vilagjaro


 



BARLANGSZERELEM
Világraszóló termálkincs a Rózsadomb alatt
Szöveg: HÓRVÖLGYI ESZTER
Fotó: KISS GÁBOR, HÓRVÖLGYI ESZTER

Partján omladozó török fürdő áll, felszínét békanyál és vízililiom lepi, az utcától pedig egy graffitikkel elcsúfított, piszkos üvegfal zárja el. Pedig hajdanán – a mai, híres-neves Lukács-Fürdőhöz hasonlóan – a Margit-híd közelében fekvő kis Malom-tó még fürdőzőket is fogadott. Most kopott gumiabroncsok és elhasznált nejlonzacskók úsznak az amúgy kristálytiszta vizű tó tetején, s néhány hete még aligha gondoltam volna, hogy időnként nemCsak békák, de vállalkozó kedvű búvárok is a felszíne alá merülnek. Az pedig álmomban sem jutott volna eszembe, hogy hamarosan magam is velük tartok.

A JÓZSEF-HEGY termálforrásainak felfedezése cseppet sem új keletű, hiszen a Malom-tó vízfelszíne alatt talált római eredetű falak, és egy Claudius császár idejéből származó latin nyelvű felirat – „aquae calidae superiores et inferiores”, vagyis „alsó és felső meleg vizek” – arról tanúskodnak, hogy a néhai Pannonia provincia idején már ismerték és használták a vizüket. A Malom-tó később, vélhetően a középkor elején, ember alkotta gát segítségével jött létre, amely a hegyből több helyen fakadó víz felfogására épült. A tó vizét a XIII. századtól kezdve a környékre települt malmok hasznosították. S hogy a víz valóban jótékony hatású, az is bizonyította, hogy a malmok mellett ekkor már számos fürdő is működött a környéken, s langyos, gyógyerejű vizével hívogatta vendégeit.

DE VAJON honnan származik ez a kiapadhatatlannak tűnő termálvíz menynyiség? A kérdés megválaszolásához le kell rántani a leplet egy olyan titokról, amely valójában már közel 150 éve nem titok, legalábbis a környéken élő emberek előtt: a Budai-hegység legkeletibb része, a József-hegy gyomra különleges, szinte teljes egészében termálvízzel kitöltött barlangrendszert rejt: a világ legnagyobb vízterű, aktív termálvizes barlangját. Ebből táplálkozik a Malom-tó, és hosszú évtizedek óta a Lukács-fürdő medencéi is.

A FORRÁSBARLANG sokáig nem keltette fel az emberek érdeklődését, a molnárok és a Malom-tó partjára zarándokló pihenni, gyógyulni vágyók megelégedtek a tó és a fürdők vizével. Néhány újabb évszázad elteltével azonban egy bizonyos Molnár János patikust nem hagyott nyugodni a gondolat, s az 1860-as évek folyamán – mint a barlang első kutatója – komoly munkához látott. Ezzel egy különleges, ma is tartó időszak vette kezdetét, amelyet akár úgy is nevezhetnénk, hogy a barlang szerelmeseinek kora. A gyógyszerész fáradságot nem sajnálva mérte fel a forrásbarlang első, levegős járatát, elemezte a források vizét, majd arra a következtetésre jutott, hogy a hegy belsejében tekintélyes méretű víz alatti rendszer húzódik. Hogy feltételezése mennyire nem volt alaptalan, csak 2002-ben nyert végső bizonyosságot, de munkája őszinte elismerését jelzi, hogy 1942-ben a honi barlangkutatás nagy támogatója, Papp Ferenc javaslata alapján ő, a barlang első kutatója és leírója lett a képződmény névadója.

DE MOLNÁR JÁNOS csupán az első volt a „szerelmesek” hosszú sorában. 1857-ben egy másik, – de csak foglalkozása szerint – molnár ötletéből kezdett újjáépülni a barlang vizét felhasználó, már korábban is létező Lukács-fürdő. Az uszoda 1894-re öltötte fel végleges formáját, s akkora népszerűségre tett szert, hogy háttérbe szorította a korábbi kedvencet, a Császár-fürdőt. A barlang további kutatásaira viszont ismét várni kellett néhány évtizedet.

1953-BAN ÚJABB merész „hódolók” jelentkeztek a titokzatos forrásbarlang további kutató munkálataira. Kessler Hubert, Chambre Attila és Ráday Ödön búvárfelszerelés hiányában a tűzoltóságtól kölcsönkapott oxigénes mentőkészülék segítségével kísérelték meg a barlang vízzel borított járatainak feltárását. Az akkori felszerelések alkalmatlansága miatt fáradozásaik eredménytelenül zárultak. Komolyabb előrelépést csak az 1972-es év hozott, amikor a Fővárosi Fürdőigazgatóság Kessler Hubert javaslatára hozzájárult, hogy a barlang kutatását – a Lukács-fürdő vízminőségének javítása céljából – a Ferencvárosi Természetbarát Sportkör Delfin Könnyűbúvár Szakosztálya folytassa. Ehhez a csapathoz csatlakozott 1975-ben Kalinovits Sándor is, aki ugyancsak rabja lett a barlangnak.

A HUSZONKILENC évvel ezelőtti kutatókhoz csatlakozó kutató-búvár és társa, Kollár Attila felbolygatták a forrásbarlang körül addigra már elcsitult kedélyeket. Aprólékos térképet készítettek, mérték a víz hőmérsékletét és áramlási irányát, vízmintákat és őslénytani leleteket, felső eocénból származó kagylókat, csigákat hoztak a felszínre, valamint a biztonságos merülések érdekében (a gyakran felkavarodó, és a látási viszonyokat megnehezítő iszap miatt) kötélrendszert rögzítettek a barlang járataiba.

MIKOR SÁNDOR felajánlása után nekem is búvármaszk került a fejemre, a számba pedig légzőautomata, és bekúszhattam a barlang első hasadékába, a vízfelszín alatt 3,6 méterrel nyíló üregében én is láthattam a kagylók és csigák cizellált lenyomatait. A falon tenyérnyi, megkövesedett osztriga maradványa feketéllett, s ahogy a búvárlámpa fénycsóvája a kristálytiszta vizet pásztázta, az üreg bejáratával szemközti falon egy sejtelmes, szűk hasadékot láttam. A sötétségben szinte a semmibe veszett a Lukács-fürdő vaskos vízvezető csöve, amely a barlang távolabbi járataiból szállítja a vizet.

A BÚVÁROK ÁLTAL a ’80-as években megismert, 483 méter hosszú járatrendszer a vízszinthez képest 37 méter mélységig terjedve, hálószerűen, aránylag szűk, ám annál mélyebb hasadékok formájában helyezkedik el a hegy belsejében. A Budai-hegység felszíne alatt rejlő közel száz, kisebb-nagyobb barlanghoz hasonlóan ugyanis a Molnár Jánosról elnevezett barlang is karsztos eredetű, ráadásul ma is aktív forrásbarlang. Ez azt jelenti, hogy szerkezete szabad szemmel ugyan nem érzékelhető módon, mégis folyamatosan változik. A benne összetalálkozó, mélyről feltörő hévizek és a budai hegyek felől leszálló hideg karsztvizek keveredése ugyanis a mészkövet oldani képes vízkoncentrációt hoz létre.

A VÍZIKINCSE miatt fokozott védelem alatt álló Molnár János-barlang a mai napig folyamatos munkát ad rajongóinak. Mégpedig azért, mert sokáig rejtegetett titkára 2002 novemberének elején, egy váratlan fordulatnak köszönhetően fény derült. A Lukács-fürdő felújítási munkálatai során a korábban töltő-ürítő rendszerű medencéket vízforgatóvá alakították át, s ennek hatására az erős, nyári napsugarak felmelegítették az addig megszokott, 22 °C-os vizet. Ezért a vizet szállító csőrendszert eredeti helyéről egy olyan járatba helyezték át, ahol hidegebb vizet nyerhettek a korábbinál. Ezzel a változtatással a kutatók számára megközelíthetővé vált egy olyan fal, amelynek kis repedésénél már évek óta beáramló vizet érzékeltek.

EGYIKÜK AZONNAL nekikezdett a nyílás tágításának, s másnapra már embernyi lyuk csalogatta őket az újabb felfedezés felé. A barlang mai rajongótáborát – még mindig Kalinovits Sándorral az élen – nyolc búvár alkotja, akik sem pénzt, sem fáradtságot, sem szabadidejük feláldozását nem sajnálva naponta járnak térképezni, kötelet rögzíteni, újabb és újabb járatokat felderíteni a hegy mélyébe. Felfedezésük és munkájuk gyümölcse, hogy a korábban ismert, mindössze 483 méteres barlangjárat gigantikus méretűre „növekedett”.

A KARSZTBARLANG újonnan megismert része már korántsem olyan szűk járatokból áll, mint a bevezető szakasz. A terek kitágultak, a barlang eddig felfedezett hossza megközelíti a három kilométert, legmélyebb részei pedig 63 méterrel a vízszint alatt húzódnak. A 6000-7000 éve a felszín alatt „tekergő”, kristálytiszta vízkészlet mennyisége többszázezer (!) köbméterre tehető. A kutatómunkát éppen ez a gigantikus méret nehezíti, hiszen egy-egy merülés ma már 2-2,5 órát is igénybe vehet, előkészületei pedig napokig is eltarthatnak. A nagy mélységben is használható, drágább légzőgázzal töltött palackokat ugyanis a búvároknak előre be kell hordaniuk a járatokba, majd a kiürülteket ki is kell cipelniük onnan.

S HOGY A BARLANG kiterjedése még inkább érzékelhető legyen, elég csak azt elképzelnünk, hogy amikor a 191-es autóbuszon ülve a Rózsadomb teteje felé zötykölődünk, talán éppen akkor, a buszunk alatt úszik el a mélyben két búvár, hogy újabb járatokat derítsen fel az utókor számára. Ha pedig bárki kedvet kapna, hogy hozzájuk csatlakozva saját szemével lássa ezt a csodát, érdemes előre tudnia: a barlangszerelem ragályos. Az első, néhány perces, kóstolóba kapott merülés óta magam is arra vágyom, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre úszhassak a hegy gyomrába.

Ugrás az oldal tetejére