JÁVA NEM CSUPÁN földrajzilag Indonézia közepe, ez egyben az ország gazdasági és politikai központja is. A múlt és a jelen keveredése éppúgy tetten érhető a nyüzsgő modern városokban, mint a legeldugottabb, pálmalevélből font falusi viskókban. A lakosság összetétele páratlanul sokszínű, ez mutatkozik meg a gyakorolt vallásokban, az építészetben, a keveredő kultúrákban, és persze a gasztronómiában.

Jáva óriásvárosa
BÁRMILYEN KÖZLEKEDÉSI eszközzel érkezzünk is ide – legyen az hajó vagy repülőgép – elsőként az igencsak forró klímájú, hatalmas Jakarta tolongásába pottyanunk. Az indonéz főváros lakossága jelenleg majdnem 10 millió fő, és ez a szám egyre emelkedik, főként az ország minden részéből idetóduló, megélhetést kereső embereknek köszönhetően. Ennek ellenére a város számtalan pontján megtalálhatjuk az egykori gyarmati székhely, Batávia emlékeit. Az utcákat járva sok, még a holland gyarmati időben épült hivatali épületet láthatunk.

A RÉGI KIKÖTŐ, a Sunda Kelapa ma is vitorlásokkal zsúfolt, akárcsak a XIX. században. A hagyományos módon, fából készült, „makasszári szkúnereknek” nevezett hajókkal általában a kivágott fát szállítják a még esőerdővel borított szigetekről Jávára, Balira és a többi sűrűbben lakott területre. Ezek mellett persze hatalmas felhőkarcolók magasodnak a város fölé, miközben tövükben, az óriási hulladékkupacok mellett – a fejlődő országokban sajnos megszokott látványként – koldusok serege kéreget. Ezért aztán a város közbiztonsága jónak éppen nem mondható. Emiatt tartottuk fontosnak, hogy megérkezésünket követően mihamarabb továbbálljunk, és inkább valamelyik kisebb városban szálljunk meg.

JÁVÁN EGYÉBKÉNT számtalan tömegközlekedési lehetőség közül választhatunk: a sziget más nagyvárosaiba eljuthatunk a belföldi repülőjáratok valamelyikével, vagy vonattal, autóbusszal, sőt, a parti városokba hajóval is. Mindenképpen érdemes a drágább, ám sokkal tisztább, gyorsabb és légkondicionálóval ellátott expresszvonatokat igénybe venni. A buszos közlekedés olcsó, megbízható és kényelmes, arról nem beszélve, hogy a sziget eldugottabb részeire kizárólag így, vagy méregdrága bérelt autóval juthatunk el. Kisebb távolságokra a jellegzetes mikrobuszos közlekedés a legjobb, amely elegendő utazni vágyó esetén indul el, s olcsósága folytán ez a legnépszerűbb is.

Éden a vulkán tövében
UTAZÁSUNK egyik fő célja a nyugat-jávai Ujung Kulon Nemzeti Park, többek között a jávai orrszarvú és a banteng (vadon élő szarvasmarhaféle) utolsó menedékének meglátogatása volt. Az 1991 óta Világörökségként számontartott, 760 négyzetkilométer nagyságú területet jelentős részben ember által alig, vagy egyáltalán nem bolygatott esőerdő borítja, amelyet csodálatos korallzátonyok öveznek az Indiai-óceán kristálytiszta vizében. A sok kilométer hosszan elnyúló homokos partok a kihalással fenyegetett tengeri teknősfajok költőhelyei. A terület védelmét nagyban megkönnyíti, hogy a mindössze 50 kilométerre fekvő hírhedt Krakatau 1883-as kitörése, és az azt követő 40 méter magas, 36 000 ember életét követelő gyilkos szökőár óta a helyiek rossz szellemektől tartva inkább elkerülik a félszigetet. A vulkán által immáron több mint száz éve elpusztított erdő azóta szerencsére újjászületett és nyüzsgő életnek ad otthont.

A NEMZETI PARKHOZ közeledve az utolsó település Tamanjaya. Az itteniek rizstermesztésből és halászatból élnek, hagyományos, pálmalevélből font házakban laknak. Megélhetésükben egyre nagyobb szerepet játszik az öko-turizmus, mivel a hatályos rendelkezések szerint az idelátogatóknak a falubeliek közül vezetőt kell felfogadni a nemzeti parkban tett túrához. Az intézkedés úgy látszik, megértette az ittlakókkal, hogy ebből sokkal nagyobb hasznot húzhatnak, mintha kivágnák az erdőt, hogy aztán a területet legeltetésre használják. Helyi idegenvezetőnkről az együtt töltött napok alatt kiderült, hogy kiterjedt családjával jobbára földművelésből és halászgatásból él. A fiatalabb generáció persze ezen a vidéken is a városba vágyik, jó részük már elköltözött a jobb élet reményében. Indonéziában talán ebben mutatkozik a legélesebb ellentét: a nagyvárosok lakói már-már az európaiakhoz hasonló módon (egyben a civilizáció ártalmaitól is sújtva) élnek, teljesen másként, mint a hagyományokhoz máig ragaszkodó falusiak.

TAMANJAYA legérdekesebb képeit egyébként a tengerparton készítettük, a partra kihúzott úszó házak tömegéről. A helybéliek ezeket a bambuszból tákolt építményeket használják éjszakai halászatra. A védett öböl vizén úszva akár heteket is eltöltenek, miközben éjszakánként erős fénnyel csalják hálójukba a halakat és egyéb tengeri lényeket.

A FALU APRÓCSKA boltjában megvásároltuk egész heti élelmünket (rengeteg rizst, jó néhány húskonzervet, fűszereket és egy hatalmas banánfürtöt), beszereztük a szükséges engedélyeket, majd felfogadott vezetőnkkel való alkudozás után elindultunk egyhetes túránkra. Csodás erdőkben barangoltunk, búvárkodtunk a félsziget körül, majd mind-ennek csúcspontjaként egy bérelt bárkával elhajóztunk a Krakatauhoz.

A HATALMAS KITÖRÉS után az eredeti vulkánnak ma három darabkája emelkedik ki apró szigetként az óceánból, köztük az Anak Krakatau (Krakatau fia) a ma is aktív, folyamatosan növekvő lávakúp, amely 1928-ban bukkant elő a tengerből. Míg a Krakatau maradványait mára már újra elborította a buja növényzet, az Anak Krakatau fekete homokkal borított partjait sorozatos kitörései miatt mindössze néhány faj tudta meghódítani. Ottjártunkkor a vulkán mindössze néhány füstpamaccsal adta tanújelét annak, hogy tényleg működik, így könnyedén felmásztunk rá. A kráter pereméről csodálatos kilátás nyílt a Szunda-szoros kék vizében elszórt apró szigetekre.

Világhírű emlékek
JÁVA NYUGATI csücskének bejárása után keletebbre, Yogjakarta felé vettük az irányt. A sziget kulturális központjaként emlegetett város, amely nyolc órás vonatútra van a fővárostól, nem maradhat ki egyetlen útitervből sem. Főként, mert a közelében található Borobudur és Prambanan Világörökség: az építészeti csodák fölé a világ egyik legveszélyesebb vulkánjaként számon tartott, több mint 3 000 méter magas, rosszhírű Merapi magasodik.

VONATUNK az éjszaka közepén érkezett a városba, ennek ellenére könnyen és gyorsan sikerült olcsó szállást választanunk a hatalmas kínálatból. Néhány napot a nyüzsgő Yogjakarta megismerésével töltöttünk, melynek egyik legismertebb látványossága a madárpiac, a Pasar Ngasem. Tízezrével adják-veszik itt a legkülönfélébb madarakat, hüllőket, kétéltűeket a házikedvencekért rajongó indonézek és az egzotikumokra vadászó idegenek. Fából készült ketrecek és kalitkák borítanak errefelé egy kisebb városrészt.

YOGJAKARTA közepén terül el a XVIII. században épített Kraton, a néhai yogjakartai szultán palotája, melyben egykor 25 ezernél is több ember élt elkülönítve. A részben felújított építményt hatalmas falak határolják. A díszes főkapun belépve szinte „város a városban” érzésünk támad, miközben a művészien festett oszlopok között járunk. Ezenkívül számos kisebb palota és múzeum várja a látogatókat. A környék művészei híresek és hírhedtek batikfestményeikről és míves ezüsttárgyaikról is: a csodálatos alkotások között legtöbbször rossz minőségű, sorozatgyártott ócskaságokat sóznak az idegenekre, méghozzá igen borsos áron.

BOROBUDUR hatalmas piramisa – Délkelet-Ázsia egyik legnagyobb buddhista kegyhelye – 42 kilométerre található Yogjakartától. Neve valószínűleg szanszkrit eredetű, jelentése: „buddhista kolostor a dombon”. Kr. u. 750 és 850 között építették, de a buddhizmus jávai hanyatlásával feledésbe merült, romjai vulkáni hamuval és buja trópusi növényzettel borítva rejtőzködtek egészen 1815-ös újrafelfedezéséig. Restaurálására csak 1973 és 1983 között került sor. A templom felfedezésére hajnalban érdemes indulni, egyrészt a csodálatos reggeli fények miatt, másrészt azért, mert a délelőtt 10 órától folyamatosan áradó indonéz iskoláscsoportok meglehetősen zavaróak lehetnek.

PRAMBANANT Yogjakartától 17 kilométerre északkeletre találjuk, ez a legnagyobb hindu templomkomplexum Jáván, de grandiózus Shiva-temploma miatt az egyik leglátványosabb hindu építészeti alkotásként tartják számon a világon. A 244 templomot a VIII-X. század között építették, a romokat pedig először 1937-ben próbálták rekonstruálni. Mára ezek is a Világörökség-listán szerepelnek.

Füstölgő hegy
HA A SOK MŰEMLÉKTŐL és persze a trópusi hőségtől megfáradt utazó egy kis felüdülésre vágyik, legjobban teszi, ha kiruccan a városból a szomszédos Merapi vulkán oldalán 900 méter magasan fekvő – ezért számunkra már igen kellemes klímájú – Kaliurang falucskába. A közelben található egy kisebb védett erdőfolt is (hétvégén sajnos helyiekkel zsúfolva), de a falu utcáiról is gyönyörködhetünk a folyamatosan füstöt eregető, néha köveket dobáló, igencsak aktív vulkán látványában. A bátrabbak lávanéző túrán is részt vehetnek, ezek a kirándulások általában nagyon korán, még sötétben indulnak, szakértő vezetéssel. Mivel a rendszeres kitörések gázfelhői a falut is elérhetik (ez néhány évente meg is történik), a vulkánt folyamatosan figyelik, hogy szükség esetén időben kimenekíthessék az embereket a hegyoldalról.

A HAZAUTAZÁSUNK előtti napokat Bogorban, a Jakartától egyórányi vonatútra fekvő, hegyekkel övezett kisvárosban töltöttük. A város világszerte híres és elismert hatalmas, 80 hektár területű botanikus kerttel rendelkezik. A kertet 1817-ben, a holland gyarmati időszakban nyitották meg. Területét patakok és tavacskák osztják parcellákra, amelyekben több mint 15 ezer, szerte a világból származó növényfajt csodálhatunk meg. A mérsékelt égövből származó ember számára mindenképpen érdemes Jakarta helyett ezen a településen szállást keresni, mert a környező hegyek (amelyek persze vulkánok, ahogy azt Jáván megszokhattuk) miatt az éghajlat jóval kellemesebb, ezen kívül pedig a közbiztonság is sokkal jobb, mint a hatalmasra nőtt fővárosban. Bogorból a nemzetközi repülőtér is könnyedén, közvetlen autóbusszal elérhető, melynek előnyeit utunk végén mi is kihasználtuk.

HOSSZÚ UTAZÁSUNK utolsó napjaiban már igencsak vágytunk az otthoni kényelem és leginkább a hazai ízek után. A második Jáván töltött hónap vége felé egyre jobban zavart bennünket a vasútállomások és a buszterminálok bábeli zűrzavara, no és a vándorélet egyéb kellemetlenségei. Mindezek ellenére tökéletesen megértettük a fiatal indonéz állam lakóinak büszkeségét és hazaszeretetét végtelenül változatos, mégis jellegzetes délkelet-ázsiai országuk iránt, ahol a természeti értékek védelmében, a vallások, kultúrák együttélésében és a gasztronómiai csodákban egyaránt megjelenik színes, barátságos egyéniségük.