AZ ELSŐ PILLANTÁST Kínára a repülő jobboldali ablakából vetettem tízezer méteres magasságból, valahol Szinjang tartomány felett, Ürümcsitől délre. Nagy látványnak éppen nem volt mondható, mert abból a magasságból minden laposnak tűnik, ráadásul félig sötét is volt. Mire újból felébredtem, a hajnal szürkeségét a napfelkelte sárgás, tűzvöröses színei váltották fel, és az unalmas síkság helyett a Tibeti fennsík ötezer méteres hágói meredeztek felém. Alvásról ezután szó sem lehetett. A fennsík pereménél délkelet felé fordultunk, és átrepültünk Szecsuan tartomány felett. Az ülésemhez tartozó LCD képernyő azt mutatta, hogy valahol alattunk már ott csordogál a Jangce folyó. Három órával később átsiklottunk a hetvenes évekbeli Hong Kong-i filmekben látott Viktória öböl felett, majd a kowlooni felhőkarcolók között landoltunk. Ez volt Kai Tak, az angol koronagyarmat régi repülőtere.

Nemzetközi Kelet
1996-BAN az „Illatos Kikötő” még angol gyarmat volt, és kultúrák igazi találkozásaként létezett kelet és nyugat minden ellentétével. A Királyi Lóversenypálya Sha Tin-nál az angolok; a Silver Mine öbölbeli úszómedencés luxus apartmanok az amerikai multimilliomos kivándorlók; a sziget keleti, szegényesebb felén a kínaiak; a Central metróállomás környékén vasárnaponként gyülekező, cselédnek importált filippinók együttesen alkották a Hong Kong-i kaleidoszkóp színeit, amely aztán Lan Kwai Fong szórakozó negyedében vált eggyé az átutazóban lévő üzletemberekkel, utazókkal és kalandorokkal – egy-egy 15 dolláros ital mellett a Yelts Inn-ben. Mindezek mögött és felett – nem csak szimbolikusan, hanem a maga földrajzi valóságában is – ott terpeszkedik a Peak, Hong Kong sziget legmagasabb pontja, amely lélegzetelállító kilátást nyújt a városra.

HONG KONG látnivalóiból hamar ki lehet futni: a már említett Peak és az arra felvívő sikló egy jó délelőtti program, a délutánba bőven belefér némi vásárlás Kowloonban, vagy a yacht kikötőbe épült Ocean Terminal végtelennek tűnő bevásárló-központjában. Egy úszó étteremben elköltött vacsora maradandó élmény, utána pedig Wan Chai kocsmáiban vagy Lan Kwai Fong bárjaiban kaphatunk ízelítőt Hong Kong éjszakai életéből.

Hegyi túra és kígyóvacsora
HONG KONG folyamatos lüktetése hamar kimerített, és azzal a szándékkal léptem be a Kínai Népköztársaságba, hogy pihenni fogok. E célból a Kantontól félnapi útra lévő Yangshuo felé vettem utamat. A hely hátizsákosok számára legenda: mindenki már jóval azelőtt hall róla, mielőtt belépne Kínába. A falucska a Li folyó partján terül el, és síkságból hirtelen kibukkanó cukorsüveg formájú mészkő hegyek Vietnam Ha Long öblére emlékeztetnek.

A FALU fő időtöltésnek hajókázást kínál a folyón felfelé, majdnem Guilin-ig, és hosszú sétákat vagy biciklitúrát rizsföldek mentén. A Moon hegy, ami egy hold alakú nyílásról kapta a nevét, megmászható. A falu viszonylag kicsi, egy pár nap után már mindenki mindenkit ismer, és esténként alkalmi csoportok alakulnak, hogy a helyi specialitást kipróbálják.

AZ EGYIK közkedvelt étteremben hatalmas tábla hirdeti, hogy vacsora előtt a vendégek lefényképezhetik az élő kígyót, amit aztán a szakács a szemük előtt hosszában felhasít és megnyúz. A levágott fejtől kifolyó vért felfogják, és a helyi rizspálinkával keverve meg lehet inni. 15 perccel később a pincér nagy tálon párolgó ételt hoz: az előzőleg izgő-mozgó kígyó rendkívül ízletes földi maradványait, kissé csípősen elkészítve. Az est hátralévő része általában gyomorbántalmakba, vagy pedig – megelőzés címszó alatt – egetverő részegségbe fullad.

AZ ÉJSZAKAI halászat – melyet az élelmes helybéliek kormoránok segítségével végeznek – elég különös. A halászok a kormorán torkát zsinórral elkötik úgy, hogy az ne tudjon nyelni, majd bedobják a vízbe. Amikor a madár halat fog, egy kampó segítségével visszahúzzák a csónakba, és megérdemelt vacsoráját kiveszik a szájából. Cserébe kis halakat kap, majd visszadobják a vízbe, újabb halért. A technika már a XIV. században ismeretes volt, s még Marco Polo is megemlíti könyvében. A kifogott hal mennyisége viszont rohamosan csökken: a nyolcvanas évek végén egy-egy madár még megkereste az árát, a 90-es évek közepétől viszont alig fognak valamit a halászok. A madarak egyébként Shandong megyéből – 2000 kilométeres távolságból – vonaton kerülnek ide, és megdöbbentően drágák, akár 1000 yuanba (kb. 300 000 Ft) is kerülhetnek.

Ha a kínai vonatozik
A LEGHOSSZABB vonatutam Kínán belül az 59 órás, 3182 kilométeres Kunming-Peking út volt. A kínaiak otthon érzik magukat a vonatjaikon: indulás után mindenki átöltözik és az út nagy részét pizsamában és papucsban, télen hosszú alsóban töltik. Folyamatosan teáznak, szotyoláznak és tökmagot rágcsálnak. A kínai vonatokon mindig van forró víz, teához vagy műanyag dobozban vásárolható levesek elkészítéséhez csak a kocsi végébe kell menni. Eleinte elég meglepő szokásnak tűnt, hogy a teát befőttes üvegből isszák, amelybe hatalmas mennyiségű füvet tesznek, és amikor a folyadék már fogytán van, csak utánatöltenek. Az ötlet nagyon praktikus, mert a befőttes üveg tetejét visszatekerve abból a tea a zötykölődés ellenére sem folyik ki. Ezután a hoszszabb utak előtt én is befektettem egy befőttes üvegbe.

A KÍNAI VONATOKON nincsenek osztályok. A komfortfokozat megjelölésére a „kemény szék”, „puha szék”, „kemény ágy”, „puha ágy” elnevezésekkel jelölt rendszer használatos. A kényelem, illetve annak teljes hiánya a kemény székkel kezdődik. Az ülések valójában nem fapadosak, de helyfoglalás nincs, és annyi utas, csomag és szárnyas állat kerül a fülkébe, ahány csak felfér. Egy-egy hoszszabb útra a csomagtartóban elhelyezkedni stratégiailag nem is helytelen lépés. Puha – plüss borítású – székkel rendelkező kocsik jórészt rövidebb utakon közlekednek, és nyáron néha jól jön a légkondicionálás is. A kemény ágy ideális kompromisszum kényelem és ár között. Ráadásul a valamelyest tehetősebb kínaiak is itt utaznak, s ez remek lehetőséget teremt az ismerkedésre. Az ágy itt sem nagyon kemény, műbőr borítású, szivaccsal fedett, és éjszakára két lepedőt, egy takarót és kispárnát is adnak. A puha ágy a kínai vasút csúcsa: hófehér lepedők, párnák, törülköző is jár, és a kupéban rendszerint két, legfeljebb három ágy van.

Peking – átalakulóban
PEKINGBEN heteket lehet eltölteni, és még ez sem elég arra, hogy az ember legalább nagyjából ráérezzen erre a tízmilliós városra. Felfedezését az olyan nagy turista látványosságokkal kezdtem, mint a Tiananmen tér, ahol öreg emberek sárkányt eregettek – ott, ahol 1989 június 5-én tankok tiportak szét egy demokráciát követelő békés tüntetést.

A TÖRTÉNETI MÚZEUMNAK és a Forradalom Múzeumának helyet adó épület bejárata felett hatalmas vörös számláló jelezte a Hong Kong annektálásáig hátralévő időt. Az ötlet persze a párizsi Eiffel toronyra felszerelt számlálóból eredt, amely az évezredből visszamaradt másodperceket mérte a kilencvenes években, de Kínában nincs különösebb hagyománya a szerzői jog tiszteletben tartásának. Shanghajban például 10 yuanért (kb. 300 Ft) három másolt zenei CD-t lehet venni, és a választék több ezernyi CD-re rúg: a legújabb albumoktól, Manu Chaon és Jimi Hendrixen át, Nusrat Fateh Ali Khanig minden van. A video CD-k valamivel drágábbak és már DVD is van.

A TÉREN NAPKELTEKOR és napnyugtakor zászló fel- és lehúzási ceremónia veszi kezdetét: érdemes megnézni a percenként pontosan 108-at, lépésenként 75 centimétert lépő Népi Felszabadító Hadsereg katonáinak vonulását. Érdekes, hogy a hivatalosan ateista Kínában a díszmenetre kiképzett speciális osztagok éppen 108-at lépnek, ami a buddhisták fontos száma.

A TÉR ÉSZAKI oldalán, a Tiltott Város bejárata előtt áll a Tiananmen Kapu, avagy a Mennyei Béke Kapuja, amelynek tetejéről kiáltotta ki Mao Ce-Tung a népköztársaságot 1949. október 1-én. Hatalmas portréjának két oldalán „Sokáig Éljen a Kínai Népköztársaság” és „Sokáig Éljen a Világ Népeinek Egysége” feliratok egészen május elsejei hangulatot teremtenek azok számára, akik még emlékeznek a Hősök Terén tartott felvonulásokra.

A TÖMEG IS a hazai népünnepély forgatagára hasonlít, de itt a fő tevékenység a fényképeztetés. Úgy tűnik, még ma is minden kínai álma, hogy a Tiananmen kapu előtt, a Mao képpel a háttérben legyen megörökítve. A fényképezés az új, szabadabb és gazdagodó Kína egyik nagy átka: egyszer a Huang Shan nevű hegy csúcsára felkapaszkodva egész csoportnyi kínaival találkoztam. Egyikük tört angolsággal a fényképezőgépéről magyarázott, amiből én arra következtettem, hogy azt kéri, fényképezzem le. A helyzet zavaros volt, hiszen harmincadmagával toporgott a kis csúcson, és jóval könnyebb lett volna társainak elmagyaráznia, hogy fényképet szeretne. Mint később kiderült, a cél nem az volt, hogy én fényképezzem le, hanem, hogy együtt szerepeljünk a képen. Miután beleegyeztem, az egész csoport egyesével megismételte a kérést, és szép sorjában mellém állva társaival lefényképeztette magát.

A KAPUTÓL száz méternyire északra található az irdatlan méretű (900 x 750 méteres) Tiltott Város, melynek építését 1406-ban a korai Ming uralkodó, Chengzu kezdte meg. A munkálatok 14 évig tartottak. A bejárathoz vezető öt elegáns, fehér márvány híd közül a középsőt csak az uralkodó használhatta, ennek megfelelően ma mindenki ezen a hídon keresztül akar belépni.

Felfelé a Jangcén
BÁR A VONATOZÁST Kínában nem lehet megunni, a hajóút a Jangcén felfelé Chongqingig nem mindennapi élmény. Az úthoz a Shanghaitól 600 kilométerre nyugatra fekvő Wuhan praktikus kiindulási pont: keletre a síkságon nem sok látnivaló akad, és a minduntalan meg-megálló hajón az út egy hétig is eltart. Wuhantól nyugatra Szecsuan felé viszont hegyes a táj, és ezen a szakaszon építik a kínaiak – már 1992 óta – a világ legnagyobbjának készülő Három Szurdok víztározót. Az építmény 2008 körül fog elkészülni, és minden szempontból legnek ígérkezik: a 185 méter magas, 2 kilométer hosszú fal egy olyan mesterséges tavat hoz létre, amelynek hossza 550 kilométer, és a másik végén található Chongqing városa. Közben minden víz alá kerül, amiért a környezetvédők kritizálják a kínai terveket. A gát vastagsága több mint ötven méter, és a hatalmas falon belül három szervízcsatorna vezet.

Az eredeti kínai konyha
KÍNÁRÓL LEHETETLEN anélkül beszélni, hogy konyhájáról ne ejtenénk néhány szót. A kínaiakra általánosan használt „rizsfaló” kifejezés megalapozatlansága azonnal kiderül, mihelyt sorra vesszük az északiak ételeit. Míg Kantonban a fő étel valóban a rizs, a pekingiek jórészt liszt alapú ételeken élnek, mint például a tészták vagy a különféle zöldségekkel, húsokkal töltött ravioli. A kínai gasztronómia négy iskolája szervesen kötődik az „Öt Íz” egyikéhez: az édeshez, a sóshoz, a csípőshöz és az eröshöz. Az ötödik íz, a keserű, mint egy gasztronómiai senkiföldje létezik. Az „Öt Íz”-t a kínai mesterszakács a „Hat Aromá”-val elegyíti, melyek a következők: a gazdag, az illatos, a testes, a friss, az érlelt és a törékeny. További kombinációk hozhatók létre a „Négy Állag”-gal: a simával, a ropogóssal, a levesessel és a szárazzal. Az így kialakult variánsok azonban nem alkotnak kibékíthetetlen ellentétet, mert az iskolák természetes módon kötődnek az éghajlati övekhez, a rendelkezésre álló alapanyagokhoz és az etnikai gyökerekhez, amelyek évezredekre nyúlnak vissza.

MI AZ, AMIT OKVETLENÜL meg kell kóstolni? A ropogósra sütött pekingi kacsát Pekingben, ami nagy valószínűséggel Kaifeng városából ered; a rákkal töltött, nagy párolt raviolit Sanghajban; a szechuani hotpotot Chengduban; dim-sumot Hong Kongban, az úszóétteremben; a mogyoróval meghintett vagy a szechuani csirkét gyakorlatilag bárhol.

A KÍNAI KONYHA rengeteg zöldséget használ, de igazi lakomáknál a hangsúly a húson van, ami arra utal, hogy bizony nagy ínségek vonultak át ezen az országon, amikor is a hús ritkaságszámba ment. Vegetariánusoknak vigaszul elmondható, hogy egyszer úgyis véget ér az útjuk, és akkor újra ehetnek zöldet. De amíg Kínában vannak, mindenképpen érdemes megkóstolniuk a nyolc gombából álló ételspecialitást, a hamuban tartósított, fekete belsejű százéves tojást, és a sok fokhagymával készített padlizsánt.