A ZSÁMBÉKI monostor történetét nagyon régről kell kezdenünk, a kora középkortól, a premontrei szerzetesek megjelenésétől. Az új rend megalapítása egy német származású nemesember, Szent Norbert nevéhez fűződik, aki a halál torkából megmenekülve Istennek ajánlotta hátralévő életét. Eleinte vándorszerzetesként járta a falvakat, de nem nagyon talált követőkre, mert rendkívül szigorú és önsanyargató életmódjával kevesen tudtak lépést tartani. Később meggyőző beszédeivel mégis sikerült maga köré gyűjtenie a fiatalabb szerzeteseket, akik idővel le is telepedtek, s megépítették az anyakolostort Észak-Franciaországban, egy hatalmas tisztáson, valahol Laon és Reims között. Lakhelyüknek a Premontre nevet adták (jelentése: Pratum monstratum, azaz „megmutatott rét”), utalva arra, hogy a rend alapítója egy álomban látta meg a tisztást.

A MONOSTOR szerzetesei Szent Ágoston reguláit követték, s szigorú szabályok közé szorították életüket. Alapvető követelménynek számított a szilencium betartása, az önmegtagadás, a közösségi szellem ápolása, az önképzés, a fizikai munka és a lelkipásztorkodás. A premontreiek ez utóbbi tekintetében lényegesen különböztek a többi rendtől, s egyben úttörőnek is számítottak, hiszen ők voltak az elsők, akik össze tudták egyeztetni a szerzetesi életet a lelkipásztorkodással. Az új szerzetesrend idővel nagyon népszerű lett, s több európai országban is elterjedt. 1320-ban már 380 monostor virágzott.

A PREMONTREIEK a hagyomány szerint II. István király hívására érkeztek Magyarországra, s legelőször a mai Nagyváradtól északra, a Körös folyó jobb partján emelkedő domb tetején alapítottak monostort. A váradhegyfoki kolostorépületből és templomból mára már semmi sem maradt, de a régi oklevelek és térképek tanúskodnak egykori létezéséről. A Képes Krónika szerint később ebben a templomban temették el rendi ruhába öltöztetve magát II. István királyt is. A XII-XIII. század folyamán aztán egymást követték a rend monostoralapításai: Kökényesen, Ócsán, Hatvanban, Csornán, Türjén, Majkon, a Nyulak szigetén és Zsámbékon, hogy csak az ismertebbeket említsük. 1264-re, amikor az utolsóként alapított premontrei kolostor is elkészült Csuton, a Magyarországon található férfi és női monostorok száma elérte a negyvenet.

A PREMONTREI monostorokat szinte kivétel nélkül királyok vagy nemzetségek alapították, s elsősorban azért, hogy a szerzetesek a családok elhunyt tagjainak lelki üdvéért imádkozzanak. Ennek fejében az alapítók vállalták a monostorépítés költségeit, s adományokkal is segítették a rendet. A férfi kolostorok ugyanakkor „hiteles helyként” is működtek – olyan hivatalos szervként, amely okleveleket állíthatott ki – s a többi szerzetesrendhez hasonlóan kódexmásolással is foglalkoztak. A premontreiek öltözete az egyszerű fehér vászonruha volt, de ellentétben a világ többi premontrei szerzetesével a magyarországiak a Boldogasszony iránti tiszteletből világoskék gombokat és övet viseltek.

TEKINTVE, hogy a Premontré-i anyakolostor pontos nyilvántartásba vette a különböző országokban működő fili-ákat, a zsámbéki monostorról annyit biztosan tudunk, hogy 1234-ben már létezett, hiszen az ebből az évből származó egyházi katalógusban már szerepel róla bejegyzés. Alapítói a források szerint egy francia lovag, Aynard leszármazottai voltak – név szerint Egyed és Smaragd ispánok –, akiknek birtokjogait IV. Béla egy 1258-ban kelt oklevélben erősítette meg. Az okmány arról is beszámol, hogy az alapítók hamvai a templomban helyeztettek örök nyugalomra. Ez igazolódni is látszott 1939-ben, amikor a régészek felásták a templom főhajóját, és annak középtengelye mentén egy régi sírt találtak.

A XII-XIII. században alapított premontrei monostorok közül alig maradtak fent jelentős építészeti emlékek, közöttük az egyik legszebbnek a még romjaiban is impozáns zsámbéki templomot tartják. A templomnak két tornya és az egyik oldalfala csaknem teljes épségében megmaradt, jól látszik, hogy egykor méretes, háromhajós épület volt. A tornyokon található gúla alakú sapkák néhányaknak talán eszébe juttatják a jáki templomot, s nem is véletlenül: annak restaurálásakor ugyanis a zsámbéki templom kősisakját másolták át a jáki templom tornyaira. De a budapesti Lehel téren felépült Szent Margit templom is a zsámbéki templom mintájára készült 1933-ban. A templomhoz csatlakozó kolostorból kevesebb épületrész maradt fenn, mégis, a romok alapján elképzelhető a négyzetes kerengő, az egykori ablakok és az aprócska cellák.

A ZSÁMBÉKI monostor még alig volt két évtizedes, amikor a tatár hordák végigpusztították az országot, s megrongálták e csendes hajlék falait is. Később a pálosok tulajdonába került, mert Mátyás király – úgy látva, hogy a kolostor fegyelme meglazult, s a szerzetesek nem látják el a feladatukat – engedélyt kért a pápától, hogy elvehesse a monostort a premontreiektől, és odaadományozta a pálos rendnek. A monostor új lakói hozzá is láttak a kolostor és a templom átépítéséhez. De ők sem ülhettek sokáig frissen szerzett fészkükben, hiszen az országot megszálló törökök elől nekik is menekülniük kellett. A rendház és az akkor már meglehetősen romos templom elnéptelenedett.

A KEGYELEMDÖFÉST azonban mégis a természet adta meg a zsámbéki monostornak: az akkor már romos épületet 1763-ban egy akkora földrengés rázta meg, hogy a templom és a kolostor szinte darabjaira hullott. Később a környékbeli lakosság nagy buzgón hozzálátott a rom „eltakarításához”, oly módon, hogy a nagyobb köveket széthordták. 1786-ban II. József feloszlatta a magyar szerzetesrendeket, így a premontreit is. Visszaállításukra csupán 1802-ben került sor.

A MŰEMLÉKEK Országos Bizottsága 1889-ben kezdett csak hozzá az épület helyreállításához, miután néhány művészettörténész felhívta a figyelmet annak kultúrtörténeti jelentőségére. A feladattal Möller Istvánt bízták meg, aki ahelyett, hogy az Európában általánosan elterjedt szokásokat követve teljesen felépítette volna a templomot, csupán annak állagvédelmét és konzerválását végezte el. Ennek köszönhető, hogy a templomot ma eredeti állapotában, s nem megújított változatban láthatjuk. A monostor régészeti feltárása 1934 és 1939 között zajlott, ekkor kerültek elő a templom alatti kisebb templom maradványai, a kolostor kerengőjének pillérei, és egy vélhetően még a premontrei kolostorhoz tartozó dongaboltozatos helyiség. Ez utóbbit ma kőtárként használják. 2003 nyarától – csaknem két évtized után – ismét látogathatóvá tették a monostor templommaradványainak addig a nagyközönség elől elzárt belső részét is, így ma már kedvünkre bolyonghatunk a csonkán is fenséges középkori falak között.