 |
 |
|
|
 |
Szöveg:
KÁLMÁN ANIKÓ
Fotó: VILÁGJÁRÓ MAGAZIN
A cikk összeállításához segítséget nyújtott:
DR. FACSÁDY ANNAMÁRIA |
|
A
csaknem kétezer éves romok között barangolva bizony nehéz
elképzelni, hogy e helyen valaha város állt, ahol emberek
élték mindennapjaikat. Aquincum, Alsó-Pannónia egykori fővárosa
ma csonkán meredező, de még romjaiban is lenyűgöző kőrengeteg,
mely hajdanán zajos politikai gyűléseknek, zsúfolt városi
ünnepségeknek, néha mókának és kacagásnak, máskor pedig
véres küzdelmeknek volt színtere.
|
 A
KR.U. I. SZÁZAD
folyamán gyorsan terjeszkedő Római Birodalom keze egészen
Pannónia földjéig elért. Miután kereskedőik nyugodtan konstatálták,
hogy a terület kedvező természeti- és közlekedés-földrajzi
adottságainak köszönhetően kiválóan alkalmas a letelepedésre,
nemsokára a katonaság is megjelent a mai Óbuda területén.
Amikor ma Aquincumot emlegetjük, akkor általában nemes egyszerűséggel
arra a körbekerített területre gondolunk, amely vízvezetékével
már messziről feltűnik, ha a Szentendrei úton autózunk. De
ne gondoljuk, hogy Aquincum pusztán ezt a területet jelenti.
|
 A
VÁROS
eredetileg ugyanis három részből állt: egyrészt a katonavárosból,
melynek kiterjedését elég pontosan ismerjük; másrészt a
legiótáborból, amelynek lakói a mintegy 6000 főt számláló
elitcsapat tagjai voltak. A hajdani tábor központjára a
mai Flórián tér helyén találtak rá. Végül elérkeztünk a
harmadik szelethez, a polgárvároshoz, amelyet a már említett
vízvezeték fémjelez. De természetesen ez sem jelöli az egész
polgárvárost: a mai kíváncsiskodó annak csupán egy kis töredékét
láthatja itt, hiszen a Szentendrei út másik oldalán a föld
még javában rejt emlékeket.
|
|
Az
ELSŐ
városmaradványra 1778-ban egy óbudai szőlősgazda bukkant
rá, mégpedig veremásás közben. Ez nem volt más, mint a híres
római padlófűtés egy darabja. Az akkori feltárások azonban
többet ártottak, mint amennyit használtak, ugyanis inkább
módszer nélküli kapkodásra emlékeztettek, amely során több
lelet is megsérült vagy elveszett. Csupán az 1800-as évek
végén kezdődtek szakszerű ásatások, amikor már konzerválták
is a föld alól előbukkanó tárgyakat és épületmaradványokat.
|
 AHOGY
VEZETŐMMEL
a jelenleg labirintusra emlékeztető kősorok között bandukolunk,
meséjéből úgy körvonalazódik szépen lassan egy nagyon is
eleven, színes és rendkívül fejlett kultúra sziluettje.
Szinte hallani a vásárcsarnok kofáinak hangját, a bíró ítéletét
és a híres védőbeszédeket, a gladiátorok utolsó kiáltásait
a játékok és küzdelmek színterén, az Amfiteátrumban, míg
a híres fürdők gőzéből filozofáló férfiak kelnek lassan
életre.
|
 AQUINCUM
városközpontja,
az akkori római településszerkezetnek megfelelően a két
út - a kelet-nyugati és észak-déli - kereszteződésében épült.
Járjunk bármerre a világban, tekintsük meg bármely római
provinciát, vagy akár Rómát, a legfontosabb közigazgatási
intézményeket mindenhol ebben a csomópontban találjuk. Itt
kapott helyet a Nagyszentély, ahol a három főistennek, Junonak,
Jupiternek és Minervának lehetett áldozatot bemutatni egy
szebb jövő reményében. Bár a rómaiak nem követelték a már
előttük odatelepedő kelta törzsektől, hogy feltétlenül azonosuljanak
kultúrájukkal, szokásaikkal, vallásukkal, azt az egyet azonban
kikötötték, hogy ezen a helyen minden évben egy alkalommal
nekik is áldozatot kell bemutatniuk.
|
 SZINTÉN
itt találjuk a Basilica épületét, amely - ellentétben mai
jelentésével - nem székesegyházat jelentett, sokkal inkább
volt vád- és védőbeszédek színtere, más néven a törvényhozás
háza. A szomszéd tyúkjának tolvaja éppúgy itt felelt tetteiért,
mint a gyilkos, vagy a boltja előtt rendetlenséget és piszkot
maga mögött hagyó árus - mert bizony ez utóbbit is bűntette
a korabeli jogalkotás. Mivel a Basilica helyén eredetileg
piactér állt, a nagyobb üléstermek mögötti folyosókról kis
üzletek nyíltak. Itt került elő az a III. századra keltezhető
márvány császárfő, amely az épület jelentőségére utal.
|
|
SZINTÉN
a két főút kereszteződésében állt a húscsarnok. A jellegzetes
alaprajzú épület középpontjában lévő udvart három oldalról
5-5 üzlethelység vette körül, ahol a pultokra kitett áruból
lehetett válogatni. Az ajtók küszöbkövein hosszú vájat volt,
amelybe záráskor deszkalapokat csúsztattak, és „betették
az ajtót” maguk mögött.
|
 HA
A KÖZPONTBAN
járunk, szinte természetes, hogy a római kultúra jellegzetességére,
egy fürdőre is rábukkanunk. Mégpedig a polgárvárosban eddig
feltárt négy közül a legnagyobbra, a központi fürdőre. A
városi élethez, a római életformához úgy tartozott hozzá
a fürdők látogatása, mint borsóhoz a héja, és nem csupán
azért, mert remekül betöltötték a tisztálkodás szerepét.
Nagyrészükhöz tornaterem is tartozott, ahol kedvükre edzhették
testüket a latin férfiak. Esetenként persze a gyengébb nem
is igénybe vehette a gőz áldásait, szigorúan betartva azonban
a sorrendiséget. Férfiak és nők egyszerre sosem tartózkodhattak
a fürdőben, sőt ezek nagy részét kifejezetten csak férfiak
látogathatták. |
 A
HÁROMMEDENCÉS
(hideg-, meleg-, és langyos vizű) közfürdőbe a híres-neves
római találmány, a vízvezeték szállította a vizet, amelyet
a közeli forrásokból nyertek. Hogy a melegvizes medencéből
kilépő törzsközönség talpa nehogy felszisszenjen akár csak
egy pillanatra is, a kellemes hőmérsékletben padlófűtéssel
biztosították a minden igényt kielégítő luxusfürdőzést.
A fényűzést persze rabszolgák biztosították, akik a külön
erre a célra kialakított fűtőhelységben darabolták a fát,
amíg mások éppen filozófiai eszmecserét folytattak egy szőlőfürttel
a kezükben.
|
 DE
PERSZE
az antik fürdőzés mellett egyéb szórakozás is zajlott. E
távoli provinciából sem hiányozhattak például a gladiátor
játékok, az állatküzdelmek, illetve a mulatság egy minden
bizonynyal humánusabb formája, a színház. A kőemlékek arra
utalnak, hogy a játékok során a nézők fogadásokat is köthettek
a küzdelem győzteseire: kőlapba faragott, számmal ellátott
kis rekeszekbe helyezhették zsetonjaikat. A csupán töredékekben
ránk maradt számok szerint, amelyek a gladiátorküzdelmek
sorszámát jelezték, az aquincumi amfiteátrumban egy-egy
alkalommal legalább 25 küzdelem zajlott. A lelátó kőpadjai
közül néhány megőrizte tulajdonosának belevésett nevét is.
Az előkerült húsz név között szerepel Gaia Valeria Nonia
neve is, ebből tudjuk, hogy a mérkőzéseken és előadásokon
nők is részt vehettek.
|
 A
POLGÁRVÁROS
jelenleg feltárt területének nagy részét lakóépületek képezik.
A kezdetben elsősorban leszerelt katonákból és a helyi arisztokrácia
gazdag rétegéből álló városi lakossághoz fokozatosan csatlakoztak
a bevándorló iparosok és kereskedők. A jómódú városi lakosok
pompásan berendezett házai a forgalmas főutcáktól távolabb
feküdtek. Az eddig feltárt mintegy negyven lakóház klasszikus
itáliai jellegzetességekkel bír, természetesen alkalmazkodva
a helyi földrajzi és éghajlati adottságokhoz: az épületek
közepén oszlopcsarnokkal körülvett díszudvar pompázott,
ezt ölelték körbe a különböző helységek. Az átriumos házak
esetében ezt a szerepet egy központi csarnok látta el, amely
nyílván az éghajlat miatt általában fedett volt.
|
 AZ
ARISZTOKRÁCIA
lakónegyedében tárták fel a polgárváros legnagyobb magánházát
is, amely saját fürdőszárnnyal rendelkezett. Az épület legfontosabb
helyiségei a négyszög alakú, oszlopcsarnokkal szegélyezett
díszudvar köré csoportosultak, amelynek közepén medence
állt, szökőkútját pedig egy szatírt ábrázoló márványfigura
díszítette. Ebből a jellegzetesen mediterrán hangulatú oszlopos
udvarból nyílt a ház már említett magánfürdője, amelynek
hideg-, és melegvizes medencéihez pazar mozaikpadlóval burkolt
öltözőn keresztül vezetett az út. A mozaikok óriási szerepet
kaptak az épületek díszítésekor: a csigaformától kezdve,
a virágmintán át, egészen a birkózó alakokig, megannyi színes
kis kő ékesítette a padlót, míg a falakat gyönyörű falfestmények
borították.
|
|
A
FELTÁRT
polgárváros egyik gyöngyszeme az a hordozható orgona, amely
valószínűleg vízzel működött. Erre nevéből, a „Hydra” kifejezésből
következtettek, bár eredeti megszólaltatásával kapcsolatban
még akadnak kételyek. A hangszert egy gazdag polgár ajándékozta
a tűzoltóságnak, amely az Aquincumot súlytó tűzvész idején
egy pincébe zuhant, így maradhatott ránk.
|
A
KR. U. I. SZÁZADTÓL
az V. század közepéig Pannónia területén élő rómaiak számos
emléket hagyva távoztak. Ezen kincsek nagy része az idők
folyamán elpusztult. Aquincumnak azonban szerencséje volt:
ezt a területet évszázadokon át elkerülték az építkezések.
Így maradhattak meg számunkra viszonylag nagy kiterjedéssel
egy letűnt világ kövekből kirakott emlékei.
|
 Ugrás
az oldal tetejére
|
 |
|
|
|
|
