredeti tervek szerinti díszes kert nem jött létre, így legalább annak nem kellett átélnie a XVIII. századi rongálásokat. A XIX. században a kastélynak már-már alig nevezhető épületkomplexumot ahelyett, hogy helyreállították volna, olyan „nemes” célokra használták, mint például ruha- és dohánytárolás. Az addig is sokat megélt kastélyra 1954-ben újabb csapást mértek, ekkor a HÉV-vágányok építése miatt még egy épületrészt le kellett bontani. A kastély udvarába belépve azonban már nem amiatt bosszankodom, amit az elmúlt évszázadokban az épülettel műveltek, hanem azon, amit nem tettek: ma, az országimázs-építés korában a kastély megmaradt részei is szörnyű állapotban vannak. Némi vigaszt csak az nyújt, hogy az épület még így is több kiváló múzeumnak ad helyet.

Gyűjtemények sokasága
A KASTÉLY UDVARÁRA két múzeum kapuja is nyílik: a főépületben található Kassák Múzeum és a déli szárnyban berendezett Óbudai Múzeum. Bár az országban elsőként Óbudán nyílt helytörténeti múzeum, 1945-ös pusztulása miatt az Óbudai Múzeum nem örökölhette anyagát. Ettől függetlenül olyan nagy mennyiségű helytörténeti anyagot sikerült összegyűjtenie a különböző korokból, hogy azokat helyhiány miatt nem is tudják maradéktalanul kiállítani. Érdekes élmény, amint az üvegpadló alatt szemügyre vehetem a különböző korok járószintjeit és épületmaradványait.

A FŐFOLYOSÓ végén három kiállítótermet járok végig, melyek közül talán a legváratlanabb élménnyel az ország egyetlen játékmúzeuma lep meg. Mosolyogva távozok, mert nemcsak a hely történetével, de saját, rég elfeledett gyermekkori emlékeimmel is gazdagabban léphetnek ki újra a kastély kertjébe. De semmiképpen nem hagyhatom el az udvart, mielőtt meg nem látogatom az 1976 óta létező Kassák Múzeumot. Az induló gyűjtemény, amelyet Kassák Lajosné adományozott a múzeumnak, mára már a kétszeresére duzzadt, átlépve ezzel a húszezres darabszámot.

KASSÁK EGYIK nagy tisztelője és segítője, a világhírű, magyar származású festőművész, Victor Vasarely fantasztikus művei szintén a Zichy-kastélyban találtak otthonra. A Franciaországban élő festőművész 1981-ben határozta el, hogy egy „jelentős és elidegeníthetetlen” gyűjteményt adományoz szülőhazája és annak fővárosa számára.

A TÁRLATOK UTÁN sikerül eljutnom a régi Zichy uradalom igazgatósági épületébe is, ahol 1976 óta Kun Zsigmond népművészeti gyűjteménye található. Bár az 1780 körül épült ház homlokzatán a múzeum felirat olvasható, maga a helység sokkal barátságosabb, családiasabb légkört sugároz egy átlagos múzeumnál. Ez annak köszönhető, hogy a polgári lakásban az Európában egyedülálló gyűjteménnyel együtt ott lakott a Kun házaspár is. Az életvidám gyűjtő, Kun Zsigmond 107 éves koráig minden évben elhozatta magát lakásmúzeumába, hogy barátai és illusztris vendégei társaságában ünnepelhesse születésnapját.

Gasztronómia és történelem
A KASTÉLY ÉS MÚZEUMOK után remek kávézók és éttermek várnak az óbudai Fő téren. A Postakocsi étterem különlegessége, hogy 1752 szeptemberétől a postakocsik innen indultak Bécsbe. A járművek közül egyet meg is tekinthetünk az étterem pincéjében. Azokban az években itt ettek, ittak, beszélgettek, mulatoztak az emberek, amíg a postakocsira vártak. A tér túloldalán egy másik méltán híres éttermet fedezek fel, az Új Sipos Halászkertet, melynek külön érdekessége, hogy egyes részei az 1346-49 között, Piaszt Erzsébet és Nagy Lajos által építetett templom maradványait őrzik.

FÉLNAPOS felfedezőtúrám után elhatározom, ha úgy adódik, hogy éppen el szeretném felejteni a nagyváros zaját, a körúton kígyózó kilométeres dugókat vagy a metrón lökdösődő emberek hadát, eljövök ide, Óbuda Fő terére, bámészkodni és megpihenni a padok valamelyikén, sétálni egyet a rejtőzködő múzeumok kiállítótermeiben, majd megkoronázni a napot egy fenséges vacsorával valamelyik nagy múltú étterem asztalánál.