KÁNA feltárásának története az 1870-es évek végére nyúlik vissza, arra az időre, amikor a Kamaraerdő vidéke elkezdett benépesülni. A telkeket áruba bocsátották, s köztük eladták azt a hegytetőn elhelyezkedő földdarabot is, amelyen különös romok rejtőztek. Az új tulajdonos, egy budaörsi gazda az akkor még ismeretlen épületmaradványt bontani kezdte, annak köveit pedig eladta. A közvélemény ekkor figyelt fel először a leletre, s miután a maradványokat védelem alá helyezték, a bontást leállították. De a régészeti feltárás még váratott magára, az értékes romok pedig egyre csak pusztultak: a környékbeli sváb gyerekek állítólag még a századelőn is nagy élvezettel gurították le a köveket a meredek lejtőn.

A LELETEK kiásása végül 1981-ben kezdődött el, s mint kiderült, egy XII. században épített apátság romjait találták meg: egy kolostorépületet és egy kisebb templomot, a körülötte húzódó temetővel. A romokat egy 1325-ből származó oklevél alapján a hajdan itt állott kánai apátsággal azonosították, amelynek alapítója Apa horvát bán, II. Géza király bizalmas embere lehetett. Bár Kána apátjai közül néhányat név szerint is ismerünk, a monostorról sajnos nem sokat tudunk. A leletekből valószínűsíthető, hogy 1450-ben még szerzetesi közösség élte itt mindennapjait, de a XV. század végén a kolostor leégett, s bár a beomlott épületeket újjáépítették, azok már inkább majorságként szolgálhattak.

AZ APÁTSÁG feltárása 1989-ben befejeződött, az egykor a közelben viruló Kána faluról azonban ekkor még semmi közelebbit nem tudtak. Az ásatásokat vezető régész csak feltételezte, hogy a település valahol az apátságtól délnyugatra, lent a völgyben terült el, de kutatni még nem kezdtek utána. A Kamaraerdő és környéke tehát visszahullott a csendes ismeretlenségbe, s az itteni kutatások eredményeit csupán egy régészeti tanulmány foglalta össze a későbbi korok kutatói számára. További ásatások azonban nem kezdődtek, annak ellenére, hogy bizonyos jelek alapján már sejteni lehetett egy közeli falu létezését is. A monostor melletti templom temetőjében például sokkal több eltemetett holtat találtak, mint amennyien az apátságból kerülhettek volna oda, néhány forrásban pedig kánai származású emberekre is találunk utalásokat.

DE TOVÁBB már csak azért sem lehetett, mert a tervásatás Magyarországon már jó néhány évtizede ritkaság számba megy, az tehát, hogy egy területet „pusztán” amiatt tárjanak fel, mert ott régészeti lelőhelyet sejtenek, már akkor is elképzelhetetlen volt. A régmúlt idők kincsei így legtöbbször csak úgy, „véletlenül” kerülnek feltárásra: például akkor, amikor egy területen építkezésbe kezdenek. A telek tulajdonosát ilyen esetben törvény kötelezi arra, hogy az esetlegesen talált leletekről a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál bejelentést tegyen. A törvény továbbá arról is rendelkezik, hogy a feltárások költségeit annak kell fedeznie, akinek az érdekében a feltárás szükségessé vált, így sajnos egyáltalán nem ritka, hogy a terület tulajdonosa inkább nem tesz eleget bejelentési kötelezettségének.

NEHÉZ REKONSTRUÁLNI, hogyan is nézhettek ki ezek az épületek. Akadtak azonban olyan kutatók, akik 1997-ben megépítettek egy veremházat a Nógrád megyei Szarvasgedén, egy biohistóriai telepen. A rekonstrukció során kiderült, hogy a gerendákon nyugvó sátortető nagy valószínűséggel nem a verem széleihez illeszkedett, mint ahogy azt korábban gondolták, hanem jóval túlnyúlt annak szélein. Így maga a verem csak a ház központi, süllyesztett része volt, míg a körülötte szabadon maradt párkány alvó- és tárolóhelyként szolgálhatott. Emellett tároló- és hulladékgödrök is előkerültek, s találtak több szabadon álló kemencét is, hozzá csatlakozó hamuzó gödörrel. Úgy tűnik viszont, hogy a mai értelemben vett utcaszerkezetet hiába is keresnénk: a házak laza csoportokban, amolyan „bokrokban” helyezkedtek el, melyeket árkok és sövények választottak el egymástól.

KŐÉPÍTKEZÉSRE utaló nyomokat csak a templomnál és a temetőnél találtak. A templom eredetileg 10 méter hosszú, 6 méter széles, félköríves szentéllyel záródó épület volt, de jól látható egy későbbi hozzáépítés is. A temetőben eddig mintegy 230 sírt tártak fel, ezek érdekessége, hogy faragott kövekkel vannak körbeépítve. Jól látható, hogy a sírokat két-három rétegben rakták egymásra, az új sírhely gyakran az alatta lévő csontváz fejére vagy végtagjára épült rá. A helyszínen talált vaspántok, szegek és koporsódeszka-maradványok arra utalnak, hogy az itt élők időnként koporsóban is temetkeztek. A csontvázakat néhány esetben viszont felhúzott vállal, szorosan a testhez simuló karokkal találták meg, ami arra utal, hogy a földbe helyezés előtt gyolcsba tekerhették a halottakat.

A TÁRGYI LELETEK legnagyobb része kerámia, de találtak vas eszközöket – sarkantyúkat, haj- és övcsatokat, késeket, sarlókat, szőlőmetszőket, kardmarkolatokat, nyílhegyeket, kulcsokat –, valamint tatárjárás előtti pénzérméket is. Érdekesek a házak alá, fejjel lefele elásott kerámiaedények, amelyekbe állatcsontokat, valamint éles szerszámokat tettek – valószínűleg áldozatként, vagy babonából, hogy megvédjék a házat az ártó szellemektől. Arról, hogy kik és mikor laktak itt, nehéz képet formálni. A település a XII. században jöhetett létre, s mintegy 200-250 év után néptelenedett el, eddig ismeretlen okokból. Mivel sem erőszakos támadásra, sem tűzvészre utaló nyomokat nem találtak a régészek, úgy tűnik, hogy a lakosság önszántából hagyta el élőhelyét. Az eddigi leletek birtokában valószínűnek látszik, hogy egy módosabb közösség élt a faluban, s feltételezhető az is, hogy az itt lakók kapcsolatban álltak a kolostorral.

BÁR A FELTÁRÁS még nem fejeződött be, már az eddigi leletekből is kiderül, hogy a régészek egy egészen kivételes jelentőségű területre bukkantak. Jóllehet, az ország területén korábban már több helyen találtak Árpád-kori településeket, ilyen jó állapotban megmaradt, ekkora kiterjedésű, egybefüggő falumaradványt eddig még sehol sem sikerült feltárni. De még mielőtt a lelkesebb olvasók izgalommal teli várakozásba kezdenének, hogy mikor nyílik meg a Kána falut bemutató szabadtéri múzeum, szomorú hírekkel kell szolgálnunk. Régészeti park ugyanis nem lesz. Az eddig feltárt területek egy részét már vissza is temették, hogy megkezdődhessen az építkezés, amely egy lakóparkkal gazdagítja majd a fővárosnak ezt a szegletét.

BÁR A TÁRGYALÁSOK még jelenleg is folynak, Kána falut teljes egészében biztosan nem lehet már megmenteni. Amit megőriznek a leletekből, az a templom és a temető egy része; itt állítják majd ki azokat a fényképeket is, amelyek a feltárt házakról készültek. A tárgyak a Budapesti Történeti Múzeumba kerülnek majd. Lehetséges, hogy előbb-utóbb más megegyezés is születik, hiszen rengeteg ötlet van arra, hogy miként lehetne még több emléket állítani a hajdani falunak. Felmerült például, hogy a lakópark utcáit régi magyar nevekkel látnák el, vagy, hogy a lépcsőházakban kis vitrineket állítanának ki
a leletek másolataival. Mégis, annak tudatában, hogy milyen értékes lelet-együttesről van szó, nem lesz könnyű beérnünk ennyivel.

MÁR CSAK AZÉRT SEM, mert élő példa bizonyítja, hogy egyáltalán nem lenne lehetetlen egy középkori falut (falurészt) rekonstruálni az ásatási területen: a bodrogközi Kisrozvágy község határában 2002-ben nyílt meg az a régészeti park, amely egy honfoglalás kori település és egy X. századi magyar temető rekonstrukcióját mutatja be. Joggal merülhet fel tehát a kérdés: miért nem történik semmi annak érdekében, hogy ezt a kivételes, ráadásul a főváros területén húzódó leletet megmentsék?

A VÁLASZT megkaptuk. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal illetékese kérdésünkre elmondta, hogy sajnos a magyarországi viszonyok egyszerűen nem teszik lehetővé az ilyen területek megmentését, mert bár az állam kivásárolhatná a telket és rekonstruálhatná a falut, pénz hiányában ezzel a jogával nem tud élni. Vigaszként egyáltalán nem szolgált ugyan, de azt is megtudtuk, hogy országszerte számtalan – még Kána falunál is értékesebb – lelet hallgat mélyen a föld alatt arra várva, hogy jön talán egy jobb idő, amikor végre kibújhatnak majd kényszerű fogságukból. Addig is – mondják a régészek – jobb, ha a föld alatt maradnak, hiszen előkerülésük egyenlő lehet a megsemmisüléssel.