 |
 |
 |
|
 |
A
Wizz Air, Európa legújabb diszkont légitársasága a
kontinens meghódítására készül. Mindent elsöprő ajánlatuk
szerint már 990 forintos ártól vásárolhatunk repülőjegyet.
A légitársaság kezdetben 29 járatot indít fővárosunkból
Londonba, Barcelonába, Athénba, Rómába, Párizsba,
Prágába és Katowicébe. A jegyeket április végétől
lehet előjegyezni, az első repülőgép pedig június
24-én száll fel Budapestről. A Wizz Air kilenc gépből
álló flottájával év végére várhatóan a régió harmadik
legnagyobb diszkont légitársasága lesz, de a géppark
folyamatos bővítésével terveik szerint 2007-re átveszik
a vezető szerepet. |
|
|
A Visa International által közzétett év végi eredmények
szerint Magyarországon jelentős mértékben nőtt a kártyákkal
végzett fizetési tranzakciók száma. Ez nem csak a
biztonságos és kényelmes fizetési módnak köszönhető,
hanem annak is, hogy hazánkban egyre több helyen fogadják
el a Visa kártyákat. Az érdeklődésnek köszönhetően
a jövőben nálunk is bevezetik a Visa újdonságait,
az érdekes küllemű kártyákat és a cashback-et, azaz
a vásárláskor a pénztárnál felvehető készpénzt. |
|
|
Folyón,
tengeren, óceánon és a levegőben is?
|
A
személyhajózással foglalkozó Mahart PassNave Kft.
átfestette a hajózásról alkotott eddigi elképzeléseinket.
A társaság ma már nem csak a dunai és tiszai menetrendi
utaztatás területén törekszik fejlesztésekre. A fővárosiak
például remekül szórakozhatnak a dunai programhajókon,
amelyek között koncert-, humor-, folklór- és borhajó,
valamint kölyökhajó is megtalálható. Solton és Komáromban
új kikötőkkel és érdekes programokkal várják a szárnyashajóval
érkezőket, de ugyanezzel a hajótípussal már hétvégi
menetrendi utazás is választható. A Mahart Tours utazási
irodán keresztül nemzetközi kompjegyek válthatók,
amelyek mellé nyaralásokat és apartmanokat is kínálnak,
de szerveznek kül- és belföldi üdülő utakat, luxus
tengeri hajóutakat, valamint folyami utakat a Dunán
és a Níluson. Legújabb praktikus szolgáltatásuk a
repülőjegy-értékesítés.
|
|
|
Világhírű magyar, illetve magyar származású tudósokról
és művészekről nevezi el repülőgépeit a Malév. Az
első keresztelőre április elején került sor, amikor
is egy hosszú utakon közlekedő Boeing 767-es a megtisztelő
Szentgyörgyi Albert nevet kapta. Az utazás során a
tudós életéről szóló rövidfilmet és fényképeket mutattak
be, és minden utasnak jutott egy-egy szem C-vitamin
tartalmú cukorka is. A jövőben a légitársaság többi
gépén is nagyobb hangsúlyt fektetnek a magyar kultúra
bemutatására. |
|
|
Programsorozat
a csatlakozás örömére
|
Az
Európai Unió május elsejei bővülését, a 10 újonnan
belépő tagországot, ezen belül Magyarországot is nagy
szeretettel köszöntötték a burgenlandiak április végén
és május elején. A Summer Opening rendezvénysorozattal
megnyílt a Fertő-tavi nyár: Podersdorfban Szörf Világkupát,
Mörbischben pedig Fertő-tavi Kerékpáros Maratont tartottak.
A tartomány fővárosában, Eisenstadt-Kismarton Eszterházy-kastélyában
hangulatos gálaestet rendeztek, amelyen a világhírű
mexikói tenorista, Ramón Vargas is énekelt. Április
végén új, nagyszabású kiállítás nyílt a Tartományi
Galériában, és számos nemzetközi zeneszerző mutatta
be műveit a kismartoni sétálóutcában. A csatlakozás
napján, május elsején több határátkelőhelyen Páneurópa-reggelivel
köszöntötték a csatlakozókat, Szentkút-Heiligenbrunnál
pedig új határátkelőhely is nyílt. |
|
|
Képeslapáradat
Budapestről
|
|
Észak-Amerika egyik legnagyobb utazásszervező vállalata,
a Collette Vacations idén Budapesten tartotta értékesítési
értekezletét. Az összejövetelen résztvevő 84 munkatárs
7500 fővárosunkat ábrázoló üdvözlőkártyával köszöntötte
partnereit. Az Észak-Amerikába, Kanadába és az Egyesült
Királyságba küldött lapokra Magyarország Világörökségeit
és gyógyszállóit megörökítő bélyegeket ragasztottak,
hogy hazánk szépségeiről ily’ módon is értesülhessen
a világ. |
|
|
Határátkelés
A május elsejei Európai Uniós csatlakozással könnyebbé
válik a határátlépés, mivel a tagországokban útlevél
nélkül, mind a négyféle Magyarországon használatos
személyigazolvánnyal utazhatunk. Fontos, hogy a
14 éven aluli vagy a személyi igazolvánnyal nem
rendelkező gyerekeknek legyen érvényes útlevele,
vagy a szülők útlevelében regisztrálják őket. Az
EU tagországokkal közös határok csatlakozásunk után
a tagállamok közötti, úgynevezett belső határrá
válnak. A határállomások lebontására azonban csak
várhatóan 2007-ben kerül sor, de a határátlépés
ennek ellenére egyszerűbbé és gyorsabbá válik.
Vám
A csatlakozás napjától a tagországokon belül az
általános forgalmi adót a vásárlás helyszínén kell
megfizetnünk, tehát nem lesznek vámok Magyarország
és az EU között. Egyes tagországokban azonban eltérőek
a mennyiségi kvóták, ezért érdemes lesz utazás előtt
tájékozódni a célország aktuális be- és kiviteli
szabályairól.
Vízum
Az Európai Unió, Izland, Liechtenstein és Norvégia
állampolgárai vízum nélkül utazhatnak az EU-n belül.
Ha egy harmadik ország (nem EU tagállam) állampolgára
vízummal rendelkezik valamelyik Schengeni Egyezményhez
tartozó országba, akkor vízumát minden olyan országban
elfogadják, amely aláírta a Schengeni Egyezményt.
Jogosítvány
Az EU bármely tagállamában megszerzett jogosítvány
az egész Európai Unión belül érvényes. Egyes országokban
a jogosítvány mellett a gépkocsi forgalmi engedélyét
is magunknál kell tartanunk. A zöldkártya nem kötelező
az Európai Unión belül, de baleset esetén helyettesítheti
a biztosítási papírokat. Utazás előtt érdemes beszerezni
a biztosítótól az úgynevezett európai betétlapot,
mely baleset esetén ugyancsak megkönnyíti az ügyintézést.
Mozgássérültek
Az Európai Bizottság számos útikönyvet jelentetett
meg, amelyekben a mozgássérült turisták is választ
találhatnak utazással kapcsolatos kérdéseikre.
Biztosítás
Ha turistaként tartózkodunk valamely EU-tagállamban,
itthoni egészségbiztosításunk alapján sürgősségi
betegellátásunk mindazon tételeit az Országos Egészségbiztosítási
Pénztár fizeti, amelyek az adott tagállam állampolgárainak
is járnak. Azon ellátásokat viszont, amelyeket a
tagállam állampolgárai is maguk fizetnek, nekünk
is meg kell téríteni. A sürgősségi egészségügyi
szolgáltatások fedezetére csak olyan utasbiztosítási
kötvényt érdemes vásárolni, amely az adott tagállam
szabályai szerint a biztosítottak által fizetendő,
ún. önrész-hozzájárulást megtéríti. Május elsejétől
Izland, Norvégia, valamint Liechtenstein területén
is ingyenes vagy kedvezményes orvosi ellátás illet
meg bennünket. Az útlevél általában elegendő a jogosultság
igazolásához, de utazás előtt érdemes beszereznünk
egy E111 formanyomtatványt. Ehhez a helyi társadalombiztosítási
vagy betegbiztosítási irodában juthatunk hozzá.
Van, ahol az orvosi ellátás egésze ingyenes, másutt
csak egy része, és előfordulhat, hogy a kezelés
költsége csak utólag
igényelhető vissza.
Pénzváltás
Az Unió 12 tagországában bevezetésre került eurónak
köszönhetően megszűntek a pénzváltásból fakadó költségek,
és az árak közvetlen összehasonlítása is lehetséges.
Az euró a hivatalos fizetőeszköz Ausztriában, Belgiumban,
Finnországban, Franciaországban, Németországban,
Görögországban, Olaszországban, Írországban, Luxemburgban,
Hollandiában, Portugáliában és Spanyolországban,
továbbá az eurót használja Andorra, Monaco, San
Marino, a Vatikán és a Kanári-szigetek egyes részei
is.
Háziállatok
A legtöbb EU tagországba érvényes oltási bizonyítvánnyal
magunkkal vihetjük kutyánkat vagy macskánkat. Viszont
Írországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban
az oltási bizonyítványon kívül további vizsgálatokra
is szükség van.
Bővebb információ
Internetes oldal: www.eu2004.hu
, EU vonal: 06-80/38-2004
|

|
Ugrás
az oldal tetejére
|
 |
|
 |
 |
|