 |
 |
 |
|
 |
Keresztelő
ünnepség Ferihegyen
|
Magyarország
és fővárosunk jelentőségét kiemelve az Austrian arrows
és Demszky Gábor főpolgármester májusban „Budapest”
névre keresztelte a légitársaság egyik Bombardier
Q 400 típusú modern, propelleres repülőgépét. Az Austrian
Airlines az első Európai Uniós légitársaság, amely
Magyarországon tartott repülőgép-keresztelőt. Nem
csoda hát, ha Demszky Gábor mellett Bécs főpolgármestere,
Dr. Michael Häupl, valamint a két város képviselő
testületeinek küldöttsége egyaránt részt vettek az
ünnepélyes eseményen. A keresztelőnek a ferihegyi
repülőtér adott otthont. Az Austrian Airlines
Group a hazánkkal és Budapesttel való sokéves kapcsolatát
kívánta hangsúlyozni a fülünknek oly’ otthonosan csengő
„Budapest” elnevezéssel. A 2004. évi nyári menetrend
szerint a társaság naponta négy alkalommal indít járatot. |
|
|
A török állam újabb átjárót, ezúttal egy alagutat
készül létrehozni az Európát és Ázsiát öszszekötő
tengerszoroson, a Boszporuszon. A két korábban épült
híd után ez lesz a harmadik összeköttetés Isztambul
keleti és nyugati oldala között. A 13,7 kilométers
alagút érdekessége, hogy 1,5 kilométeres szakasza
a vízben halad majd. A földrengésbiztos építmény 2,1
milliárd eurós beruházással várhatóan 2008-ra készül
el, és a La Manche csatornához hasonlóan autók és
vonatok egyaránt haladhatnak majd benne. |
|
|
Júniustól Portugália is könynyen elérhető lesz a számunkra:
a TAP Air Portugal légitársaság minden kedden, csütörtökön
és pénteken közvetlen járatot indít Budapest és Liszszabon
között. A portugálok vendégszeretettel, a tájak és
városok változatos látnivalókkal, a légitársaság pedig
bizakodva várja az érdeklődő magyarokat. A TAP Air
Portugal által kínált csatlakozási lehetőségekkel
Portugálián kívül 25 ország 40 pontjára juthatunk
el, többek között Madeira, az Azori-szigetek, Porto
és Faro is „közelebb kerül” hozzánk. |
|
|
Nemzeti
parkok alakulófélben
|
|
Fejlődhet
a hazai ökoturizmus
|
Százmillió
forintos beruházással ökológiai bemutatóközpontot
hoztak létre a kápolnapusztai bivalyrezervátumban,
ahol az ország állományának egyharmada, csaknem kétszáz
jószág él. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park ezentúl
korszerűen felszerelt, nádfedelű épületekben mutatja
be a vidék értékeit. Megnyílt a kis-balatoni élővilágot,
használati eszközöket és népviseletet ismertető kiállítás
is, amelyből a bivalyrezervátum történetét is megismerhetjük.
A létesítmény avatásakor Persányi Miklós környezetvédelmi
és vízügyi miniszter azzal támasztotta alá a kápolnapusztai
fejlesztések létjogosultságát, hogy elmondta, a Balaton-környéki
védett természeti értékek megismertetésére a jól menedzselt
ökoturizmus a legjobb eszköz. Hozzátette, hogy a turizmusnak
ezt a szeletét a természeti értékek sérülése nélkül
kell és lehet működtetni, fejleszteni. A kelet-zalai
ökológiai bemutatóközpont avatásakor azt is megtudhattuk,
hogy elkészült hazánk tíz nemzeti parkjának hatéves
fejlesztési terve, amely 126 bemutatóhelyet foglal
magába, valamint megszületett az európai jelentőségű
védendő övezeteket kijelölő Natura 2000 program is,
amely az ország területének 26 százalékát érinti.
|
|
|
Skal International Budapest néven alakult meg idén
év elején az a magyar és egyben nemzetközi baráti
klub, amely a turisztikai szakma vezetőit tömöríti
magába. Jim Powell, a Skal International főtitkára
örömmel üdvözölte a magyar klub létrejöttét. A januárban
39 taggal megalakult baráti társaság ma már mintegy
félszáz tagot számlál, és a főtitkár szerint elképzelhető,
hogy a nemzetközi Skal 2005-ben Budapesten tartja
meg egyik bizottsági ülését. |
|
|
Idén a korábbinál jóval tisztább tengervíz vár bennünket
az olasz tengerpartokon. Három éve folyamatosan megfigyelik
a híres fürdőhelyek, valamint a kikötők és a folyók
deltájának vizeit. A vízminőség egyértelmű javulásáról
szóló, legbeszédesebb adatokat 2003. októbere és 2004.
márciusa közötti gyűjtötték össze: ez idő alatt a
szennyezettnek minősített tengervíz aránya 14 százalékkal
csökkent, míg a kitűnő tisztaságú tengervíz aránya
36-ról 48 százalékra emelkedett. |
|
|
Beutazási
könnyítések várhatóak
|
Bár
ötletként felvetődött, egyelőre nincs szó az amerikai
vízumkötelezettség eltörléséről, azonban az USA beutazási
könnyítéseket helyezett kilátásba az Európai Unió
új tagállamai számára. A washingtoni kormányzat jelenleg
azt fontolgatja, hogy a határállomásokon külön folyosót
nyit az EU-tagországok polgárai számára. A légiutasok
személyes adatainak kiszolgáltatásáról szóló, az USA
által már jó ideje sürgetett kétoldalú megállapodást
a közelmúltban véglegesítették, majd vita nélkül hagyták
jóvá az Európai Bizottság és az amerikai belbiztonsági
hivatal képviselői. Az Egyesült Államok hatóságai
több mint egy éve megkövetelik a tengeren túlra tartó
európai légitársaságoktól, hogy részletes információkat
szolgáltassanak utasaikról. A most véglegesített megállapodás
korlátozza ezt az adatszolgáltatást, és garantálja
az adatok uniós normáknak megfelelő védelmét. Az európai
légitársaságoknak így ma már „csak” 34 féle információt
kell továbbítaniuk Amerikába tartó utasaikról, köztük
például az utazók mobiltelefonjának és bankkártyájának
számát, étkezési szokásait, egészségügyi állapotát.
Az utazások után az amerikai szervek 3,5 évig tárolják
majd adatokat. |
|
|
Egyévnyi restaurálás után májusban újból leleplezték
Michelangelo 500 éves, világhírű Dávid szobrát. A
műalkotást, amely évente több mint 1,2 millió látogatót
vonz Firenzébe, desztillált vízzel, cellulózzal és
agyaggal tisztították meg. Mivel Dávid „fürdetését”
megelőzően hónapokig heves viták folytak a megfelelő
restaurálási módszerről, a munkálatok a szobor megszokott
helyén, a firenzei Galleria dell’Accademia falai között
zajlottak, a látogatók szeme láttára. |
|
|
Az idén nyáron Görögországba készülők jobban teszik,
ha elkerülik a kalóz CD árusokat. Májusban ugyanis
egy athéni bíróság három hónap börtönbüntetésre ítélt
egy hamis CD-t vásárló férfit. Görögországban átlagosan
évi tízmillió másolt lemezt adnak el, amelyeket egy
virtuálisan működő nigériai maffiacsoport gyártat.
Eddig kizárólag a lemezek árusait vonták felelősségre,
de a Lemezipari Vállalatok Nemzetközi Szövetségének
eltökélt szándéka, hogy mostantól a vásárlókat is
megbünteti. |
|
|
Vasúti
kedvezmény uniósoknak
|
Az
uniós csatlakozás után a vasúti közlekedés is könnyebb
lesz, májustól ugyanis a tagállamok minden állampolgára
igénybe veheti az őt megillető magyar vasúti kedvezményeket.
A jelenlegi engedmények érvényben maradnak, és a menetjegyek
ára sem változik a csatlakozás miatt. A különbség
mindössze annyi, hogy a 26 éven aluliak hétvégi 33
százalékos kedvezménye, és a 65 éven felüliek ingyenes
utaztatása kiterjed az összes uniós állampolgárra.
A hazai kedvezmények továbbra is csak belföldön érvényesek,
de értelemszerűen a magyar utasok is igénybe vehetik
az uniós tagállamok esetleg rájuk vonatkozó vasúti
engedményeit. Ezekről a Mercurio Európai Vasúti Szerveren
lehet tájékozódni. Az uniós versenyjog értelmében
a MÁV a vasúti pálya húsz százalékát köteles megnyitni
a versenytársak előtt, ennek az elvárásnak a cég eleget
is tett. Május elsejétől kizárólag azok a társaságok
kaphatnak engedélyt Magyarországon a szabad pályahasználatra,
amelyek az Európai Unióban vasútvállalati engedéllyel,
és a magyar hatóság biztonsági tanúsítványával is
rendelkeznek. |
|
Ugrás
az oldal tetejére
|
 |
|
 |
 |
|