ÁLLATKERT A PESTI VÁROSERDŐN Élő kincsek öt világrészről Szöveg: HÓRVÖLGYI ESZTER Fotó: SZABÓ VIOLA, HÓRVÖLGYI ESZTER Ketrecbe zárt, szomorú állatokra emlékszünk, és elképzelni sem tudjuk a zoo csemegét boldogan ropogtató zebrák és tevék puha orrát, a kis vízesésből kortyoló szibériai tigris vad pillantását, és az aprócska majmok szabad viháncolását. Igen, változnak az idők, így az állatkerti körülmények is. A múlt század hangulatát idéző, mégis napról-napra egyre modernebb Fővárosi Állat- és Növénykertben örökifjú felnőttek és gyermekek egyaránt kellemesen múlathatják az időt.. HOGY AZ EMBER mindig is vonzódott az állatvilághoz mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első állattartó kerteket már több ezer évvel ezelőtt, az ókori kelet államaiban létrehozták. A középkori váruraknak pedig nem csak a szemét gyönyörködtették a félelmet ébresztő fenevadak: gyakran a váraikat körülölelő árkokban is tartottak egy-két veszélyes példányt, eredményesen elriasztva ezekkel a hívatlan betolakodókat. Bár a reneszánsz Magyarországra inkább a hazai állatokkal benépesített vadasparkok voltak jellemzőek. Tudjuk például, hogy a Velencei köztársaságtól Mátyás király is kapott oroszlánokat. DE HAZÁNK első - a mai értelemben vett - állatkertje csak jóval ezután jött létre: 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit a pesti Városerdő, vagyis a mai Városliget területén. A világ harmincadikként megnyílt újkori állatkertje a mostaninál még jóval nagyobb, 18 hektáros alapterületen állt. A közönség ekkor csaknem ötszáz különféle állatot tekinthetett meg a kertben. Ezek között a Magyarországon őshonos szarvasféléktől kezdve a majmokon, kajdácsokon (vagyis papagájokon) és farkasokon keresztül Kristófig, a legnépszerűbb barna mackóig sok újdonságot, akkoriban még alig ismert fajokat lehetett itt megnézni. Özönlöttek is az érdeklődők. Az első év augusztusi nyitásától számítva év végéig mintegy 61 ezer látogatója volt a pesti zoonak. MIVEL A KÖZÖNSÉG már az első napokban megszerette az állatkertet, a vezetőség további érdekes élőlények beszerzésével igyekezett fenntartani az érdeklődést és a látogatók nagy számát. A zsiráf például rendkívüli kincsnek számított akkoriban, és mivel a pesti zoo nem büszkélkedhetett egyetlen példánnyal sem, Xántus János, a kert igazgatója bátorkodott ezt szóvá tenni Erzsébet császárné előtt. Mivel a nemes hölgy mindig érdeklődést mutatott a pesti állatkert ügyei iránt, közbenjárására az igazgatóság lehetőséget kapott arra, hogy a schönbrunni, császári állatkert két nőstény zsiráfja közül kiválassza a kedvére valót. Az alapító atyák a fiatalabb állat mellett döntöttek, amely 1868 augusztusában életet adott egy zsiráfborjúnak is. Így a mi állatkertünk lett a világon a harmadik, ahol zsiráfbébi jött a világra. AZ ÁLLATKERT látogatottsága azonban az elkövetkező években jócskán visszaesett, a bevételek korántsem bizonyultak elegendőnek a létesítmény zavartalan fenntartásához. A vezetőség különféle mutatványosokkal, kard és tűznyelőkkel, kötéltáncosokkal igyekezett becsalogatni a látogatókat a korábban oly közkedvelt állatkertbe, de úgy tűnt, semmi nem használ. A főváros által meghatározott magas bérleti díj, és az általános érdektelenség 1907-re csődbe juttatta a kertet működtető Állat- és Növénynemesítő Társaságot. EKKOR ifj. Andrássy Gyula belügyminiszter tanácsára a zoo üzemeltetését Budapest vette át, és mivel sem az állatállomány, sem az épületek állaga nem volt kielégítő, egy 4 millió aranykoronát is meghaladó összeget szántak a felújítási és állománygazdagítási munkálatokra. Tagjai közt zoológusokkal, biológusokkal, botanikusokkal és építészekkel hamarosan létrejött az Állatkertépítő Bizottság. Közös megegyezéssel az állatok és növények rendszertan-alapú bemutatása mellett döntöttek, és a hamburgi állatkertben bevált panoráma-kifutós mintát tűzték ki célul a kert képének kialakításához. Ennek megfelelően az állatokat nem vasrácsokkal, hanem egy a látogatók irányából láthatatlan, és a fenevadak számára leküzdhetetlenül széles és mély árokkal határolták el. Ezek az árkok a mai napig léteznek, és tökéletesen betöltik a funkciójukat. Az újjáépített állatkert 1912. május 20-án tárta ki ismét kapuit. Az akkori napisajtó Európa egyik legmodernebb állatkertjének megnyitásaként számolt be az eseményről. EKKOR, az 1909-1912 közti négy évben, a kert teljes felújítása során emeltetett a mai épületek többsége. A régieket egytől-egyig elbontották, a helyükre pedig népművészeti és keleti elemekkel ötvözött szecessziós stílusban húzták fel a Zsolnay-majolikákkal díszített, tornyos-gerendás, meseszerű épületeket. Ezek ma már műemléki védelem alá tartoznak, és a Nemzeti Kulturális Örökség részét képezik. Az eredeti főbejárat helyén emelt elefántos főkapu, és az Elefántház a teljes átépítéssel megbízott építész, Neuschloss Kornél tervei alapján készültek, a legtöbb állatházat azonban az akkoriban még alig ismert, ám a későbbiekben nagy nevet szerzett két fiatal építész, Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervezte. Ugyanekkor emelték a Kis- és a Nagysziklát, valamint a Pálmaházat és Akváriumot is. Ez utóbbiak vasszerke-zetét a párizsi Eiffel cég mérnökei tervezték. A Fővárosi Állat- és Növénykert egyik legfőbb sajátossága ma is műemlék-jellege, melyet a mai napig féltőn gondoznak, és a legújabb változtatások során sem tévesztenek szem elől. BÁR AZ ÁLLATKERT az első világégést még aránylag könnyedén átvészelte, a II. világháború már súlyos veszteségeket okozott. Mivel a fontos stratégiai pontnak számító vasút tőszomszédságában állt, a legtöbb épülettel és állattal már a szőnyegbombázások végeztek. A házak nagy része összeomlott, az állatok vagy a repeszek és a légnyomás, vagy a katonák fegyvereiből süvítő lövedékek áldozatai lettek. Mások éhen haltak a takarmány hiányától, és akadt olyan állat is, amelyet az éhínségtől szenvedő városlakók ettek meg. A krokodilok tél lévén belefagytak a medencébe, hiszen az ezt tápláló termálvezetéket szétbombázták, az elszabadult oroszlánokat és tigriseket pedig a lakosság védelme érdekében kellett kilőni. A háború előtt számon tartott kétezer egyedből mindössze tizenöt állat élte túl a borzalmakat. A HARCI cselekmények megszűnésével szinte egy időben már meg is kezdték az újjáépítés keserves feladatait, valamint az állat- és növényállomány pótlását. Az üres ketreceket, kifutókat külföldről hozott, valamint itthon szaporított egyedekkel népesítették be újra, és ideiglenesen a vándorcirkuszosok állatait is befogadták. A romos épületeket egy kupacba halmozták, majd földdel borították és Japán kertet varázsoltak a tetejébe, és fokozatosan megkezdték a renoválást, valamint az új épületek emelését. 1945. május elsején mesebeli főnixmadár módjára ismét, immáron harmadszor is megnyitotta kapuit a budapesti állatkert. A NEMRÉGEN Környezetvédelmi Miniszterré előlépett dr. Persányi Miklós, az Állatkert volt igazgatója 1995-ben megindította a kert legújabb kori felújítási munkálatait. A „rácsellenes” program eredményeként például ma már a legtöbb fajt erős plexi-fal mögött, teljes valójában és olykor szívet dobogtatóan közelről csodálhatjuk meg. A majmok számára különleges szigeteket, szabad-kifutókat alakítottak ki, helyrehozták a Pálmaházat, az Elefántházat és a Fácánost, az Akvárium felújítása pedig még ebben az évben befejeződik. A remények szerint egy-két éven belül megnyílhat az állatkert gödöllői, kihelyezett parkja is, ahol a különösen nagy helyigényű állatokat, és a szaporításra szoruló fajokat tartanák. A HANGULATOS környezeten és a csodálatos állatokon kívül ma már számos érdekfeszítő játék és program is színesíti az állatkertben töltött perceket. A kifutók kerítésein biológiai ismereteket bővítő, játékos talányok gondolkodtatnak el bennünket, de ha úgy hozza kedvünk, akár irodalmi „vetélkedőn” is részt vehetünk. A bonsai-gyűjteménnyel kibővített japánkert nyáresti hangversenyekhez ad helyszínt. Izgalmas élményekért azonban nem kell megvárnunk az est leszálltát, hiszen reggeltől kezdve óránként újabb és újabb „programmal” várnak bennünket a különböző állatok. Viselkedés-gazdagító foglalkozásaik során figyelemmel követhetjük egy-két unaloműző tevékenységüket, amelyeket azért kell végrehajtaniuk, hogy ne lustuljanak el a gondozók kényeztetésétől. A medvéknek például egy facölöp tetejéről kell lerázniuk az élelmüket, az elefántok vezényszóra gyakorlatoznak, a gorillák pedig botokkal piszkálják ki egy mű-termeszvárból az oda helyezett joghurtjukat. AKI PEDIG igazán „beleszeret” egy-egy állatba - legyen az a színpompás arcú, és a büszkeségre leginkább okot adó Mandrill, vagy éppen egy feketepárduc -, akár örökbe is fogadhatja választott kedvencét. Igaz, hazavinnie nem szabad, kizárólag a többi állattal együtt, az emlékezetébe és a szívébe zárva. Ugrás az oldal tetejére