Méretek mindenek felett!
HA AZ ESZTERGOMI bazilika, becsesebb nevén a Nagyboldogasszony és Szent Adalbert prímási székesegyház klasszicista épülete felé közeledünk, minden egyes megtett lépéssel egyre kisebbre és kisebbre töpörödünk – mintha csak valami furcsa bűbájt olvastak volna ránk. A valóságban azonban szó sincs semmiféle varázslatról, csak egy óriásléptékű templomról, amelyről még a római Szent Péter-bazilikában is márvány padozatba öntött bronzbetűkkel emlékeznek meg: „Esztergom 118 m”. Ez utóbbi szám az épület hosszát hirdeti büszkén, ugyanis hazánk rangban és méreteiben egyaránt első templomának méreteit a világ is számon tartja.

S HOGY PONTOSAN MIÉRT? Mert a timpanont tartó oszlopok például 22 méter magasba nyúlnak, a főhomlokzat oldalaihoz kapcsolt harangtornyok 57 méternél végződnek, a grandiózus kupola pedig (az altemplomtól számítva) pontosan 100 méter magas. A számok azonban képtelenek visszaadni azt az érzést, ami az épület lábainál állva leküzdhetetlen erővel telepszik a vállunkra. Minden hatalmas és tágas, így a templom számára kialakított tér is, amelynek északi és déli oldalát a kanonoki házsor és a Papnevelde épületei keretezik. Az épületeket a tér alatt húzódó alagút, az úgynevezett „sötét kapu” köti össze, de erről persze mit sem sejt a felszínt, azaz a Várhegy fennsíkját óráról-órára elözönlő turista had.

Az első bazilikánk
A MAI HIVATALOS történetírás úgy tartja, hogy a honfoglalást követően, már a X. század végén Esztergomban volt az udvar állandó tartózkodási helye. Géza fejedelem 972-ben nekilátott a királyi palota felépíttetésének. Fiát, Vajkot 1001-ben itt, Esztergomban koronázta királlyá István néven a város első érseke, Domonkos. Az Istenben mélyen hívő I. István mindössze tíz évvel később már székesegyházat emeltetett a Várhegyen, amelyet a bérmálását végző pap tiszteletére Szent Adalbert-templomnak nevezett el. Ez volt hazánk legelső székesegyháza, az első bazilika, amely azonban már a XII. század végén leégett.

AZ ÉPÜLETET ugyan hamarosan újjáépítették, de ebből a második templomból sem sok, mindössze a nyugati homlokzatán valaha állt díszes főkapu, a „Porta Speciosa” töredékei maradtak ránk (ma a Vármúzeumban látható). III. Béla idején, 1180 körül viszont megindult az Árpád-házi királyi központ kiépítése, amelynek mára feltárt részletei azt bizonyítják, hogy hazánk akkoriban az európai művelődés élvonalában járt. Sajnos nem sokáig, hiszen a tatárjárás pusztítása szinte mindent a földdel tett egyenlővé. A hegytetőn álló várat ugyan még hősiesen megvédték a katonák, de Esztergom városa majdnem teljesen elpusztult.

IV. BÉLA A ROMOKBAN álló főváros újjáépítése helyett Budát választotta az új királyi városrész és palota megfelelő helyszínéül. De az esztergomiak nem adták fel, a bazilikát a XIII. és XIV. században Telegdy Csanád és Szécsy Dénes érsekek építtették fel ismét. Ennek északi oldalához Vitéz János érsek hatalmas könyvtárat is emeltetett a XV. század folyamán. Méltán volt büszke erre az érsekség, hiszen Mátyás király bibliotékája után ez a gyűjtemény volt a második legjelentősebb könyvtár az országban. Az 1279 óta prímási címet viselő érseki udvar pedig lassacskán a korai reneszánsz egyik magyarországi központjává érett.

KISEBB MEGSZAKÍTÁSOKKAL ugyan, de 1543-tól Esztergom is török rabigát hordott 140 éven át, s a folytonos háborúskodás szinte porig rombolta a várost. Balassi Bálint is az itt vívott csaták egyikében vesztette életét, de szintén a keresztény seregek katonájaként harcolt Claudio Monteverdi, az opera megteremtője. A török idők alatt az akkori bazilikát egy Szinán nevű építőmester dzsámivá alakította, ez azonban egy lőporrobbanás következtében hamarosan elpusztult. A hamvaiból állandóan feltámadó, ám újból és újból felégetett Esztergomban csak a XVII. század végén indulhatott újra a városi élet. A csatározások sora persze még korántsem ért véget, a kuruc szabadságharc, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, végül a két világháború is súlyos sebeket ejtett az éppen fellélegezni készülő városon.

A beteljesedés kora
1820-BAN VÉGRE az érsekség is visszatért a városba, s röviddel ezután Rudnay Sándor hercegprímás úgy határozott, ismét az ország egyházi központjává teszi Esztergomot. Nagyszabású terveket dédelgetett: a Várhegyet valósággal betakaró épületegyüttest terveztetett, amelynek makettjét ma is ábrándozva szemlélhetjük a bazilika kincstárának előterében. Mert pénz hiányában végül a komplexumnak csak egyes, igaz, éppen a legfontosabb részei készültek el: maga a székesegyház, a szeminárium épülete és az érseki palota. A művészi terveket Kühnel Pál készítette, az építés vezetésével pedig Packh Jánost bízták meg.

A MUNKÁLATOK 1822-ben kezdődtek. Mivel az épületek rendezett, nagy teret igényeltek, Rudnay hercegprímás úgy döntött, darabokra szedeti a korábbi Szent Adalbert-templom egyetlen épen maradt részét, a Várhegyen árválkodó Bakócz-kápolnát, majd beleépítteti az új bazilika főhajójába. A Bakócz Tamás számára készült sírkápolna a magyarországi reneszánsz legértékesebb megmaradt alkotása 1506-ból: olasz mesterek építették süttői vörös márványból, falait pedig toszkánai reneszánsz elemekkel díszítették. Miután 1823-ban 1 600 darab számozott elemre bontották szét, eredeti helyéhez képest 20 méterrel arrébb, és 10 méterrel alacsonyabban olvadt bele a bazilika hatalmas falaiba. Ma a templom déli oldalában áll, és szentségi kápolnaként működik.

1831-RE ELKÉSZÜLT a hatalmas, óegyiptomi stílusban épült altemplom (itt nyugszanak a néhai érsekek, s 1991 óta a szentté avatásra váró Mindszenty bíboros) és felhúzták az oldalfalak nagy részét is. Hét évvel később viszont, egy tragikus esemény ismét más mederbe terelte az építkezés menetét: Packh Jánost meggyilkolták, a hercegprímás pedig Hild Józsefre bízta az építkezés vezetését, így neki köszönhető a bazilika végső formája.

A SZABADSÁGHARCOT követően Scitovszky János, az újonnan kinevezett érsek türelmetlenül sürgette a főtemplom elkészültét, ezért 1856. augusztus 31-én, jóval az építkezések befejezése előtt felszentelték a templomóriást. Az ünnepélyes szertatást Liszt Ferenc erre az alkalomra komponált, s a zeneszerző által vezényelt Esztergomi miséje koronázta meg. A ceremóniát követően azonban még évtizedekig folyt a székesegyház berendezése és díszítése: a teljes befejezéshez összesen 50 évre volt szükség.

xBelső értékek
A SZÉKESEGYHÁZ falai közé lépve szintén a grandiózus méretek ejtik ámulatba a látogatót. A kupola belsejét csak jócskán hátraszegett fejjel szemlélhetjük meg, majd a Michelangelo Grigoletti festette óriási, a Madonna mennybemenetelét ábrázoló oltárképen is ámulhatunk. Ez utóbbi ugyanis a földkerekség legnagyobb, egyetlen vászonra festett oltárképe. A falak mentén körös-körül számos itáliai, német és magyar festő, illetve szobrász remekbeszabott munkája látható. A főoltártól jobbra nyíló ajtó mögött az érsekség alapításával egyidős, azaz immár több mint ezeréves főszékesegyházi kincstár vár ránk. Ez az ország leggazdagabb egyházművészeti kincsestára, és valóban szemet kápráztató szépségeket látni odabent. Az értékek felsorolása helyett had szolgáljunk inkább egy biztos tippel: aki igazán izgalmas részletekre kíváncsi az itt látható darabok történetéről, bátran forduljon a kincstár barátságos teremőréhez, aki szeme sarkából ugyan állandóan a temérdek látogatóra sandít, de lelkesen körbekalauzol, ha megkérjük rá.